„Ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyek országába”, vagyis ha nem lesz bízó, bennem megnyugvó, hozzám ragaszkodó s bennem örömét lelő lelketek, nem találjátok föl boldogságtokat! a) Erre nevel minket minden az egyházban: Jézus biztosít, hogy velünk van s el nem felejt, s e felejthetetlen igéretnek szent titkában, az Oltáriszentségben egyre magához vonzza szívünket; áhítatunk […]

„Ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek, nem mentek be mennyeknek országába” (Máté 18,3). a) Kétféle naivitás van: az érzület s az ismeret naivitása. Az ismeret naivitása nem erény s nem előny, s minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy minél teljesebb s gazdagabb s igazabb ismeretben fölülemelkedjünk a gyermekkor tudatlanságán. Szent Pál szerint: „Míg gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy […]

a) „Azon órában a tanítványok Jézushoz járulának, mondván: Kit tartasz nagyobbnak mennyeknek országában? És magához híván Jézus egy kisdedet, közéjük állítá s megölelvén őt, mondá: Ha meg nem tértek s nem lesztek, mint a kisdedek, nem mentek be mennyeknek országába” (Máté 18,1; Márk 9,35). Emberek, tele vagytok köddel, képzelődéssel, érzékenykedéssel, s igazság és szolíd erény kevés van bennetek. Szubjektív korlátoltságtok […]

a) „Jézus megfenyegeté a tisztátlan lelket, mondván: Siket és néma lélek, én parancsolom neked, menj ki belőle… s kiméne belőle” (Márk 9,24). Fönt a Táboron a dicsőséges Krisztus a lélek ünnepét üli, mely a földre mennyországot varázsolt, s lehozza közénk a szenteket, Mózest, Illést; lent pedig a lelki erőtlenség s a testi nyomorúság gyötri az embereket; a lélek megfúl, a […]

a) „És tanítványaihoz jövén, nagy sereget láta körülök és az írástudókat velök vetekedve. És az egész nép, amint meglátta Jézust, elálmélkodék és megfélemlének és eléje futván, köszönték őt” (Márk 9,13). Fönt a hegyen Jézus a lélek erejében színében elváltozik, édességgel, föld-felejtéssel tölti el három tanítványát; azalatt lent a gyönge hit disputál. S kérdi Jézus: „Miről vetekedtek egymás közt? És felelvén […]

„Uram, jó nekünk itt lennünk” (Máté 17,4). a) Jézus imádkozik s színében elváltozva dicsőségbe öltözik. Mit jelent az? Rendesen arra utalunk, hogy Krisztus a Golgotán át jutott az Olajfák hegyére, honnan az égbe szállt; de nem figyelünk arra, hogy a Golgotára is a Táboron át jutott. Harcát győzelmesen azért tudta megvívni, mert lelkében átszellemült a rossz, a kín s a […]

a) „És hat nap mulva maga mellé vevé Jézus Pétert, Jakabot és Jánost és fölvivé őket egy magas hegyre külön, és színében elváltozék előttük, és fénylék orcája mint a nap, ruhái pedig fehérek lőnek mint a hó. Felelvén pedig Péter, mondá Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk!” (Máté 17,1–10). Lelkétől, imában áthevült lelkétől változott el színe „s midőn imádkozott, ábrázata […]

„Mit használ…, ha lelkének kárát vallja.” (Máté 16,26). a) Lelkemet nem szabad elveszítenem, mert az a világnál többet érő, halhatatlan lény; az én magam vagyok. Én, ki öntudatomban öntudatára ébredek magamnak s világnak, erőnek, törvénynek, szükségességnek, szabadságnak, s ezáltal a „minden” fölött állok. Én és „minden” – mondogatom magamban – én vagyok a több, a „minden” pedig az csupa valami. […]

„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?” (Máté 16,26). a) Az ember értéke nem a tudás, nem a művészet, nem a kultúra, nem a politikai hatalom. – Az ember öntudattal lépett a világba, önerejét érezte a természettel szemben. „Én – mondotta magában – vagyok, tudok, birok, akarok, teszek”, s rátette kezét a világra […]

„Mert aki életét meg akarja tartani, elveszti azt; aki pedig életét elveszti érettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?” (Máté 16,25–26). a) Ez a mi főérdekünk: rátalálni az életre, arra a qualitative örök életre, melyet az ember már itt a földön él. Hiszen örök életet élünk; már itt kezdtük […]