Belelépünk a világ legszentebb s legfontosabb történésébe, az Úr szenvedésébe, alázatosan s bánatosan, mély részvéttel kísérjük az Urat. Ó, öltözzünk érzelmeibe s hasonuljunk hozzá!
a) Kezdetben vala az Ige, a végtelen életnek önmagában való, értelmi kialakítása… Azután lett a világ…, az emberi történelem…, ez emberi történelemben Krisztus. Ő itt járt s isteni életet élt s isteni tant tanított s isteni tényeket vitt végbe, de életének különösen egy ténye volt rendeltetésének kulminációja: gondolatával járt, szíveben hordozta tervét; megalkotta s vérével azt írta alája: opus Christi! Ez az ő kínszenvedése. – Tanított, sok édes, erős szót mondott, de egy szóba szorult össze lelke, energiája, tüze; ez a szó a „verbum crucis”. – Sok jelet, csodát művelt, de kivált egy jelet állított föl szemeink elé, ez a „signum crucis”. Ezt becsülte, ezt szerette, ebbe fektette bele egész lelkét. Ó édes, erős, áldozatos lélek!
b) S mit hirdet? 1. Az Isten végtelen nagyságát, ki előtt, Krisztus megsemmisül… kínban, gyalázatban, halálban.??? Hogy az Isten nagy, azt hirdeti a természet, a mulandóság, Tirus és Babylon; csendes, mindent megőrlő hatalom. Fáraókból múmiák, városokból romhalmazok lesznek… s az Isten szent Fiából áldozat lesz. Oly nagy az Úr, hogy minden neki hajlik meg, maga az Isten Fia is mérhetetlen kínban. 2. Hirdeti az Isten tiszteletét és engesztelését; a déli sötétségben, a feketén kárpitozott mennyboltú templomban, imádja, kéri, engeszteli Krisztus az Urat „cum clamore valido et lacrymis”; hallani esdeklő szavát: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem!” 3. Hirdeti a megváltás szükségességét. Testvéreim, nekünk megváltás kell; nem emelkedhetünk ki bűnből, bajból, örök halálból, ha Isten ki nem emel. Javítgatott, foltozott rajtunk ész és kultúra: de a győzelmes rosszat, bűneink szerencsétlen hatalmát meg nem törte; de higgyünk a győzelmes jóban, Krisztus megváltásában. 4. Hirdeti az Isten szeretetét. Becsüli lelkünket, szeret halálig; meg is halt értünk. A szenvedés Krisztus lelkének kitüzesedése. Szeretete itt az égre csapott; szenvedélyessége itt tört ki. Ezzel a szeretettel lép elénk és mondja: Meghódítlak. S valóban meghódított; vérével oltotta a kereszténységbe a hősiességet. Apostolokat, vértanúkat nevelt és megindította a legmélyebb részvétnek áramát. S engem meghódított-e? Ó Jézusom, tied vagyok; ne kételkedjél. Nevelj bennem nagy, mély bensőséget és szeretetet önmagad s kereszted iránt. 5. Hirdeti hogy mily mély a pokol; Krisztus szenvedésén mérd. Feneketlen lehet a mélység, mely elé tilalomfa gyanánt a kereszt van tűzve. Megrendülve térdre omlok bűnös életemnek szent tilalomfája előtt.