a) Kelj föl, siess! Csak 37 óráig van Jézus a sírban; a három nap és három éj ugyancsak összeszorult. Jézus földi élete s a végtelen örökkévalóság közt ez a sötét mesgye vonul; azt is hogy keskenyítette! Siet; korán reggel támad föl. Ő a mi hajnalunk, az örök élet hajnala. Ő a mi ünnepünk; ezt a föltámadást hirdeti minden vasárnapunk! Siess jó nap, ragyogj ránk; hasadj ránk fölséges vasárnap; akár a bűn éje, akár a vigasztalanság éje kurta legyen. Az lesz, ha vasárnapi lelkek leszünk.
b) Jézus lelkével a lelkek vonulnak a sírhoz, kiket a pokol előtornácából kiszabadított, mint hajnali fényes felhő… költöző lelkek csoportja ezüst szárnyakon. Mily néma zene! Elvonul a föld fölött az örök élet. Jézus örül; a fölszabadulás énekét zengik körülötte a lelkek; „Cantemus Domino, gloriose enim magnificatus est!” Ez az első föltámadási processzió! Mily hála, mily imádás Krisztus vére, sebei iránt; mily öröm győzelme fölött; mily epedés és vágyódás szíve és a szívéből áradó örök élet után! Így járjunk processziót! A sírba érve szent szomorúsággal, hálás epedéssel nézik a lelkek Krisztus holttestét, szent sebeit, melyek a világ üdvét lehelték. Jézus lelke is mély megilletődéssel látja testét, érdemeinek csodálatos szervét; látja rajta a halál képét és most szembenéz vele, úgy ahogy ő tud nézni, nem passive, hanem pathetice; a diadal páthoszával: halál, – mondja – megtörlek, meghaltam, hogy az élet föltámadjon. Ez a sír a te sírod, itt te rothadsz el; én, az élet, föltámadok. Imádandó, szent hatalom, mely a rosszat legyőzi. Akik nem hisznek, azok csak passive, mint áldozatok nézik a halált és viszik a szenvedést; „Hinter dieser Weltauffassung sitzt das Grausen”. Nálunk nem; nálunk a halál mögött is élet int felénk! Jézusom, életem, erőm, győzelmem!
c) Azután Krisztus lelke ismét megeleveníti testét, azzal az erővel, mellyel a megdicsőült lélek tudja lefoglalni s átváltoztatni az anyagot. A Táboron megmutatta, itt végleg megvalósította. Szépségbe, fénybe öltöztette; átszellemesítette; akaratának hajlítható eszközévé és szervévé változtatta. – Mit tesz a lélek a hipnózisban, mily érzékenységet, lelkiséget lehel a testbe az extázisban! A megdicsőülésben meg épen áthatja a testet s abban új energiákat léptet föl. Ezentúl át tud hatni ajtón, kövön; megjelenik, ahol akar; elváltozik úgy, hogy meg nem ismerik. – Ó fölséges, szép, dicsőséges Jézus, létünk eszménye és példája; szemeidből villan ki a megdicsőült élet sugara; te érezted át először az örök dicsőséget idegeidben; erőd, szépséged benned vált az örök ifjúság örömévé. Üdvözlégy elsőszülött testvérünk, te újjászülött! A megdicsőült élet után epedünk. Lelkünk valamiképen átszellemesíti testét, és akkor átéljük a te húsvétedet. Azért akarjuk már most a lélek győzelmét kivívni testünk, ösztönösségünk fölött; fegyelmezni akarjuk magunkat; a lélek uralmát akarjuk biztosítani a halandó testben a szép, erős halhatatlanságért!
d) A föltámadt testnek sajátságai: 1. A fényesség, mellyel a lélek árasztja el a testet. Van fényesség karácsonyéjjel, van a Táboron; az apokalipszis víziói is fényben úsznak; a szentek is szépek és fényesek, például Pazzi sz. Magdolna s a valenciai imádkozó, kinek fényétől ragyogott éjjel a templom; Jézus leírhatatlan szépségben ragyog. 2. Azért többé nem is szenvedhet; a szenvedés, a szomorúság, keserűség meg nem környékezi. Arca nem esik be, nincs rajta a savanyúság s elégületlenség kifejezése. Ó, hogy szántja s szaggatja a lelket a szenvedély és hervasztja a szenvedés! 3. Gyors, mint a szellem, a tér korlátait nem érzi; az erény útjaira is, azokra a sokszor egyhangú, göröngyös, nehéz utakra részvéttel néz le és biztat: Csak rajta, előre! Kik sírva vetnek, örvendve aratnak majd! 4. Teste átszellemült. Mily különbség a pocsolya sara s a virág szirma közt; ez át van járva élettel, az meg nem. A lélek egyre jobban járhat át testet, míg végre a test átszellemül tőle. Átszellemülni, magunkra ölteni a szépség, a készség, a fegyelem lelkét! Ezek a föltámadás jellegei. Minél többet belőlük, hogy tűnjék el az „állati ember”.