A lelki világban nagy ellentétek vannak: szenvedés és öröm, félelem és remény, vágy és megnyugvás együtt járhatnak. A legnagyobb ellentéteknek, de ép azért a mélységesen mély s bensőséges életnek világa a tisztító tűz. Édes, fölséges Isten-szeretet jár ott együtt mély, sötét szenvedéssel, nagy, örök béke szenvedélyes bánattal, lelki szépség és kegyelem mély szomorúsággal. Az élet e nagy ellentéteivel találkozunk Jézus szívében s… a tisztító tűzben. Ezt a felséges theológiát tanítja Génuai sz. Katalin.
a) A tisztító tűzben szenvedő lelkeket mélységes öröm tölti el, öröm, csendes, szelíd, nyugodt, mély érzelem. Dante rányitott a lelkek pszichológiájára, mikor ecseteli, hogy könnyen siklik a purgatorio vizein a bárka, nem is fodrozza tükrét, s a lelkek nyugodtan ülnek benne s énekelnek: In exitu Israel de Aegypto… kimenekültünk Egyiptomból, számüzetésünk földjéről, hazamegyünk…, győztünk, Isten szeret minket; leányai vagyunk, kik a menyegzőre készülünk. Gondolatai rólunk irgalmas gondolatok, tervei ragyogó predestináció. E lelkek érzései testből s világból kiemelkedett, kristálytiszta érzelmek. Nincs a földön szent, ki úgy átérezné, hogy Isten az övé. Nincs lélek a földön, mely oly közel járna s állna az Úrhoz…! Ez érzésből fakad a béke, béke a szenvedésben is. Tudja, hogy tisztulásában szépül meg. „Ha egy lélek tisztulás nélkül jutna Isten szemléletére, tízszer többet szenvedne, mert látná a nagy ellentétet önmaga s a ki nem elégített isteni igazság közt; a végtelen jóságot ily állapotban el nem viselné.” „Nem hiszem, hogy létezzék mélyebb megnyugvás s mélyebb megelégedettség az égen kívül, mint a tisztító tűzben. Nincs az a nyári esti tájkép, nincs az az erdei csend, nincs az a kerti illatban zsongó zümmögés, mely oly megnyugtató volna, mint a lelkek nyugodt, édes békéje a tisztító tűzben.” Ezek annak a szép theológiának nyilatkozatai. Ó fölséges, lelki világ, tisztító tűz…, de hogy is nem jutottam én e gondolatra, hogy ahol Istenszerető s boldogságukról biztos lelkek élnek, hogy ott az érzés, a béke mélységei is nyílnak. Szeretlek titeket, fölséges lelkek.
b) S e mély, szent, békés öröm mellett ott sötétlik a szenvedés. A lélek abban a pillanatban, melyben a világból kilép, belátja egész valóját, tökéletlenségeit, rovásait. Félelmes fölségben emelkedik föl előtte az Isten szentsége, mellyel szemben a Szent Szűz tisztasága is csak árnyék; ha nem is sötét árnyék, de olyan, mint az akácfa gyenge árnyéka. Érzi, hogy itt a végleges leszámolás órája, s szívéből kitör a legideálisabb bánat, mely reá száll, mint ahogy sűrű felhő száll virágos hegycsúcsra. Lát akadályokat önmaga és Isten közt, melyeket csak a tisztító tűz elégtétele háríthat el, s magára veszi a fájdalmat, melyet Isten ró ki rá, hogy eleget tegyen mindenért. Szívesen szenvednek, s az imát, a szentmiséket, a jócselekedeteket is, melyeket értük fölajánlunk, Isten kezei közé teszik; szenvednek, míg neki tetszik. Ó vértanúi lelkek, ti már szert tettetek arra a nagylelkű érzésre, mely magát felejti Istenért; tanítsatok rá minket is; akkor mi sem felejtünk el titeket.