I.
Nyisd meg Uram szívemet a te törvényedben, és taníts meg arra, hogy parancsaid szerint éljek.
Add meg nekem, hogy értsem akaratodat, és nagy tisztelettel, szorgos megfontolással emlékezetemben tartsam jótéteményeidet általában és egyenként is, hogy értük méltó hálát adhassak.
Valójában tudom és meg is vallom, hogy közülük a legeslegkisebbért sem tudom a hála méltányos adóját leróni, mert kisebb vagyok én mindannál a jónál, amiben részesülök, és amikor a te nemes nagylelkűségedre gondolok, annak nagysága előtt megsemmisül a lelkem.
II.
Amink csak van lelkünkben és a testünkben, ami külső vagy belső kinccsel a természet szerint vagy természetfölötti ajándékként rendelkezünk, az mind a te jóvoltodból való.
Téged ajánl tehát mint kegyes és jóságos adakozót, akitől minden jót kaptunk.
Ha egyik többet, másik kevesebbet kapott is, mégis minden a tiéd, nélküled a legkisebb jóban sem lehetne részünk.
Az, aki többet kapott, nem kérkedhetik érdemével, sem mások fölé nem tolakodhatik, sem a kisebbet nem gúnyolhatja, mert az a nagyobb és a jobb, aki kevesebbet tulajdonít magának, és alázatosabb, buzgóbb a köszönetmondásban.
Aki pedig magát mindenkinél alábbvalónak ismeri, és méltatlanabbnak ítéli, alkalmasabb arra, hogy nagyobb ajándékokban részesüljön.
Aki viszont kevesebbet kapott, annak sem kell szomorkodnia, vagy méltatlankodnia, sem a gazdagabbra irigykednie, hanem inkább terád kell figyelnie, és a te jóvoltodat hangosan áldania, hogy olyan bőven, olyan ingyenesen és kegyesen osztogatod személyválogatás nélkül adományaidat.
Minden tőled való, ezért mindenért téged illet a dicséret.
III.
Te tudod, kinek milyen ajándék válik hasznára, és hogy miért kap az kevesebbet, ez többet, nem nekünk, hanem neked kell eldöntened, mert előtted világosan kirajzolódik minden érdem.
Ezért Uram, Istenem, nagy jótéteménynek tartom azt is, hogy nem sok olyasféle ajándékkal rendelkezem, amit odakint a világban s az emberek között dicséret és dicsőség vesz körül, mert ha megfontolom szegénységemet és alacsony állapotomat, nemcsak hogy nehezemre nem esnek, szomorúságot vagy csüggedést nem okoznak, hanem inkább vigasztalásomra, és nagy örömömre szolgálnak, hiszen te, Istenem, a szegényeket, az alacsony sorban lévőket és a világ előtt megvetetteket választottad házad népéül, családod tagjaiul.
Ott vannak mindjárt az apostolaid, akiket az egész földkerekség fejedelmeivé tettél.
Mégis sértődöttség nélkül jártak-keltek a világban olyan alázatosan és olyan nyílt szívvel minden ravaszkodás vagy hátsó szándék nélkül, hogy egyenest örültek annak, ha gyalázzák őket a te nevedért, és amitől a világ elriad, azt ők nagy kedvvel fogadták.
Azért tehát a téged szerető és jótéteményeidet ismerő embert semmi más úgy meg nem örvendeztetheti, mint ha akaratod és örök végzésed tetszése benne beteljesül, csak ebben találhat megelégedést és vigasztalást, hogy olyan szíves-örömest kívánjon legkisebb lenni, mint ahogyan más azt óhajtaná, hogy legnagyobb legyen, és olyan békével, oly elégedetten foglalja el az utolsó helyet, akárcsak a legelsőt, olyan jó kedvvel maradjon lenézett, megvetett, hírnév nélkül való, mint mások arra törekszenek, hogy tisztességük, rangjuk növekedjék.
Mert úgy van rendjén, hogy mindent megelőzzön a te akaratod és a te tisztességednek kedvelése, s hogy abban nagyobb vigasztalást, több tetszést leljünk, mint bármi ajándékban, amelyben részünk volt, vagy részünk lehet.