Csak azt tudjuk a Szentlélekről, amire a kinyilatkoztatás tanított bennünket. Mit mond hát hitünk?
A végtelen Létező lényegéhez tartozik, hogy egy Isten legyen három személyben: Atya, Fiú és Szentlélek. Ez a Szentháromság hittitka.1 Hitünk szerint Istenben egy természet és három személy van.
Az Atya megismeri önmagát. Ezt a megismerését egy végtelen szóban, az Igében jelenti ki. Ez egyszerű és örök tény. A Fiú, aki az Atyától születik, hasonló hozzá és egyenlő vele mivel az Atya közli vele természetét, életét, tökéletességeit.
Az Atya és a Fiú közös és kölcsönös szeretettel vonzódik egymáshoz. Az Atya a legteljesebb tökéletesség és szépség, a Fiú tökéletes hasonmása az Atyának. Azért odaadó szeretettel vannak egymás iránt. Ez a kölcsönös szeretet, mely az Atyától és a Fiútól mint egyetlen forrásból származik, az Istenben személyes szeretet; Személy, aki mindkettőtől különbözik és a neve Szentlélek. Ezzel a titokzatos névvel mást nem illet a kinyilatkoztatás.
A Szentlélek az isteni élet benső működésének végső célja: mintegy betetőzi a Szentháromság belső tevékenységének körét, – ha szabad így kifejeznünk magunkat, mikor dadogó nyelvünkkel ilyen magasztos titokról beszélünk. De ő is Isten akár az Atya és a Fiú. Mint nekik, velük együtt neki is egy és ugyanazon isteni természete van: ugyanaz a mindentudása ugyanaz a mindenhatósága, ugyanaz a fölsége, ugyanaz a jósága.
Ennek az isteni Léleknek Szent a neve;2 a szentség Lelke. Szent önmagában és megszentel. Mikor az angyal hírül vitte Szűz Máriának a megtestesülés titkát, így szól hozzá: „A Szentlélek száll tereád, … azért a Szent is, mi tőled születik, Isten fiának fog hívatni”.3 A megszentelés művét különösen a Szentléleknek tulajdonítjuk. Hogy ezt és a következőkben a Szentlélekről mondandókat megértsük, néhány szóval ki kell fejtenünk a teológia egyik fejezetét, az isteni személyeknek tulajdonított működések tanát (appropriatio).
Mint tudjuk, Istenben csak egy értelem, egy akarat, egy mindenhatóság van, mert csak egy isteni természete van, de a személyek különbözők benne. Ez a különbség azokból a titokzatos működésekből származik, melyek az Isten benső életében folynak le, valamint azokból a kölcsönös vonatkozásokból, melyek ezekből a működésekből fakadnak. Az Atya nemzi a Fiút, a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. „A nemzés, az Atyaság” az első személy kizárólagos sajátsága, „a Fiúság” a Fiú személyes sajátsága, valamint „az Atyától és a Fiútól a szeretet útján való származás” a Szentlélek személyes sajátsága. Ezek a személyes sajátságok kölcsönös vonatkozásokat hoznak létre az Atya, a Fiú és a Szentlélek között. Különbözésük ezekből származik. – De ezeken a sajátságokon és vonatkozásokon kívül a három isteni személyben minden közös és oszthatatlan: ugyanaz az értelmük, ugyanaz az akaratuk, ugyanaz a bölcsességük, ugyanaz a mindenhatóságuk, ugyanaz a fölségük, mivel ugyanaz az oszthatatlan isteni természet közös mindhárom személyben. – Mindössze ennyit tudhatunk az Isten belső működéseiről.
Ami a „külső” működést illeti, az Istenen kívül végbemenő cselekvések, akár az anyagi világban folynak le, mint például az összes teremtményeknek céljuk felé irányítása, akár a lelkek világában, mint például a kegyelemközlés, közösek mindhárom isteni személyben. Miért? Mert e működéseknek, cselekvéseknek forrása az isteni természet, ez a természet pedig mindhárom isteni személyben egy és oszthatatlan. A Szentháromság mint egyetlen ok működik a világban. – De Isten azt akarja, hogy az emberek necsak az isteni egységet, hanem a személyek Háromságát is elismerjék és magasztalják. Az Egyház például a liturgiában ezért tulajdonít egy meghatározott isteni személynek olyan működéseket, melyek a világban végbemennek; mert bár mindhárom isteni személy közös működései, mégis különös vonatkozásuk vagy belső rokonságuk van azzal a feladattal, – ha szabad ezt mondanunk, – melyet az az isteni személy betölt a Szentháromságban, a maga sajátos és kizárólagos tulajdonságaival.
