A sötétség órája – Nagyszerda
„Uram, könyörülj rajtam, gyógyíts meg, mert vétkeztem ellened!”
„Isten, az Úr megadta a nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja ajkamra a szót. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.
Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr siet segítségemre. Ki ítélhet el? Lám, mindnyájan elenyésznek, mint a ruha, amelyet a moly emésztett meg.” (Iz 50, 4-9)
Az Isten eltorzítja az Ő gyönyörű arcát a szenvedésben és a kereszthalálban, hogy odaszoríthassa a mi bűntől eltorzult, keserves arcunkhoz.
Odaadta magát… – Nekünk adta magát…
Jézus minden következő lépéssel tisztában van. Világosan látja a jövőt, ami a jelen gyötrelmes perceiben még mindenki más előtt homályban van. Mégsem tesz semmit, hogy megakadályozza a rá törő fájdalom egyre hatalmasabb hullámait. Nem menekül, nem emeli fel a kezét, hogy védekezzen. Minden újabb lelki és testi ütésbe szabadon bocsátkozik bele.
Jézus látja annak beteljesedését, értelmét, ami történik vele. A szeretet győzelmét a gyűlölet fölött, a kegyelem győzelmét a bűn fölött, az élet győzelmét a halál fölött.
Ez a Jézus által beteljesített győzelem adjon nekünk is erőt, reményt a mindennapok küzdelmeiben, kitartást a szeretetben akkor is, amikor az éppen szenvedéssel, áldozattal jár együtt!
ÉJSZAKA A GECSEMÁNÉBAN
Éjszaka van… a Gecsemáné csupa illat csupa madárdal.
Valaki meghajolva áll a fák alatt a hold sugárban.
Alatta vígan zsong a fű, ezer tücsök cirpel a réten,
csak az ő lelke keserű, kétségek dúlnak belsejében.
Le kell-e tenni életét? Hullatni a váltság hozó vért
ezért a hitvány emberért? Júdásokért, írástudókért?
Istentelen Izráelért, ki szüntelen vétkezvén lázad?
Ólálkodik, árulkodik, és – megöli a prófétákat?
Heródesért, Pilátusért, kik fölötte fognak komázni,
tanítványokért, akik egy óráig sem tudnak vigyázni?
Le kell-e tenni?… Messze néz, s elődereng ködből a távol;
Népek, veszendő századok jönnek elő az éjszakából.
Úgy szenved ember és barom! S mind-mind a jobb után sóvárog…
Hiába! Tenger lesz a könny, Üvöltő orkán lesz az átok.
Előtte vérpatak folyik, és szív formája lesz a rögnek,
mögötte harctér lesz a föld, s a porban milliók hörögnek.
Közéjük roskad… vége már, eldőlt a harc a szíve készen.
Ott áll a keserű pohár ég, föld között, Isten kezében.
„Atyám, legyen, ha akarod! Tied a terv s szívemnek vére.”
– Júdás most indul el talán. Jézus megy a kereszt elébe.
Elcsöndesül az éjszaka, lenn bűnben álmodik a város…
alszik Jakab, Péter és János.
Ámen!
Ferreri Szent Vince hitvalló
A 15. század egyik leghatalmasabb – bűnbánatot hirdető – prédikátora. Kézzel leírt prédikációiban fölvetette a kérdést, hogy mikor jön el az Antikrisztus. Nagyon józan volt a válasza:
„Senki sem ismeri azt a napot és órát!”
Bűnbánó lélekkel kell tehát rá várakozni. Az a döntő, hogy megtartsuk az Úr intelmét: „Virrasszatok és imádkozzatok!”
A nagy nyugati egyházszakadás idején volt keményszavú bűnbánathirdető prédikátora fél Európának. Nemesi családból származott. 1357-ben született a spanyolországi Valenciában. Kora ifjúságától kezdve szívesen tanult s még a szülői házban hozzáfogott a teológiához. De bölcsességét, amivel később sokak világossága lett, nemcsak könyveiből és szorgalmas tanulmányaiból merítette, hanem még inkább korán kibontakozó lelkiéletéből.
