„Legyen a szívem, a testem szeplőtelen, hogy meg ne szégyenüljek” (Zsolt. 118,80).
„Énekeljen szánk, szívünk, szeretetünk”
„Van valami végtelenül csodálatos a zenében. A szavak is bámulatra méltóak, de a zene még náluk is csodálatosabb.”
Szent Cecília ókeresztény szent, a szolgálatban hűséges, a szenvedésben diadalmas volt. Tiszteletére Rómában már az V. században bazilikát építettek. Krisztus szeretetéért vértanúságot szenvedett. A középkor végétől a tizennégy segítő szent egyike, az egyházi zene patrónája. Az énekesek, hangszerkészítők, zenészek és orgonisták védőszentje.
Annak ellenére, hogy nem sokat tudunk életéről, és a történelmi tények is gyakran összefonódnak a legendákkal, a legismertebb és legkedveltebb szentek közé tartozik. Neve az ún. Római Kánonban, vagyis az Első Eucharisztikus Imában tűnik fel.
Szent Cecília számára a legnagyobb csoda a teremtés és az isteni szeretet volt, amelyért élt, zenélt és énekelt. „Van valami végtelenül csodálatos a zenében. A szavak is bámulatra méltóak, de a zene még náluk is csodálatosabb.”
„Nem úgy hat a gondolatainkra, ahogyan a szavak teszik, egyenesen a szívünket és szellemünket szólítja meg, lelkünk legbelső magját és gyökerét. A zene megnyugtató és egyszerre felkavaró, nemes érzelmeket ébreszt, könnyekké olvaszt bennünket, nem is értjük miképp. Magában álló nyelvezet, a maga módján éppoly tökéletes, mint a szavak, a beszéd, és épp oly fenséges, épp oly áldott…”
230 körül halt meg, ünnepét a 6. század óta november 22-én ülik.
Az Úrnak 230. esztendeje. Alexander Severus uralkodik a római birodalomban.
Fáradt világ, kiélt világ, önmagától megcsömörlött világ fölött új nemzedék nő már. Mert moccan a lélek, s nem bírja mindenki gúzsba kötni, elbódítani. S az eleven, az érző léleknek kín a csömör, a sötétség, a piszok. A világosságnak akarja kitárni magát, várja a kelő napot. Fölkelt. „Világosság a népek megvilágítására”, a mi Urunk Jézus Krisztus. S összesereglik belőlük az „Ecclesia orans”, az imádkozó Anyaszentegyház.
Mindnek kitárva a karja, tűz a szívében, az ajkon kimondhatatlan édességű fohászok, zengő himnuszok. S a szeme mindnek fölfelé néz, a kelő hajnali napra: Krisztusra. S az előénekes és előimádkozó Szent Cecília. Ilyennek látta őt az Egyház, amelynek ölén sarjadt, mint az új nemzedék szépséges virága; s mely azóta Cecília nevét minden mise kánonjában emlegeti, ilyenek a római hívek, akikkel együtt imádkozott, akik ott álltak menyegzőjénél és vértanúságánál, s akik passióját megírva így emlékeznek róla:
„A dicsőséges szűz állandóan keblén hordta Krisztus evangéliumát. Éjjel és nappal szüntelenül Istennel társalgott, hozzá fohászkodott. Kitárta a karját, úgy imádkozott az Úrhoz, és szíve mennyei tűztől lángolt.”
A Ceciliusok előkelő nemzetségéből származott. Szülei még pogányok voltak, de ő már kora ifjúságában megismerte a szent kereszténységet. S a körülötte zajló züllött pogány világból öntudatos elszántsággal menekül a mennyei Jegyes felé. „Ciliciummal sanyargatta testét és epekedve kérte az Istent: Legyen a szívem, a testem szeplőtelen.” Szüzességet fogad.
Szülei azonban eljegyezték egy jóravaló pogány ifjúval, Valériánnal. A családban régi tradíciók éltek: A leány akaratát nem nagyon kérdezték. A vőlegénynek elég volt a szülők ígérete. Cecília szíve telve volt aggodalommal. Ütköztek lelke vágya és a világ igényei. De megtalálta a megoldást. Már a lakodalomra készülődtek, s míg szólt a zene, Cecília csak az Úrnak énekelt szívében:
“Legyen a szívem, a testem szeplőtelen, hogy meg ne szégyenüljek” (Zsolt. 118,80).
