„És Jézus nagy szóval kiáltván, mondá: Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet. És ezt mondván, meghalt” (Luk. 23,46).
a) Ez az a győzedelmes kiáltás; éj, kín, keserv, kereszt, gyalázat, halál fölött fölemelkedik Jézus lelke, s bizalmában és szeretetében énekelni kezd: Atyám …! Ez az ő győzelme, éneke! Neki itt is, most is Atyja van; ő a keresztről atyjához lép, s a töviskoszorús párnáról atyja kezébe leheli lelkét. A szenvedésből boldogságba, a Koponyák hegyéről örök dicsőségbe, sötétségből éjt nem ismerő világosságba, halálból virágos tavaszba lép. Nincs a világon ellentét nagyobb, mint a Kálvária s Krisztusnak elköltözött lelke közt. Ez ellentéteket hordja magában a hívő, bízó lélek, s hordja úgy, hogy egyszer kiegyenlíti azokat. Ez az ő győzelme.
b) Ez a mi halhatatlanságunk végső fohásza is: Lelkemet az égnek! Mély meggyőződéssel tudom, hogy a lelkem halhatatlan. A pesszimizmus kételkedik, de szenved ez alatt kimondhatatlanul, s szenved azért, mert természetellenes, lehetetlen nézetbe fúrja magát. Ha minden hiú és semmis, akkor a halál gondolata nem bántana, s nem támadna szívünkben az az óriási kontraszt. A mulandóság, a halál nem volna olyan nagy baj, ha mindenestül a semmiségben gyökereznénk. A mulandóság csak oly lénynek kín, mely örökkévalóságra való! Érzem lelkemet. Semmi sem képes az önmagába vonult, szabad lényt megfékezni; azzal a borzasztó kiváltsággal bír, hogy ellentállhat az észnek, a szeretet kérésének, a szépség bájainak, magának az Istennek is, mert szabad, vagyis mert lélek. Lélek nélkül ez a nagy tény érthetetlen, nélküle kín, küzdés, komédia az élet. Lélek nélkül föl nem ismerjük magunkat s félreismerjük a létet s világot. Azért hiszek én tehát lelket, halhatatlan lelket és örök életet.
c) A tapasztalat ugyanezt bizonyítja. A nagy fájdalom nem vezet el a tagadásba, sőt kifejleszti bennünk a tudatot, hogy felsőbb rendbe tartozunk. A valláshoz az embert legerősebben az a tudat fűzi, hogy valójának legbelsőbb magva ellentáll a mulandóságnak; készületlennek, befejezetlennek, észszerűtlennek látja a világot s önmagát, s ha nem él örökké, nem tudja egyáltalában, hogy minek él. Itt úgy élek, hogy halálomban a halhatatlanság hitével elmondjam én is: Atyám, ki megszabadítasz a gonosztól, a végleges haláltól, a legnagyobb rossztól, kezeidbe ajánlom lelkemet!