Bensőséges áhítattal tisztelte az Úr Jézus szenvedését és gyermeki odaadással vonzódott a Boldogságos Szűzhöz. Ezt a bölcsességre vezető jól bevált utat ajánlotta később tanítványainak:
„Ha eredményesen akarsz tanulni, az áhítat legyen hűséges kísérője tanulmányaidnak és a tudományt is lelked megszentelésére fordítsd. Mikor elfárad a lelked, kiszárad a szíved a tanulásban, térdelj a Megfeszített lába elé, ott fölüdülhetsz. A tudomány a világosság Atyjának adománya, ne tartsd hát a saját tehetséged gyümölcsének”.
17 éves korában Szent Domonkos rendjébe lépett, hogy itt az igaz hit harcosa legyen. Tanulmányait Barcelonában és Leridában folytatta. Ezek befejeztével elöljárói szülővárosába, Valenciába rendelték a Szentírás-magyarázat tanárául. Három évig nem olvasott más könyvet, mint a Szentírást; tudta is kívülről az egészet. Itt kezdte meg szónoki működését. Nagy sikereket ért el,
MEGTÉRÍTETTE A VÁROS ÖSSZES ZSIDÓIT ÉS ZSINAGÓGÁJUKBÓL KERESZTÉNY TEMPLOMOT CSINÁLT.
Lassanként messzibb vidékére hívták. Egyházi méltóságok figyelmét is felkeltette az egyszerű szerzetes.
Luna Péter bíboros, pápai követ egy időre magával vitte Franciaországba. De ez az idő mindamellett nem annyira a kifelé ható tevékenységnek, mint inkább a lelki érlelődésnek ideje. Belső elkedvetlenedések és kísértések, külső megpróbáltató sok és rágalmak nem törik meg erejét. Szigorú önmegtagadása és állhatatossága, alázatossága és megbocsátó nagylelkűsége átsegítik a nehézségeken. Így jutott el igazi hivatásához.
Nem sokkal Szent Domonkos rendjébe történt belépése után kezdődött a nyugati egyházszakadás (1378-1417), amikor a törvényes pápával szemben ellenpápát állítottak az elégedetlenkedő francia bíborosok. A keresztény világ két részre szakadt. Francia-, Spanyol- és Skótország az avignoni ellenpápa mellé állott. A megoszlással járó viszályok nyomán mindenütt erkölcsi romlás pusztított. Szent Vincét mélyen megrendítette az egyre hatalmasabbá váló nyomorúság. Beteggé lett. De az Úr megjelent neki és küldte a bűnösöket megtéríteni, „mert úgymond, az én ítéletem közel van”. Kezdő hitszónok korában elsősorban a nép elesettségét látta s ezen akart segíteni. Később a főoknak, a szakadásnak megszüntetésén is fáradozott.
Mikor nagy pártfogóját, Luna Pétert állították az elégedetlenkedők XIII. Benedek néven a meghalt VII. Kelemen ellenpápa helyébe, nem fogadta el tőle a felajánlott bíbort.
,,Nekem, – ez volt a válasza, – teljesítenem kell az Úr parancsát, hirdetni a népeknek az ő ítéletét”.
Az apostoli hithirdető megbízatását azonban vállalta. S mintegy húszévi missziós tevékenysége alatt bejárta hazáján kívül Franciaországot, a Rajna mellékét, Itáliát, Svájcot, Angliát, Skót- és Írországot. Az ő működésének is nagy része volt abban, hogy Franciaország, Skótország és néhány spanyol tartomány visszatért a törvényes pápa hűségére.
Mérhetetlenül nagyobb volt azonban a hódítás, amit a lelkekben végzett. Apostoli buzgósággal járt városról-városra. Leveleiből értesülünk, mennyit kellett fáradnia. Beszámol itt sikereiről is.
TÍZEZER SZÁMRA TÉRÍTETTE MEG AZ ERETNEKEKET, ZSIDÓKAT, MOHAMEDÁNOKAT, AZ ELVADULT, NEM A HITÜK SZERINT ÉLŐ KERESZTÉNYEKET.