Az esküvő előtti két-három napot böjtben, imádságban töltötte, s így ajánlotta Istennek szíve aggodalmát.
Az Úr megvigasztalta: angyalát küldi oltalmára, ha kell. A nászéjszakán elbeszéli Valériánnak a maga fogadalmát s az Úr ígéretét: „Titkot akarok reád bízni Valérián. Más szerelmesem van nekem, aki féltékenyen vigyáz reám!” S amint elbeszéli, hogy ki ez a más, akivel régen eljegyezte magát: Valériámban is föltámad a vágy, megismerni őt, aki a kereszten meghalt értünk és váltságot szerzett. Aki ilyen csodálatos életeszményt inspirál. S most fenn van az égben s angyalát küldi híveinek oltalmára. Szeretné látni az angyalt, annak a más, eddig nem is sejtett világnak hírnökét.
De ez csak úgy lehetséges, ha megkeresztelkedik, mondja neki Cecília. Készségesen vállalkozik rá. Megy a vértanúk sírjaihoz; ott rejtőzik most az Egyház feje, Orbán pápa. Az Appiai úton szegényekre talál, Cecília védenceire. Fölmutatja a magával hozott jelet, s vezetik tovább. A pápa szeretettel fogadja s térdenállva mond hálát az Istennek: „Uram Jézus Krisztus, jó Pásztor, a tisztaságra szólító tanács magvetője! Arasd most annak a vetésnek termését, amit Cecíliában vetettél. Mert ez a szolgálód szorgalmas méhecskeként szolgált neked. Jegyese vad oroszlán volt, mikor kapta; most már szelíd bárányod átváltoztatta.” És megkeresztelte az ifjút.
A keresztségben megnyílt Valérián szeme, megvilágosította már a Krisztus. Tudta látni titkait. Hazatérve „Cecíliát imádkozva találta. És mellette állt az Úr angyala. Nagy félelem szállta meg Valériánt: Leszállt az Úr angyala, s az egész szoba fényárban úszik!” Szívesen fogadja az angyal kezéből az új életnek jelvényét és jutalmát: hófehér liliomokból és vérpiros rózsákból font koszorút. Koszorút, amely soha el nem hervad, de csak a tiszták tudják meglátni.
Volt Valériánnak egy öccse, Tiburcius (Tibor). Eljött gratulálni az új házasoknak. Csodálkozva érzi a rózsa és liliom illatát, de a virágot magát még nem tudta látni: Mikor megmagyarázták neki a dolgot, őt is elfogja a vágy. Látni akarja a csodadolgokat, a csodálatos szent kereszténységet. Elmegy, megkeresztelkedik ő is. „Most ismerlek el rokonomnak, mondja neki Cecília, mert az Isten szeretete megutáltatta veled a bálványokat. Mert az Isten szeretete volt, ami bátyádat hitvesemmé tette, téged pedig rokonommá.” De nem hiába voltak a liliomok közé vérpiros rózsák fonva!
Almáchius városprefektus megtudta, hogy a két előkelő ifjú keresztény lett. Egyik tisztjével, Maximussal elfogatta őket. Állhatatosságuk láttára a tiszt még azon éjjel megtért családostul, és megkeresztelkedett. A következő pirkadatkor Cecília – nem hiába hordta keblén az írást – biztatja a vértanúkat az Apostol szavával: „Föl, Krisztus katonái! Vessétek el a sötétség cselekedeteit, s öltözzetek a világosság fegyverzetébe!” Át is mentek még aznap nagy bátran az örök világosságra: Valérián, Tiburcius, Maximus és társaik. Mind Cecília gyűjtése.
A prefektus most őellene fordult. Le akarja foglalni vagyonát. De azt már megkapták a szegények. jön a további tortúra. A pogány katonák azt beszélik közben: „Hisszük, hogy Krisztus az Isten Fia, mert ilyen szolgálót támasztott magának!” És megkeresztelkednek. Cecília pedig hirdette tovább Krisztust: „Megvalljuk szent nevét. Soha sem tagadjuk meg!”
