Istenünk nagy, leereszkedő jóságának egyik legszembetűnőbb bizonysága, hogy nem csupán parancsokat osztogatva érintkezik teremtményeivel, hanem kegyesen megengedi, hogy azok hozzá ígéretekkel, ajánlatokkal közeledjenek s vele mintegy szerződésre lépjenek. Örül, hogy így bennünket nagyobb bizalomra s szeretetre ébreszthet s viszont az ő atyai szíve alkalmat kap, hogy bővebben árassza reánk ajándékait.
Ez történik, valahányszor az ember akár azért, hogy Istentől valamit kieszközöljön, akár azért, hogy neki a vett jókért hálát adjon, fogadalmat tesz.
„A fogadalom Istennek megfontoltan, szabadon tett ígéret, hogy valami lehetséges, jobb dolgot cselekszünk.” (1307. kánon.)
Értsük meg jól ennek az egyházi törvénynek minden egyes szavát.
A fogadalom által Istent, minden jónak bőkezű adományozóját, forrását dicsőítjük s magasztaljuk. Minthogy pedig ez az istenimádásnak egyik fajtája, azért is csak Istennek tehetünk fogadalmat.
Ha tehát Szűz Máriának vagy a szenteknek ígérünk valamit, fogadalom ez csak akkor lesz, ha Isten előtt, Istennek vállaljuk a felelősséget, hogy beváltjuk ígéretünket. Őt illeti meg ugyanis a dicsőség s hála mindazért, amit csak szentei által cselekszik.
A fogadalom Istennek tett ígéret. Tehát nem csupán jószándék, jófeltétel, amelyet bűn nélkül el lehet mulasztani, hanem valóságos kötelezettség, mintegy Isten által is aláírt szerződés, melyet legalább is bocsánatos bűn terhe alatt kötünk s vállalunk magunkra.
És pedig megfontolt, szabadon tett ígéret. Ha tehát akkor, midőn a fogadalmat tettük, nem tudtuk, mit fogadunk, ha csupán elhamarkodottságból, vagy pedig tisztán emberi félelemből tettük le fogadalmunkat, Istennek tett ígéretünk érvénytelen s nem kötelező.
Méltatlan volna ugyanis a jó Istenhez, hogy megcsalódott vagy megfélemlített ember kezéből fogadjon el ajándékot.
Ha tehát kelyhet ígértél a templomnak, melyről később megtudod, hogy négyszerte többet ér, mint vélted, búcsújárást ígértél bizonyos kegyhelyre, mely sokkal messzebb van, mint gondoltad, nem vagy köteles beváltani fogadalmadat. Érvénytelen volna annak a leánynak fogadalma is, akit szülői fenyegetésekkel kényszerítettek, hogy zárdába lépjen.
Továbbá csupán lehetséges dolgot ígérhetünk Istennek. Lehetetlenre ugyanis senki sem kötelezhető. Így érvénytelen volna annak fogadalma, aki azt ígérné, hogy Istent soha még a legkisebb hibával sem bántja meg. Mert, sajnos, ez a jelen életben lehetetlen, hacsak Isten egészen különös kiváltságban nem részesít minket. Nagyon világos, hogy lehetetlenné s így semmissé teheti a fogadalmat az előre nem látott betegség vagy elszegényedés is.
Végül, amit fogadunk, annak valami jobb dolognak kell lennie, vagyis olyannak, ami nem szolgál akadályul Isten nagyobb dicsőségének s lelkünk nagyobb javának.
Minthogy tehát isteni kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a szűzi tiszta állapot jobb, mint a házasság, azért nem volna érvényes, ha valaki arra tenne már eleve fogadalmat, hogy inkább a házas állapotot választja. Ez a fogadalom ugyanis útját vágná valami jobbnak, ti. a szűzi állapotnak, ha ugyan Isten arra a lelket kiválasztani s meghívni kegyeskedik. Aki azonban már elhatározta, hogy házasságra lép, érvényesen s dicséretre méltó módon fogadhatná, hogy vegyes házasságot nem köt. Hasonlóképpen érvényesen fogadhatna házasságot az, akire nézve ez az egyetlen út, hogy a botrányból vagy bűnből kilábaljon.
Nincs semmi akadálya annak, hogy egyébként is kötelező dolgokra magunkat fogadalommal is lekössük, pl. hogy vasárnap szentmisét hallgatunk, pénteken húst nem eszünk. Ilyenkor aztán az isteni vagy egyházi törvényen kívül még a fogadalom is köt bennünket. Kettős a kötelezettségünk s érdemünk, de viszont kettős a bűn is, ha azt megsértjük, amit a szentgyónásban meg is kell említenünk.
Bizonyos gyáros, midőn beteg leánykájáról az orvosok már lemondtak, megfogadta Istennek, ha visszaadja forrón szeretett gyermekének egészségét, gyárában a munka vasár- és ünnepnap szünetelni fog. Hogy pedig tetszett Istennek ez az ígéret, azzal mutatta meg, hogy a leány reményén felül felépült s a boldog édesapa még soká gyönyörködhetett az ő „vasárnapi gyermekében”, mint azt ettől fogva nevezni szokta.
Nem lehet fogadalmat tenni teljesen közömbös dologra, mert azt semmiképpen sem lehet „jobbnak” nevezni. Annál kevésbé szabad bűnös dolgot ígérnünk Istennek, pl. hogy felebarátunkkal többet ki nem békülünk, többé gyónni nem megyünk stb. Már ily fogadalmat tenni is halálos bűn, annál is inkább azt megtartani.