Isteni Megváltónk szenvedéseinek és halálának eredménye leginkább gyümölcseiben nyilatkozik meg.
Szent Pál fáradhatatlan azoknak a kincseknek a felsorolásában, amelyeket az Istenember szerzett nekünk életének és szenvedéseinek érdemeivel. Mikor róluk beszél, felujjong örömében. Gondolata kifejezésére csak ilyen szavakat talál: bőség, bőséges kiáradás, gazdagság, melyet kimeríthetetlennek nevez.1 – Krisztus „visszavásárolt minket”,2 „általa közeledünk Istenhez, ő engeszteli ki őt irántunk”,3 „megigazultakká tesz”,4 megadja az életszentséget és az „új életet”.5 Összefoglalásul az Apostol összehasonlítja Krisztust Ádámmal, akinek a művét jóvátenni jött. Ádám hozta a bűnt, a kárhozatot, a halált; Krisztus, a második Ádám, visszaadja az igazságot, a kegyelmet, az életet:6 „A halálból átvitettünk az életre”.7 A megváltás bőséges volt: „Bőséges nála a szabadítás”.8 „Mert nem úgy áll a dolog a kegyelemajándékkal, mint a bűnbeeséssel… És ha egy ember bűne miatt a halál uralomra jutott itt a földön, akkor azok, akikre kiáradt a keqyelem bősége, sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által;… amikor elhatalmasodott a bűn, még bőségesebb lett a kegyelem.”9 Ezért „nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézussal egyesülve élnek”.10
Amikor Krisztus Urunk nevünkben végtelen értékű elégtételt ajánlott fel Atyjának, lerombolta az Isten és köztünk meredő akadályt. Az örök Atya most már szeretettel tekint az emberi nemre, melyet Fia vére megváltott. Fia miatt elhalmozza minden kegyelemmel, amire csak szüksége van, hogy vele egyesülhessen, „érte éljen”; élje magának Istennek az életét: „…Hogy az élő Istennek szolgáljon”.11
Tehát minden természetfeletti ajándékunkat, minden megvilágosítást, melyet Isten reánk áraszt, minden segítséget, mellyel elhalmoz lelkiéletünkben, mindent Krisztus élete, szenvedése és halála érdemének köszönhetünk. A bűnbocsánat a megigazulás, az állhatatosság minden kegyelme, amelyet Isten ad és ezután is mindig adni fog majd a lelkeknek, egyedül a keresztből fakad.
Ó, hát ha „Isten úgy szerette e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” érte;12 ha „kiragadott minket a sötétség hatalmából és áthelyezett szeretett Fiának az országába; benne van a megváltásunk vére által és a bűnök bocsánata”;13 ha – folytatja Szent Pál, – „Krisztus szeretett minket és odaadta magát értünk áldozatul”,14 hogy kimutassa szeretetét, melyet testvérei iránt érzett, ha önmagát adta érettünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól s „jócselekedetekre igyekvő tulajdon népévé tisztítson”,15 miért ingadozik akkor hitünk és bizalmunk Krisztus Jézusban? Ő mindent kiengesztelt, mindent megfizetett, mindent kiérdemelt. És érdemei a mieink. „Gazdagok lettünk őbenne”, úgyhogy ha akarjuk, többé semmi sem hiányzik életszentségünkhöz: „Semmiféle kegyelemnek sem vagytok híjával”.16
Miért mondják hát a kislelkűek, hogy az életszentség nem nekik való, a tökéletesség felülmúlja képességüket? Mikor a tökéletességről beszélünk nekik, azt mondják: „Nem nekem való; én nem juthatok el az életszentségre”. Miért beszélnek így? Mert nem hisznek Krisztus érdemeinek hatásában. Pedig az az Isten akarata, hogy mindenki megszentelődjék: „Az Isten akarata tudniillik ez: a ti megszentelődéstek”.17 Ez az Úr parancsa is: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”.18 – De gyakran elfeledkezünk az Isten üdvösségtervéről. Elfelejtjük, hogy életszentségünk természetfeletti szentség, melynek forrása csak Krisztus Jézus, vezérünk és fejünk. Jogtalanságot követünk el Krisztus végtelen érdemeivel és kimeríthetetlen elégtételével szemben. Kétségtelen, hogy magunktól semmire sem megyünk a kegyelem és a tökéletesség útján. Krisztus Urunk határozottan kijelentette: „Nálam nélkül semmit sem tehettek”.19 Szent Ágoston ezt a szöveget magyarázva hozzáteszi: „Akár kevés, akár sok, nélküle nem lehet, aki nélkül semmi sem lehet”.20 Valóban! Akár nagy, akár kis dolgokról legyen is szó, Krisztus nélkül semmit sem tehetünk. De miután Krisztus meghalt értünk, bátran és bizalommal mehetünk Atyjához,21 és nincs az a kegyelem amelyet általa ne remélhetnénk.
Kishitű lelkek, miért kételkedünk Istenben, a mi Istenünkben?
1 Róm 5,17 és köv.; 1Kor 1,6-7; Ef 1,7-8.18-19; 2,17; 3,18.; Kol 1,27; 2,2; Fil 4,19; 1Tim 1,14; Tit 3,6
2 1Kor 6,20
3 Ef 2,11-18; Kol 1,14
4 Róm 3,24-27
5 Tit 2,14; Ef 5,27
6 1Kor 15,22
7 1Jn 3,14
8 Zsolt 129,7
9 Róm 5,15-21. Olvassuk el az egész szakaszt.
10 Róm 8,1
11 Zsid 9,14
12 Jn 3,16
13 Kol 1,13-14
14 Ef 5,2
15 Tit 2,14
16 1Kor 1,5-7
17 1Tesz 4,3
18 Mt 5,48
19 Jn 15,5
20 Tract. in Joan. 81,3
21 Ef 2,18; 3,12