(enyhített böjt)
Nagyszerda – A sötétség órája
„Uram, könyörülj rajtam, gyógyíts meg, mert vétkeztem ellened!”
„Isten, az Úr megadta a nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja ajkamra a szót. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.
Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr siet segítségemre. Ki ítélhet el? Lám, mindnyájan elenyésznek, mint a ruha, amelyet a moly emésztett meg.” (Iz 50, 4-9)
Az Isten eltorzítja az Ő gyönyörű arcát a szenvedésben és a kereszthalálban, hogy odaszoríthassa a mi bűntől eltorzult, keserves arcunkhoz.
Odaadta magát… – Nekünk adta magát…
Jézus minden következő lépéssel tisztában van. Világosan látja a jövőt, ami a jelen gyötrelmes perceiben még mindenki más előtt homályban van. Mégsem tesz semmit, hogy megakadályozza a rá törő fájdalom egyre hatalmasabb hullámait. Nem menekül, nem emeli fel a kezét, hogy védekezzen. Minden újabb lelki és testi ütésbe szabadon bocsátkozik bele.
Jézus látja annak beteljesedését, értelmét, ami történik vele. A szeretet győzelmét a gyűlölet fölött, a kegyelem győzelmét a bűn fölött, az élet győzelmét a halál fölött.
Ez a Jézus által beteljesített győzelem adjon nekünk is erőt, reményt a mindennapok küzdelmeiben, kitartást a szeretetben akkor is, amikor az éppen szenvedéssel, áldozattal jár együtt!
„Atyám, legyen, ha akarod! Tied a terv s szívemnek vére.”
– Júdás most indul el talán. Jézus megy a kereszt elébe.
Elcsöndesül az éjszaka, lenn bűnben álmodik a város,
alszik Jakab, Péter és János...