Láttuk, hogy életszentségünk nem más, mint részesedés az Isten szentségében. Akkor vagyunk szentek, ha Isten gyermekei vagyunk és ha úgy élünk, mint a mennyei Atya igazi gyermekei, méltón természetfeletti fogadott fiúságunkhoz. „Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, az Isten példáját”, – mondja Szent Pál.[1] Maga Jézus is mondja és valamennyi tanítványához intézi: „Legyetek tökéletesek”, nem akármiféle tökéletességgel, hanem „mint a ti mennyei Atyátok tökéletes”[2] Miért? mert noblesse oblige. Isten gyermekeivé fogadott bennünket, a gyermekek életének pedig hasonlítania kell Atyjukéhoz.
Hogy azonban Istent utánozhassuk, ismernünk kell őt. De hogyan ismerhetjük mi meg az Istent? „Megközelíthetetlen világosságban lakozik”, – mondja Szent Pál.[3] „Istent soha senki sem látta”, – mondja Szent János.[4] Hogyan utánozhatjuk és követhetjük hát annak a tökéletességeit, akit nem látunk?
Szent Pál egy szava megadja rá a feleletet: „Isten dicsősége felragyogott Jézus Krisztus arcán”.[5] Isten kinyilatkoztatta magát Fia által és Fiában, Jézus Krisztusban. Krisztus Jézus „az Atya dicsőségének fénye”,[6] „a láthatatlan Isten képmása”,[7] aki tökéletesen hasonló Atyjához. Ő ki tudja nyilatkoztatni az embereknek, mert úgy ismeri, ahogyan Atyja ismeri őt: „Az Atyát nem ismeri senki más, mint a Fiú és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni”.[8] Krisztus Jézus mondja, aki öröktől fogva „az Atya keblén” van: „Ismerem Atyámat”.[9] De ő azért ismeri, „hogy nekünk kijelentse”.[10] Krisztus az Atya kinyilatkoztatása.
Hogyan nyilatkoztatja ki nekünk a Fiú az Atyát? Megtestesülésével: – Az Ige, a Fiú megtestesült, emberré lett és őbenne, őáltala megismerjük Istent. Ő az isteni tökéletesség, aki földi alakban nyilatkoztatta ki magát nekünk. Maga a szentség, aki 33 évig érzékelhető alakban jelent meg szemünk előtt, hogy megfogható és utánozható legyen.[11] Nem tudjuk eléggé átgondolni: Krisztus, az emberré lett Isten az emberek között élt, hogy szavával, de főként életével megtanítsa őket, hogyan kell élnie az embernek, hogy Istent kövesse és neki tessék. Hogy tehát Isten gyermekeiként éljünk, nincs más dolgunk, minthogy kinyissuk szemünket és hittel s szeretettel szemléljük Jézusban az Istent.
Van az evangéliumban egy egyszerűségében is fönséges epizód. Bár ismerjük, idézzük mégis emlékezetünkbe. Jézus szenvedésének előestéjén történt. Krisztus Urunk Atyjáról beszélt apostolainak, ahogyan csak ő tudott beszélni. Azok elragadtatásukban látni akarták és meg akarták ismerni az Atyát. Fülöp apostol így kiált fel: „Uram! mutasd meg nekünk az Atyát és elég nekünk”.[12] Krisztus erre azt feleli: „Annyi idő óta vagyok veletek és nem ismertél meg engem?! Fülöp, aki engem lát, látja az Atyát is”. – Igen, Krisztus Istennek, Atyjának kinyilatkoztatása. Mivel ő is Isten, egy ővele. Aki tehát őt szemléli, az Isten kinyilatkoztatását szemléli.
Ha nézzük Krisztust, amint megalázza magát a szegényes jászolban, gondoljunk ezekre a szavakra: „Aki engem lát, látja az Atyát is”. – Ha látjuk, hogyan dolgozik engedelmesen a názáreti ifjú a szegényes műhelyben, harmincéves koráig, mondjuk ezeket a szavakat: „Aki őt látja, látja az Atyát is”. Aki őt szemléli, Istent szemléli. – Ha nézzük, amint Galilea falucskáiban vándorolva mindenfelé jót tesz, betegeket gyógyít, az evangéliumot hirdeti; amikor látjuk, hogy kereszthalálra ítélve szeretetből meghal az emberekért, mint hóhérai gúnyolódásának tárgya, maga mondja nekünk: „Aki engem lát, magát Istent látja”. – Ezek az események mindmegannyi kinyilatkoztatásai az Isten tökéletességeinek. Isten tökéletességei magunkban véve éppoly megfoghatatlanok, mint az isteni természet. Ki tudná például felfogni, mi az isteni szeretet? Mélység, mely meghaladja értelmünket. De amikor látjuk, hogy Krisztus, aki Isten is, „egy az Atyával”: „Én és az Atya egy vagyunk”;[13] akinek ugyanaz az isteni élete van, mint az Atyának,[14] tanítja az embereket, meghal a kereszten, szeretetből életét adja értünk, mikor látjuk, hogy az Oltáriszentséget szerzi, megértjük Isten nagy szeretetét.
Ugyanez áll Isten minden tulajdonságáról, minden tökéletességéről. Ezeket Krisztus nyilatkoztatja ki nekünk és minél inkább előrehaladunk szeretetében, annál jobban kinyilatkoztatja misztériumát: „Aki engem szeret, Atyám is szereti azt és én is szeretni fogom és kijelentem neki magamat”.[15] Mintha csak azt mondaná: aki szeret engem, emberségemben befogad, Atyám is szereti őt; – én is szeretni fogom és kinyilatkoztatom neki magamat Istenségemben, felfedem előtte titkaimat.
„Az élet megjelent – írja Szent János[16], – és mi láttuk és bizonyságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk” Krisztus Jézusban. Hogy tehát Istent megismerjük és kövessük, csak Fiát, Jézust kell megismernünk és követnünk, aki Atyja végtelen tökéletességeinek egyszerre emberi és isteni kifejezése: „Aki engem lát, látja az Atyát is”.
[1] Ef 5,1
[2] Mt 5,48
[3] 1Tim 6,16
[4] 1Jn 4,12
[5] 2Kor 4,6
[6] Zsid 1,3
[7] Kol 1,15
[8] Mt 11,27
[9] Jn 10,15
[10] Uo. 1,18
[11] A minta-oknak a példakép és utánozhatóság két jellegét kell tartalmaznia.
[12] Jn 14,8
[13] Uo. 10,30
[14] „Miként az Atyának élete vagyon önmagában, azonképpen adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.” Jn 5,26
[15] Jn 14,21
[16] 1Jn 1,2
