Tamás, egy a Tizenkettő közül, nem hitte, hogy Jézus feltámadt és megjelent a többi apostolnak. Nyolc nappal a feltámadás után ismét egybegyűltek a tanítványok, és Tamás is velük volt. Ekkor Jézus eljött a zárt ajtón át, közéjük lépett és ezt mondotta: „Békesség nektek!” Azután Tamásnak ezt mondotta: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet és tedd az én oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hivő!” Tamás felkiáltott: „Én Uram és én Istenem!” Jézus ezt mondotta neki: „Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél, boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.” (Jn 20,24-29)
Jézus a feltámadás után „nem az egész népnek, hanem csak az Isten által előre kijelölt tanúknak”, az apostoloknak és tanítványoknak mutatta meg magát. (ApCsel 10,14) Azok több ízben látták és érintették Őt, beszéltek és ettek vele. Jézus később Saulnak is megjelent, mert neki is apostollá kellett lennie.
Jézus ellenségei nem tagadhatták feltámadását. Sok pénzt adtak a katonáknak, hogy becsapják a népet, meghagyván nekik: „Mondjátok, hogy eljöttek tanítványai az éjjel és ellopták őt, míg aludtunk.” (Mt 28,12) Ez hazugság volt: aki alszik nem láthatja, hogy közben mi történik. Az apostolok Jézus feltámadását mindenütt úgy hirdették, mint a hit alapigazságát. Pál mondja: „Ha Krisztus nem támadt fel, hiába való a mi tanításunk, hiába való a ti hitetek is.” (1 Kor 15,14). Az apostolok Krisztus „feltámadásának tanúi” (ApCsel 1,22): tanúskodásukért életüket adták. Jézus az apostolok tanúskodását csodákkal erősítette meg és működése az Egyházban azóta is szakadatlanul megerősíti. Az Ő műve, hogy az Egyház nem hanyatlik el. Kitetszik ebből, hogy Krisztus nem halott, hanem él és uralkodik.