Sikerei azonban nem tévesztették meg. Világosan látja, hogy megszámlálhatatlan azok száma, akik még a halál árnyékában vannak. Miattuk aggódik, értük könyörög az Úrhoz. Rendfőnökének írja:
„Legtöbbjük tudatlanságból hibázik. S nincs tanítójuk. Megrettenve gondolok a szörnyű ítéletre, amely a nép lelkivezetőire vár. Kényelmesen laknak palotáikban, míg az Úr Jézus vérén megváltott lelkek seregestül mennek tönkre, mert nincs segítőjük. Csak küldene az aratás Ura jó munkásokat! Ezért a kegyelemért imádkozom szüntelen”.
Állandóan úton van s napjában háromszor is prédikál. Csak útközben ér rá, hogy beszédeire készüljön, mert a magvetés után a termést is le kell aratnia: a bűnbánókat kell gyóntatnia és feloldoznia. Ezek pedig ugyancsak sokan vannak. Maga nem is győzi, ezért misézésre és gyóntatásra segítőket gyűjt maga köré. Azoknak is akad dolguk. Csak Isten embere tudta így megindítani a bűnösöket.
„Akármit teszel, ne magadra gondolj, hanem Istenre”, ez volt szavajárása s ez volt igehirdetésének is titka. Mindig huzamos imádsággal készült szentbeszédeire. Egy alkalommal, mikor tudta, hogy igen magas rangú hallgatója lesz, elhagyta az imádságot tanulmány kedvéért. A főembert nem hatotta meg valami különösen a beszéd.
Máskor ismeretlenül vegyült a hallgatóságba, mikor Vince szokott módján készült, és mélyen megrendült. Mikor a szent ezt megtudta, azt mondta „Természetes; az első alkalommal Vince beszélt,a második alkalommal Jézus Krisztus Vince által”.
Félelmes szava eljutott mindenkihez, betöltötte a legnagyobb templomokat, végigharsogta a városok tereinek legtávolabbi zugát is. Nem bújhattak el előle. Mintha az ítélet harsonája zengett volna hatalmas hangjában! Úgy beszélt, mint akinek hatalma van. Megismétlődött vele az első pünkösd csodája: sokszor a messzi országokból való különböző nyelvű ember mind megértette, pedig csak spanyol anyanyelvét beszélte; németek, franciák, spanyolok és olaszok hallják, hogy saját nyelvükön hirdeti az Isten nagy dolgait.
Jó volt, hogy meghallották. Mert bármennyire félelmesek azok az igazságok halálról, ítéletről és örök kárhozatról, melyekről ő beszélni szokott, ha szívesen megfeledkezik is róluk a bűnös ember: az örök halál és kárhozat rémes valóság. Csak úgy kerülhető el, ha a valóság szerint komolyan veszi az ember a halált és ítéletet, gondol és készül rá, hogy azon a nagy napon szelíd orcával forduljon feléje az örök Bíró s irgalmas kezével magához emelje. Örök békességet, örök üdvösséget szerzett Szent Vince is a szószéke előtt álló megrettent, megrendült szegény embernek.
Huszonegy évig tartott ez a hihetetlenül őrlő apostoli munka. Hosszú évek után, kifáradva az apostolkodás munkájában, hazájába szeretett volna visszatérni. De ezt már nem érte meg. Mikor az észak-franciaországi Vannes-ben tartózkodott,
1419. április 5-én magához szólított az Úr.
Sok üdvös oktatása közül hadd álljon itt egy:
Mikor még Valenciában volt, jött hozzá egy asszony: morgó, fortyogó ura van, állandó a házi pörpatvar; a szent biztosan tud erre valami szert. Vince csakugyan rendelt ilyen csodaszert:
„Menj, lányom, kolostorunkba, a kapus testvér adjon vizet a kolostor kútjából. Mikor hazajön férjed, végy belőle egy kortyot, de vigyázz, le ne nyeld. Csodát érsz meg vele!”
