Határozott véleményalkotás ez más rossz tulajdonságáról vagy bűnéről, amelynek nincs meg a megfelelő alapja. Nyilvánvaló megsértése a felebaráti szeretet alaptörvényének: „amit magadnak nem kívánsz, másnak ne cselekedjed”, de vétek egyben az igazságosság ellen is; mert mindenkinek joga van, hogy legalább is rossznak őt ne tartsák, míg magát ilyennek nem bizonyította. De meg aztán beavatkozás Isten felségjogaiba, aki egyedül vizsgálja a szíveket s veséket (Jer 11,20; 17,10 stb.), vagyis az ember belsejét, s magának tartja fenn efelett az ítélkezést.
Maga Szent Mihály főangyal is tiszteletben tartotta ezt az isteni jogot. Midőn ugyanis a sátán őt Mózes testének eltemetésében megakadályozni akará s evégből vele tusakodott, „nem merte a káromlás ítéletét raja kimondani, hanem azt mondotta: Parancsoljon neked az Úr”. (Jud 9)
Az Úr Jézus pedig még saját gyilkosai felett sem akart ítélni, hanem mentséget keresett számukra: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek”. (Lk 23,34)
Ugyanő szent szigorral, de egyben a saját érdekünkben óv bennünket az elhamarkodott ítéletektől: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amily ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek meg s amily mértékkel mértek, visszaméretik nektek”. (Mt 7,1.2) „Ne ítéljetek s nem fogtok ítéltetni, ne kárhoztassatok s nem fogtok kárhoztattatni.” (Lk 6,37)
Bizonnyal ezekre az isteni igékre alapítá bizalmát az a nem éppen nagyon buzgó szerzetes, aki halálos ágyán feltűnően derültnek mutatkozott olyannyira, hogy elüljáróját szinte nyugtalanságba ejtette. „Én – szólt a beteg – életemben soha senkit el nem ítéltem, még azokat sem, kik velem rosszat tettek; s így méltán bízom, hogy engem sem ítél el Isten.” És mi azt hisszük, hogy ez a bizalom nem volt alaptalan.
Ami pedig a vakmerő ítélet vétkének súlyát illeti, halálosnak csak akkor kell tartanunk, ha a következő feltételek mind együtt megvannak.
a) Ha az ítélet tényleg vakmerő, vagyis nélkülözi a kellő alapot. Így tehát nem vétkezik az, aki egyetlen megbízható tanú mondása alapján másról a rosszat elhiszi, avagy a körülményeket egybevetve arra erkölcsi bizonyossággal következtet.
b) Ha súlyos természetű bűnről van szó s pedig még súlyosabbról, mint amely a megszólásnál vagy rágalomnál halálos bűn volna.
c) Ha az ítélet tudatosan alaptalan s mégis szilárd.
Minthogy pedig mindeme feltételek alig vannak valaha mind együtt, azért csak ritkán lehet a vakmerő ítéletet halálos bűnnek minősíteni.
Nem változtat a dolgon, hogy miben ítéljük el vakmerően felebarátunkat. Miért is ezt a körülményt a szentgyónásban nem kell felemlítenünk.