A gyónást sokan tehernek tekintik, olyasvalaminek, ami az ember életét megnehezíti, holott ennek pont az ellenkezője igaz. Krisztus ezt a szentséget feltámadásának napján alapította. Szent Jánosnál olvashatjuk: „Estefelé, még a hét első napján, együtt voltak a tanítványok, zárt ajtók mögött, mert féltek a zsidóktól. Akkor eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! E szavak után rájuk lehelt és folytatta: Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,19-23)
A bűnbánat szentsége tehát Krisztus húsvéti ajándéka, ami arra hívatott, hogy helyreállítsa az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Egyedül a bűn az, ami az igazi békét elrabolhatja. A pszichiáter lelki betegségeknél nagy segítség lehet, de bűnöket megbocsátani nem képes! Csak a pap mondhatja ki ezeket a felszabadító szavakat: „Ego te absolvo – Föloldozlak téged bűneidből”.
A következőkben a bűnbánat szentségét azon öt feltétel alapján vizsgáljuk meg közelebbről, melyek egy jó és érvényes gyónás létrejöttéhez elengedhetetlenül szükségesek. Ezek a lelkiismeretvizsgálat, a bánat, az erős fogadás, a bűnök őszinte megvallása, és az elégtétel.
A lelkiismeret vizsgálat
Ahhoz, hogy az ember felismerje valódi állapotát Isten előtt, előbb alaposan meg kell vizsgálnia önmagát, hiszen javulás csak önismerettel kezdődhet. Ezt a lelkiismeret vizsgálatot legkönnyebben a Tízparancsolat vagy egy lelki-tükör segítségével lehet elvégezni. Mindenekelőtt a súlyos bűnöket kell felismerni, mert ezeket soha nem szabad a gyónásból kihagyni. Egy bűn akkor súlyos, ha az elkövető tudatában volt bűnösségének, ha valami fontos dologgal kapcsolatban és szabad akarattal követte el vétkét.
Mivel súlyos bűn csak fontos dolgokkal kapcsolatban merülhet fel, nem számít ennek például pár forint értékű lopás, zavarból kiejtett hazugság, amivel valaki egy kínos helyzetből akar kikerülni vagy egy kisebbfajta veszekedés.
Azt is tudni kell, hogy Isten akaratával ellenkezik, aki bűnt követ el. Aki önhibáján kívül nem tudja, hogy egy tett bűnös, az e tett elkövetésével nem vétkezik, ha jó lelkiismerettel cselekedett. Akkor sem követ el az ember súlyos bűnt, ha akarata, például félelem vagy zavarodottság miatt annyira letompul, hogy nem szabadon cselekszik, ahogy ez bizonyos esetekben egyes öngyilkosoknál előfordul. Gyakran előforduló súlyos vétek például az önhibából elmulasztott vasárnapi mise, mások súlyos megrágalmazása, házastárs megcsalása vagy nagyobb értékű dolog eltulajdonítása. Aki nem biztos abban, hogy egy bűn súlyos-e vagy bocsánatos, nyugodtan megkérdezheti erről a gyóntatóatyát.
Súlyos bűnök esetében meg kell vizsgálni az elkövetések számát, mert ezt gyónáskor meg kell mondani. Ugyancsak meg kell vizsgálni az esetleges súlyosbító körülményeket is, ugyanis egy szegény meglopása nagyobb bűn, mint egy tehetősé, a házasságtörés súlyosabb bűn, mint a nőtlenek paráznasága stb. Bár nagyon fontos, hogy a lelkiismeretvizsgálat pontos és alapos legyen, még sincs helye a túlzott aggályoskodásnak, mert habár egy szándékosan kihagyott súlyos bűn érvényteleníti a gyónást, annak gyónása, aki gondos lelkiismeretvizsgálat ellenére felejt ki egy súlyos bűnt, mégis érvényes. Ilyenkor az elfelejtett bűnt, ha újra eszébe jut, a következő gyónáskor meg kell vallani. Hasznos gyakorlat a jó gyónáshoz, ha valaki minden este lelkiismeretvizsgálatot tart az elmúlt napról. Aki ezt rendszeresen megteszi, annak nem lesz gondja gyónás előtt bűnei felismerésével.
