Ha Jézust földi életében szemléljük, láthatjuk, hogy ő minden kegyelem kútfeje és az élet forrása. Ez a szemlélődés jó hatással van a lélekre, mert megmutatja, mennyire csak Krisztus Urunktól várhatunk mindent.
Látjuk, istensége hogyan használja fel szent emberségét, mint eszközt, hogy kegyelmet és életet árasszon maga körül.
Elsősorban életet és testi egészséget.
Egyszer egy bélpoklos jelenik meg Jézus előtt és kéri, hogy gyógyítsa meg. Krisztus kinyújtja kezét, megérinti és így szól: „Akarom, tisztulj meg” és a lepra tüstént eltűnik. – Két vakot vezetnek eléje: Jézus kezével megérinti szemüket és ezt mondja: „Hitetek szerint legyen nektek”, és szemük megnyílt a világosságnak. – Más alkalommal egy siketnémát vezetnek hozzá és kérik, hogy tegye rá kezét. Akkor Jézus félrehúzza a tömegből, ujját fülébe dugja, nyálával érinti a nyelvét és szemét fölemelve az égre, így fohászkodik: „Nyíljál meg!” Ez az ember azonnal hallani kezd, nyelve megoldódik és helyesen szól. – Nézzük továbbá Lázár sírjánál. Krisztus szavával kelti életre a halottat.
Ezekből az eseményekből látjuk, hogy szent embersége szolgált istensége közvetítőjéül. Az Ige isteni személye gyógyít és támaszt fel halottat, de az Ige e csodák véghezvitelére az emberi természetet használja fel, mely vele egyesült. Krisztus emberi természete által ejtette ki a szavakat, kezével érintette a betegeket: tehát az istenség volt az élet forrása és embersége közvetítésével jutott el a testhez és lélekhez. Ezért érthetők az evangélium szavai: „Az egész sereg igyekszik vala őt illetni; mert erő méne ki belőle és meggyógyítá mindnyájukat.”