Így tehát, mivel a másik két személy eredete, forrása és létalapja az Atya – anélkül, hogy ez az Atya számára fokozati felsőbbséget vagy időbeli elsőbbséget jelentene, – azért mindazt a művet, mely a világban megvalósult, és amelyekben különösen a mindenhatóság nyilvánul meg, vagy amelyekben főként az eredet jellege domborodik ki, az Atyának tulajdonítjuk. Ilyen például a teremtés, mellyel Isten a semmiből hozta létre a mindenséget. A Credóban imádkozzuk: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében”. E szerint az Atyának talán több része volna, nagyobb hatalmat nyilvánítana ebben a műben, mint a Fiú és a Szentlélek? Nem; tévedés volna ezt hinnünk. A Fiú és a Szentlélek ugyanolyan mértékben közreműködik benne, mint az Atya, mert Isten kifelé mindenhatóságával működik, a mindenhatóság pedig közös mindhárom isteni személyben. – Miért beszél hát akkor így az Anyaszentegyház? Azért, mert a Szentháromságban az Atya az első személy, az eredet nélküli eredet, akitől a másik két személy származik; ez az ő személyes, kizárólagos sajátsága, mely megkülönbözteti a Fiútól és a Szentlélektől. És hogy el ne felejtsük ezt a sajátságot, azért kell az Atyának tulajdonítanunk mindazon rokontermészetű külső működéseket, amelyek ezt a sajátságot domborítják ki.
Ugyanez áll a Fiú személyére is. A Szentháromságban ő az Ige, aki az értelem útján születik az Atyától. Ő az isteni gondolat végtelen kifejezése, különösen pedig ő az örök Bölcsesség. – Ezért neki tulajdonítandók azok a működések, amelyekben különösen az isteni bölcsesség tükrözik.
Végül így van a Szentlélekkel is. Mi az ő szerepe a Szentháromságban? Ő az isteni működéseknek, magának az Isten életének végső célja. Ő úgyszólván lezárja a belső isteni élet körét. Ő a beteljesülés a szeretetben. Az ő személyes sajátsága, hogy az Atyától és a Fiútól a szeretet útján származik. Ezért mindaz, ami a beteljesülés, a tökéletesség műve, mindaz, ami a szeretet, az egyesülés, következésképpen a szentség műve, – mert életszentségünk mértéke Istennel való egyesülésünk foka, – a Szentléleknek tulajdonítandó. Tehát e szerint a megszentelés nagyobb mértékben az ő műve, mint az Atyáé és a Fiúé? Nem; megszentelésünk mindhárom isteni személy közös műve. De – ismételjük – mivel a lélek megszentelése a tökéletesség, beteljesülés, egyesülés műve, azért elsősorban a Szentléleknek tulajdonítandó, mert így könnyebben eszünkbe jutnak a Szentlélek személyes sajátságai, és abban is magasztaljuk és imádjuk, ami megkülönbözteti az Atyától és a Fiútól.
Isten azt akarja, hogy – mondhatnók – egyforma szívügyünk legyen mind az isteni személyek Háromságának tisztelete, mind az isteni természet egységének imádása. Ezért akarja azt is, hogy az Egyház a maga nyelvén necsak arra emlékeztesse gyermekeit, hogy egy Isten van, hanem arra is, hogy benne három személy van.
Ez a teológiában az isteni személyeknek tulajdonított működések tana (appropriatio). Alapja a kinyilatkoztatás. Az Egyház is elfogadja.4 Célja, hogy kidomborítsa minden egyes isteni személy sajátos tulajdonságát. Így kidomborítva az egyes sajátságokat, jobban megismerteti, megszeretteti őket. Szent Tamás mondja, hogy az Egyház hitünk erősítésére használja az appropriatio nyelvét: ad manifestationem fidei.5 Az egész örökkévalóságon át abban áll majd életünk és boldogságunk, hogy szemléljük, szeretjük és élvezzük Istent, úgy amint van, azaz természete egységében és a személyek Háromságában. Szabad-e csodálkoznunk azon, hogy Isten, aki erre az életre szán, erre a boldogságra készít elő bennünket, azt akarja, hogy már itt a földön rágondoljunk egyrészt természetének isteni tökéletességeire, másrészt azokra a sajátságokra, amelyek megkülönböztetik az egyes személyeket? Isten végtelenül dicséretreméltó mind egységében, mind Háromságában. Az isteni személyek éppoly csodálatosak természetük osztatlan egységében, mint a köztük fennálló vonatkozásokban, melyek alapján egymástól különböznek.
„Mindenható, boldog, örök Isten, örülök mindenhatóságodnak, boldogságodnak, örökkévalóságodnak! Mikor látlak meg, ó Ősforrás, melynek soha nem volt eredete? Mikor látom meg születni öledből Fiadat, aki veled egyenlő? Mikor látom meg egyesüléstekből származni a Szentlelket, aki betetőzi termékenységteket, megkoronázza örök működésteket?…”6
1 Fides autem catholica haec est: ut unum Deum in Trinitate et Trinitatem in unitate veneremur… neque confundentes personas, neque substantiam separantes. A Szent Atanáznak tulajdonított hitvallásból (symbolum Athanasianum).
2 Lásd fentebb, 23. 1. 2. jegyzet, amit mondtunk a Szentháromság szentségéről és hogy – Szent Tamás szerint – miért nevezzük szentnek a Lelket.
3 Lk 1,35
4 XIII. Leó 1897. május 9-én kelt körlevelében mondja, hogy az Egyház ezt az eljárást aptissime; „igen helyesen” alkalmazza.
5 I., q. 39. a. 7.
6 Bossuet: Előkészület a halálra, 4. imádság.