„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket” (János, 13,34).
Új parancsolat, azaz a réginek új, mert krisztusi kiadása vár reánk. Ez újság abban áll, hogy
a) Istent szereti bennünk Krisztus, és ezt a legfőbb szeretetet árasztja reánk. Nem tesz különbséget szeretetében, egy és ugyanabba a szeretetbe olvaszt Istent és embert; a kettő eggyé lett! Ó mennyire lehet szeretni, ha Istent szeretünk emberben. Nem Isten az ember, de a szív szeretetének lángja e kettőt egyszerre átnyalábolja. Ez ereje és páthosza. Próbáld meg az Istent az emberben szeretni, felebarátod sajátos egyéniségét isteni gondolatnak venni; tisztelni fogod őt s méltányos lész egyénisége iránt. A szeretet a méltányosságnak s nemes fölülemelkedésnek, és ezzel a jellemességnek is iskolája.
b) Krisztus az embert istenileg, vagyis isteni hévvel szereti; „ignita caritate”, tüzes, lángoló szeretettel. Feléje törtetett elragadtatva; jött, mint „speciosus forma”, szépségbe öltözködve; jött, mint aki életet hoz, „vitam aeternam”; jött, mint „sponsus sanguinum”, az önfeledés, az odaadás, a véres áldozat jegyeseként. Utánunk járt, míg meghódított és élvezi a szeretet egyesülését. „Lieben ist die höchste Tat, geliebt sein der königlichste Besitz; beides der süsseste Genuss”. Ime Jézusnak s ugyancsak a léleknek isteni élete! Ne bizalmatlankodjál; boldogítsd magadat erős, lelkes, hódító szeretettel. Szeress nagyon, szeress áldozattal, szeress kifogyhatatlanul, szeress, s ne hadd magadat legyőzetni nehézségekkel, sikertelenséggel, közönnyel; szeress; jobb lesz a világ.
c) Ily friss, fiatalos szeretettől átjárt társaságot hagyott örökben: „Arról ismernek meg mindnyájan, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel lesztek egymáshoz” (Ján. 13,35); de életerős, friss, teremtő, nem buta, ügyefogyott szeretettel. Szeretet, mely életrevaló nemzedéket teremt és nevel; „a bölcseség fiainak nemzetsége engedelmesség és szeretet” (Eccl. 3,1). Ezekkel a nyomokkal taposta meg a bölcsek útját; szent, fölséges út.