A pogányok között is kínos föltűnést keltett már a hosszas és eredménytelen kihallgatás s a nyomában járó sok megtérés. Véget akart hát vetni Almáchius az ügynek. Egy fürdőben forró gőzzel akarta megfojtatni titkon Cecíliát. A tűz azonban kialudt, s a szent hálát mondhatott még az Úrnak: „Köszönöm neked, az én Uramnak Jézus Krisztusnak Atyja, hogy eloltottad mellettem a tüzet!”
Ekkor fejvesztésre ítélte a prefektus. Háromszor sújtott le a hóhér, de nem tudta levágni a fejét. Halálra sebesítve hagyták a vesztőhelyen. Három napig még élt a vértanú szűz. November 22-én, a 230. esztendőben halt meg Rómában. Kallixtus katakombájában tették nyugovóra testét. A 4. században már templom állt tiszteletére a Tiberisen túl. Ide vitték át. 1559-ben, mikor fölnyitották sírját, még épségben volt a szent test. Maderno szobrász látta, s úgy készítette el Szent Cecília szobrát.
A középkortól kezdve az egyházi zene védőszentjeként tisztelik, akinek élete tökéletes dal volt Krisztus dicsőségére, s kinek alakja olyan szép dalra, a fönti szép legendára ihlette a kegyeletes utókort. Cecília a középkor végén került a tizennégy segítő szent közé. Egy fordítási hiba következtében – mely szerint az esküvőjén ő maga játszott az orgonán – lett a szent zene védőszentje. Ünnepének egyik antifónája:
„Zengő hangszerek kíséretében Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: legyen az én szívem szeplőtelen, hogy ne rendüljek meg.”
A 6. század óta ábrázolják a vértanú nők sorában. Kezdetben attribútum nélkül, majd kereszttel, a vértanúk koronájával, mécsessel vagy fáklyával, galambbal, karddal, a 15. század végétől pedig – főleg a holland és kölni festők kis orgonával kezdték festeni. A 16. századi és a barokk képeken általában hangszeren játszik, énekel vagy angyali koncertet hallgat a szentek körében. Liszt Ferenc oratóriumot szerzett a tiszteletére.
Alakja a magyar néphagyományban a holdfoltokra adott magyarázatokban él: a holdban Szent Dávid hegedül, Cicelle meg táncol. E képzet a magyar nyelvterület középső részén (Mátyusföld, Csallóköz, Hont, Nógrád, Heves, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés vármegyék, Torontál) volt ismert. Cecília és Dávid mint a mennyei muzsika (musica coelestis) képviselői kerültek össze a néphagyományban. Holdra kerülésüknek különböző népi magyarázatai ismertek.
Lehet, hogy a mai olvasó úgy véli, a legenda túlságosan hangsúlyozza Cecília szüzességét és megtérést kiváltó okosságát. A legenda azonban igazat mond, és ma is megindítja mindazokat, akik megőrizték magukban a „tiszta szív hatalma” iránti érzéket, vagy legalábbis vágyódnak az ilyen szeretet hatalma után.
Azt a képet, melyet a hívő emberek Cecíliáról magukban hordanak, Maderno márványszobra határozza meg: mintha mély, gyermeki álmát aludná, úgy fekszik jobb oldalára dőlve az éppen csak kifejlődött leányalak, arcát elfedi, karját hosszan kinyújtja. A nyakán három tátongó vágás hirdeti, hogy ez a gyermek nem természetes halállal halt meg.
A legenda szerint Pascalis pápa ebben a helyzetben találta meg Cecíliát, miután a szűz látomásban maga mutatta meg a pápának, hol van a sírja. Holttestét arannyal átszőtt szövetbe göngyölték, s a vérrel átitatott kendőket a lábához helyezték. Anélkül, hogy a helyzetét megváltoztatták volna, egy márványlapra fektették, és úgy helyezték el a szarkofágban, amelyben átvitték a trasteverei bazilikába.
