„És vévén a kelyhet, hálát ada és nekik adá, mondván: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem” (Máté 26,27).
a) Jézus szent vére örök ifjú erő, mert isteni vér; a vértől függ az életenergia, a temperamentum, a típus. „A lélek a vérben van”. Ez az a regeneráló, fölfrissítő, fölüdítő erő. E vér éltető erejétől van a kereszténységben és a krisztusi lelkekben a szűzies, tiszta ifjúság üdesége s az a kimeríthetlen termékenység; sem credóján, sem evangéliumán, sem tanán, sem törvényein, sem életén nem venni észre az öregség nyomát. Ez a vér adja a szentek lendületét és izzó érzelmeit. Mindenre kész, ki áhítatos lelkesüléssel suttogja: „Az Úr kelyhét veszem s az ő nevét hívom segítségül”. „Ki fog elszakítani Krisztus szeretetétől?” Míg ez a vér hevít, nincs baj; őrzöm a vért, a szent Grált tisztelettel iszom, szívom magamba erejét. Stuart Máriával mondom: „Mindentől megfoszthattok, két kincset azonban el nem tagadhattok tőlem: hitemet s ereimben csörgedező királyi véremet”. Isteni nemzedékek vagyunk; titkunk, gondunk, kincsünk az isteni vér.
b) Ez a vér bátorrá tesz; nem éri be vele, hogy legyen, hanem terjeszkedni, hódítani akar; „bátorságra, merészségre nevel” (Tertull.); a rossz ellen e vér erejében küzdök s biztosan győzök, mert 1. az aktuális szeretet érzelmeivel árasztja el lelkemet; egész valóm érzi, hogy Krisztus szeret, édes, tapadó szeretettel; első szentáldozásomtól, ifjúságom extázisain, meglett korom gyakorlati áldozásain át nagy útiköltségemig érzem ezt. Szeretem és birom; átkarolom, el nem eresztem, s vele birom vívmányaim aranybulláját s az örök élet testamentumát. 2. Legyőzöm a rosszat örömmel; az örvendező léleknek nincsenek nehézségei; az öröm a győzelem záloga; még meghalni is tudunk vele; a halál sötétségében is biztos utat nyit nekünk: Proficiscere anima christiana… Menj még a halálba is bizalommal, keresztény lélek! Szeretettel s örömmel győzöm le nehézségeimet.
c) Sziénai sz. Katalin vérpadra kísért egy lovagot s fejét igazította a bárd alá; azután eléje térdelt s fölfogta kötényében a levágott fejet. „Valami szenvedélyesen édes szeretet fogott el, – írja gyóntatójának, – mikor a kivégzettnek vére freccsent rám és folyt végig rajtam, mert arra gondoltam, hogy más valaki úgy szeretett, hogy önként ontotta vérét értem”. – A szentáldozás egyre szemeim elé állítja azt a más valakit, aki úgy szeret, hogy vérét ontja, vérében mossa meg lelkemet. „Ó vér és tűz, ó véres tűz, ó tüzes vér!” (Sziénai sz. Katalin).