Vannak lelkek, akik nem nagyon hisznek ezekben a szent jelekben és ritkán használják őket. Kevésre becsülik azt a kegyelmet, melyet a szentségek hoznak létre bennünk. Csak lanyhán készülnek elő vételükre, vagy többre tartják a rendkívüli eszközöket. – Mint már említettük, Krisztus Jézus kétségtelenül mindig föltétlen ura marad ajándékainak; annak osztja szét őket, akinek jónak látja, akinek akarja. Látjuk a szentek életében az isteni nagylelkűség csodáit, kezdve azoktól a karizmáktól, amelyek kitüntették az első keresztények életét, azon hallatlan kegyelmekig, melyek még napjainkban is sok lelket elárasztanak: „Csodálatos Isten az ő szentjeiben”. – De ezen a téren Krisztus nem ígért senkinek semmit. Nem ezeket a rendkívüli eszközöket jelölte meg az üdvösség, az életszentség rendes útjának, hanem megalapította a szentségeket sajátos hatásukkal és erejükkel. Ezek összhangzó változatosságukban különösen biztos eszközei az üdvösségnek. Bennük nem csalódhatunk. Már pedig tudjuk, milyen veszedelmesek a jámborságban és az életszentségben azok a csalódások, melyeket a sátán kelt a lelkekben!
Isten akarja, hogy szentekké legyünk: „Az Isten akarata ez: a ti megszentelődéstek”. Krisztus csak megismétli: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”. Ezek a szavak azonban nemcsak az üdvösségre, hanem a tökéletességre, az életszentségre is vonatkoznak. – Krisztus tehát általában nem a rendkívüli jelenségekkel az elragadtatásokkal, extázisokkal közli velünk a természetfeletti életet, hogy tökéletesekké, szentekké és Atyja előtt kedvesekké tegyen bennünket, hanem elsősorban a szentségekkel. Elég nekünk az ő szent akarata, hogy életszentségre vágyó lelkünk teljes hittel, teljes bizalommal hagyatkozzék ezekre a szentségekre. Ezek a természetfeletti élet és életszentség igazi forrásai, elegendő és bőséges források. Hiába merítünk máshonnan, hiába „hagyjuk el – a Szentírás nyomatékos kijelentése szerint – az élő víz forrását és ásunk magunknak vízvermeket, megrepedt vízvermeket, melyek nem tarthatják meg a vizet”. Lelkiéletünk összes tevékenységének nem lehet más értelme, más célja, minthogy egyre bővebben és gazdagabban, minél több hittel és tisztasággal merítsünk ezekből az isteni forrásokból; hogy egyre könnyebben és szabadabban, egyre elevenebben és erősebben áradhasson ránk minden szentség sajátos kegyelme.