a) Nagyhatalom; eget hajlító, poklot záró, embert szabadító hatalom. – A hatalmak, melyeknek színtere a piac, az utca, a színházak deszkái, az akadémiák, a trónok, a harcterek, e dicsőséges imádandó hatalomnak csak kereteit alkotják; legjobb esetben neki szolgálnak, különben efemerek, egy darabig vannak, azután letörnek. Egyiptom, Babilon Perzsia, Róma hatalma… az eszmék, az intézmények hatalma… a tudás, a művészet hatalma a fejlődés hullámai; míg ellenben Jézus hatalma az égen: örök engesztelés; a poklon az, hogy bezárja kapuit; a földön az, hogy kegyelmet ad, örök értéket. Azért értem, hogy mennyire különb név nekem Jézus, mint Caesar, Pharao, Plato, Goethe, Napoleon! „Hajoljon meg neki minden térd”.
b) Az erkölcsi világot mozgató hatalom. Bűnből kisegít, erényre indít; hitet gyujt, szeretetre nevel. Beláthatlan és szövevényes az útja, mint a napvilágnak az őserdőben. Bejárja a városokat s falvakat ez a név, mint a harangszó, mindenütt zsong. Végighúzódik életen, gyermek-, fiú-, leány-, férfi-, nő-lelken. A néprétegeken áthat, mint a szivárgó víz a föld rétegein. Szent derűt és borút hoz, örömöt s bánatot; menyegzőkön emlegetik s betegágyak mellett, s bánata is életet teremt. A gyermek dadogja piros ajkkal, a haldokló vele indul a másvilágba, hogy meglássa Jézust. Jézus, a te neved ajkainkon hirdeti örök vágyunkat utánad!
c) Jézus nevében állította lábra Péter és János a templom kapujának bénáját: kelj föl és járj. Igy állították lábra a világot az apostolok Jézus neve, vagyis Üdvözítő ereje által, így az egyes embert. Legyen ez a név erőnk, melytől lábra álljunk… s haladjunk fáradhatatlanul. Különben megbecstelenítjük az Úr nevét, ha erőtlennek bizonyítjuk. „Hordozzátok Jézus nevét”, véssétek ki éltetekben. Édes, édes Jézus, legyek dicsőségedre! Jézus, reád- emlékezés öröm, lendület, fölpezsdülés.