A bánat
A bűnbánat szentségének második lényeges feltétele a bánat. Bánat, megbánás nélkül senki nem nyerheti el bűnei bocsánatát. Magának Istennek sem lehetséges, hogy olyan valakinek eltörölje vétkeit, aki nem bánja meg azokat, hiszen az ilyen bűnös ragaszkodik vétkeihez és velük Istentől való elfordulásához. A bánatnak természetfölöttinek kell lennie, azaz bűneinket Isten szeretetéből kell megbánnunk. A tisztán természetes megbánás, amit például az alkoholista, mert tönkretette egészségét, vagy az a bűnöző érez, akit rajtakaptak, nem elegendő. Ezek csak saját maguk miatt bánják, amit tettek, és azonnal készek lennének újra elkövetni vétkeiket, ha e tettek következményeitől valahogyan megszabadulhatnának. Az igazi bánat a bűnök megvetéséből és a tőlük való határozott elfordulásból áll. A megbánás az elkövetett bűnök felett érzett fájdalom. Bár az nem feltétlenül szükséges, hogy ez a fájdalom valóban érezhető legyen – elégséges az akarat elfordulása a bűntől –, mindazonáltal törekednünk kell arra, hogy bűneink miatt mély fájdalmat érezzünk, és ezért kérjük Istent, hogy ezt az érzést megadja nekünk, mivel ezzel könnyebbé válik számunkra, hogy a bűnt a jövőben elkerüljük. Valóságos fájdalmat érzett például Mária Magdolna és Szent Péter. Mária Magdaléna könnyeivel mosta meg az Üdvözítő lábát és utána hajával szárította meg, míg Szent Péterről azt olvassuk, hogy a kakas megszólalásakor annyira megbánta, hogy letagadta Jézust, hogy keserű sírásra fakadt. Ezért ők később inkább minden rosszat elviseltek, semhogy még egyszer vétkezzenek.
Az erős fogadás
Az igazi bánat mindig együtt jár az erős fogadással, hiszen senki nem bánhatja meg őszintén bűneit, ha közben azt tervezi, hogy továbbra is, ahogy eddig tette, bűnözni fog. Tudjuk ugyan, hogy gyengék vagyunk és ezért minden valószínűség szerint gyónásunk után újra vétkezni fogunk, mégis őszintén igyekeznünk kell, hogy jobbak legyünk. Ezért nem lehet erős fogadása annak, aki nem akarja tudatosan elkerülni azt a lehetőséget, ami súlyos bűnhöz vezetheti. Ez a helyzet például annak az orvosnak az esetében, aki olyan klinikán dolgozik, ahol abortuszokat hajtanak végre, vagy aki olyan hivatást űz, ahol szükségszerűen súlyos bűnöknek van kitéve. Az ilyeneket, ha foglalkozásukat nem hajlandók feladni, a pap nem oldozhatja fel. Ugyanez vonatkozik azokra a párokra is, akik anélkül, hogy érvényesen összeházasodnának, élettársi kapcsolatban élnek. Egyetlen pap sem oldozhatja fel őket, ha nem hajlandók külön költözni. Még ha a pap meg is adná a feloldozást, ez érvénytelen lenne, mivel senki nem kaphatja meg bűnei bocsánatát, aki nem akar bűnös életével szakítani.
Mivel az erős fogadás nélkülözhetetlen az érvényes gyónáshoz, ajánlatos minden gyónáskor valami konkrét dolgot megfogadni; például a leggyakoribb bűnei elleni határozott küzdelmet.
A bűnök megvallása
Alapos előkészület után a gyóntatószékben úgy kell bevallanunk a bűneinket, mintha mi kívülállók lennénk, és mi vádolnánk önmagunkat. Eközben nem szabad se szépítenünk, se hamis alázatból megnagyobbítanunk őket, hanem úgy kell a gyóntatóatyával lelki állapotunkat közölnünk, ahogy azt lelkiismeret vizsgálatunk során felismertük. Súlyos bűnök esetén az elkövetések számát is meg kell adni és az esetleges súlyosbító körülményeket is. A bocsánatos bűnöket ugyan nem kell, de nagyon tanácsos mind bevallani. Soha ne gondoljuk, hogy a bocsánatos bűnök csekélységek, hiszen ezek gyökerei lehetnek a súlyos bűnöknek.
Gondoljunk arra, hogy a gyóntatóatya a legszigorúbb titoktartásra van kötelezve. Semmilyen körülmények között sem beszélhet egy olyan bűnről, amelyről csak a gyóntatószékben szerzett tudomást. A gyónási titok valóban a legszigorúbb titok, ami a világon létezik, és a pap inkább választaná a halált vagy a börtönt, minthogy egy ilyen titkot eláruljon, mint ahogy ezt például Nepomuki Szent János és más szent papok valóban meg is tették. Az a pap, aki a gyónási titok ellen vét, nem csak nagyon súlyos bűnt követ el, hanem automatikusan ki is közösíti magát, amely büntetés alól csak a pápa oldozhatja fel.