Az asszony pontosan követte a tanácsot. Mikor megint kezdte a férj, az asszony nyomban vett a vízből, s jól összeszorította az ajkát. A férj még dörmögött egy darabig; aztán elhallgatott.
Nemsokára az asszony örömtől sugárzó arccal jelentette, hogy a titkos szer hatott, szent a házi béke.
A szent mosolygott: nem a víz tette, hanem hallgatásod.
Még ma is járja Valencia környékén a mondás:
„Igyál Szent Vince vizet!”
Mindnyájunknak elkel.
Erről a rendkívüli emberről, a késő középkor oly nagyhatású bűnbánati szónokáról kortársainak vallomásai megragadó, eleven képet hagytak ránk. 1399-ben Vince súlyosan megbetegedett. Gyógyulásért imádkozott, és megjelent neki az Üdvözítő Szent Domonkos és Szent Ferenc társaságában, megérintette az arcát, és megbízta, hogy menjen prédikálni és nyerjen meg sok lelket.
Az emberek lesték a szavát. Toulouse-ban az ő kedvéért három héten át szünetelt az egyetemen az előadás és minden más prédikáció. Vince keserű igazságokat mondott fejedelmeknek és prelátusoknak, parasztoknak és kalmároknak egyaránt. Olyan dolgokról is szólt, amelyek egyébként érinthetetleneknek számítottak. Őszinte kritikát mondott a fennálló viszonyokról. Nagy aszkéta és vezeklő híre előtte járt. De e nélkül is elég volt egy tekintet csont-bőr alakjára, és mindenki meggyőződhetett róla, hogy ez az ember semmi olyant nem követel mástól, amit maga már régen ne teljesített volna. Hús sohasem került asztalára, a vasárnapok kivételével negyven éven át naponta csak egyszer étkezett. Ágya szalma volt és szőlőlevél. Mint egy második Keresztelő János állt az emberek előtt.
A későbbi években szamáron szokott utazni. Imádkozók és bűnbánók, szerzetesek és laikusok követték. Egészen haláláig vezetett ilyen vezeklő meneteket országszerte. Csapata előtt keresztet vittek. Kora reggel misézett, azután prédikált, gyakran három órán át. Utána harangszó hirdette, hogy elérkezett a betegek megáldásának az ideje. A betegek megáldása után evett valamit, azután gyóntatott és azokkal az emberekkel foglalkozott, akik valamilyen ügyben jöttek hozzá. Amikor már legyengülve és ősz fejjel járta végig Bretagne-t, hatalmas hangja még mindig túlzengte a tenger harsogását. Személyiségének bűvkörében tanítványok csoportja követte, akik bűneikért korbácsolták magukat és egyéb vezeklést vállaltak. Hosszú, keresztvégű botjára támaszkodva Istenhez szólította a népet, és szavát újra meg újra a megtérés csodája követte.
Istenünk, aki Szent Vince áldozópapot az evangélium buzgó hirdetőjévé tetted, kérünk, add, hogy Fiad, akiről szented azt hirdette, hogy Bíróként jön el újra, a boldogok közé juttasson minket a mennyben!
Szent József Atyánk!
Te jóságos vagy. Még senki sem könyörgött hiába hozzád.
Tárt karokkal fogadsz mindenkit, aki fájdalmaiban hozzád esedezik.
Tekints könyörületesen az én nagy nyomorúságomra!
Te jól tudod, mily nehéz megpróbáltatás ért engem, mennyire szenvedek miatta.
Te ismered, milyen keservek gyötrik most szívemet.
Az ellentmondások tüzében kínlódva érzem, hogy vétkeim miatt megérdemeltem e nehéz keresztet.
Teljes szívemből bánom minden bűnömet!
Kérlek téged, Szent József, járj közben értem Jézusnál, mert téged szívesen meghallgat!
Te légy szószólóm!
A te kérésedet nem fogja visszautasítani, ha közbenjársz értettem.
Ezért bizalommal várom tőled, hogy nagy bajomban segítségemre siess.
Bensőséges alázattal kérlek téged, tekints reám, hallgasd meg szívem óhaját, hallgasd meg kegyelmesen esdeklő imámat!
Ámen!