Arra sem szabad senkinek gondolnia, hogy a gyóntatóatya megveti bűneiért. A pap ismeri az emberi természet gyengeségeit – mind saját magáról, mind a többi gyónóéról –, és éppen azt, aki valami különösen kellemetlen bűnt gyón meg, nagyra kell értékelni, hogy volt elég alázata ennek bevallásához.
Feloldozás és elégtétel
A bűnök bevallása után a pap általában utasítást ad és néhány vigasztaló szót mond a gyónónak és utána, mielőtt a feloldozást megadná, elégtételt szab ki számára. Az elégtételre azért van szükség, mert bár a gyónás a bűnösnek minden vétkét eltörli, de nem szabadít meg minden büntetéstől. Isten úgy viselkedik itt velünk, mint atya a gyermekével, aki vétkezett és ezért bocsánatot kér. Bár az atya tiszta szívből megbocsát gyermekének, azért mégis kiszab rá valamilyen büntetést. Ugyanígy, bár a gyónás tökéletesen helyreállítja a megzavart kapcsolatot Isten és miközöttünk, mégis hogy felismerjük, milyen súlyos sérelem a bűn Isten szemében, és hogy nehogy a bűnt valamely csekélységnek tekintsük, szükséges, hogy megvallott bűneinkért valamilyen elégtételt végezzünk. Így tehát megvallott bűneinkért ugyan már nem juthatunk a pokolba, de a tisztítótűzbe még igen. Az elégtétellel, melyet a gyóntatóatya kiszabott ránk, törleszthetjük az ideig tartó büntetésünket.
Ezért az elégtételt lehetőleg azonnal a gyónás után végezzük el, és az is nagyon helyes, ha önkéntes bűnbánati cselekményt is vállalunk magunkra, mert könnyebb itt a földön bűneinkért vezekelni, mint a tisztítótűzben. Itt az elégtételnek mindig megvan az érdemi jellege is, ott azonban rettenetesen fájdalmas módon kell azért szenvedni, amit itt a földön elmulasztottunk levezekelni.
Miután a pap kiszabta az elégtételt, megadja a gyónónak a feloldozást vagyis az abszolúciót. Ennek lényeges szavai így hangzanak: „Ego te absolvo a peccatis tuis in nómine Patris et Filii et Spíritus Sancti – Föloldozlak téged bűneidtől az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében.” A pap itt egészen Krisztus helyettese, mivel a bűnök bocsánata valóban isteni cselekedet. „Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nem egyedül az Isten?” (Mk 2,7) A feloldozás a bűnök okozta egész vétket leveszi a lélekről, Krisztus vérének erejével valóban minden folttól tisztára mossa, és a bűnökért járó minden örök büntetést (tehát a pokolbelieket) is eltörli, és ahogy már mondtuk, a gyónás szentségével összefüggésben az ideig tartó büntetések egy részét is. Aki bűnei súlyossága miatt a kegyelmi életet is elvesztette, az újra az istengyermekség állapotába kerül, akinek pedig csak bocsánatos bűnöket kellett megvallania, abban gyarapítja a kegyelmi életet. Ezenkívül a gyónás különleges segítséget és erőt ad ahhoz, hogy utána a megvallott bűnöket könnyebben elkerülhessük.
A gyakori gyónás
Bár az Egyház csak arra kötelez bennünket, hogy legalább egyszer egy évben meggyónjuk, mégis fontosnak tartjuk a gyakoribb gyónást. Ez azokra is érvényes, akik általában nem követnek el halálos bűnt. A gyónás ugyanis az egyik leghatásosabb segédeszköze a szellemi fejlődésnek, mivel ébren tartja figyelmünket a bűn elleni harcban, erőt kölcsönöz a bűn elkerülésére, a léleknek nagy nyugalmat biztosít és a megszentelő kegyelmet gyarapítja. Ezért a havi egyszeri gyónás tűnik a legmegfelelőbb gyakorlatnak. Általában minden hónap első péntekén szokás ezt megtenni.
Az is nagyon tanácsos, ha állandó gyóntatóatyát választunk, akinek szabályos időközökben nemcsak megvalljuk bűneinket, hanem akitől a lelki élet minden kérdésében tanácsot kaphatunk. Az állandó gyóntató, lelkiatya felbecsülhetetlen segítséget jelent a lelki előrehaladásban. Ezért volt csaknem minden szentnek ilyen lelki vezetője.