Cecília legendája olyan nagyszerű mondatokat is idéz, amelyek a mai emberre is hatással vannak. Amikor a prefektus felelősségre vonta, így tett hitvallást:
„Én nem halok meg, hanem csak elváltozom. Port adok az arany fejében. Ha nektek valaki aranypénzt kínálna cserében ugyanolyan súlyú rézpénzért, vajon nem kapnátok-e az alkalmon, és nem mondanátok-e el rokonaitoknak is, hogy ők is részesei lehessenek egy ilyen nagyszerű cserének? Jézus Krisztus a mi Istenünk, ilyet ad nekünk; amit neki ad az ember, azt ő kimondhatatlanul értékesebbre cseréli.”
Amikor újra meg újra felszólították, hogy tagadja meg a hitét, bátran így felelt:
„Ti kínpadra vonjátok a gonosztevőket, hogy vallomásra bírjátok őket, tőlünk pedig épp az ellenkezőjét követelitek: meg kellene tagadnunk azt, amik vagyunk, és akkor kegyelmet adnátok. Nagyon szívesen hallanátok ajkunkról a hazugságot – csakhogy meghalni az igazságért a legszebb győzelem!”
– Szent Cecília azért lett az egyházi zene védőszentje, mert a hagyomány szerint hangszeres játékával és gyönyörű hangjával elbűvölte hallgatóságát. Ünnepnapján az Egyház a liturgikus zene jelentőségére emlékezik, mert Szent Ambrus mondásával együtt vallja, hogy „semmi sem védi olyan eredményesen a hitet, mint a szakrális zene”. Milánóban a püspök szemére vetették pogány kortársai, hogy tömegeket babonáz meg az egyházi énekkel, amely olyan ellenállhatatlan befolyást gyakorol hallgatóira, hogy azok keresztény hitre térnek.
Amikor Giovanni Pierluigi da Palestrina, a XVI. század híres zenésze – akit egyébként „a zenészek fejedelmének” is hívnak – előadta műveit a katolikus bazilikákban, zenéjének hallatán még leghevesebb ellenségei is „lábai elé borultak”, mintegy bocsánatkérően elismerve tehetségét…
Mi történt menetközben az egyházi zenével, hogy VI. Pál pápának arra kellett emlékeztetnie, hogy a liturgiában csak olyan műveket játsszanak, amelyek a művészi szépséget összekötik az imádság lelkületével. Olyan műveket, amelyeken keresztül a hívek Krisztus szeretetében mártóznak meg, és amelyek segítik átalakítani életüket…
A liturgikus zene feladata – emlékeztet a pápa –, hogy egyesítsen a szeretetben, nem keltheti az ízléstelenség érzését, nem okozhatja a hallgatóság figyelmetlenségét, és nem válhat a deszakralizáció, még kevésbé a széthúzás okává… (VI. Pál pápa).
Mi történt, hogy mi magunk is abbahagytuk az éneklést… Miért van az, hogy amikor még szegények voltunk, hallgattuk az énekeket – kérdezi egyik versében David Turoldo atya. De énekeltünk is esténként, vagy reggelenként a pék, amikor hozta a friss pékárut az ébredező utcákon. Énekeltünk, amikor a szőlősorok között gyűjtöttük a szőlőfürtöket a szüret felejthetetlen napjain: Vidámságunk a völgyek között messzire szállt… Ma gazdagok vagyunk és némák. Bezárkózunk házaink négy fala közé. Idegenként saját családjainkban, barátok nélkül városainkban, ahol senki nem ismer senkit… Gazdagok és némák…
Szent Cecíliának, a III. század vértanújának, számos csodát is tulajdonítanak. Néhány ezek közül nagy valószínűséggel csak a későbbi legendás elképzelések szüleménye. Ezeknek a történeteknek a szerzői talán elfelejtik, hogy magának Szent Cecíliának a legnagyobb csoda a teremtés és az isteni szeretet volt, amelyért élt, zenélt és énekelt…
Szent Cecília, az egyházi zene védőszentje, juttasd eszébe a kántoroknak, kóristáknak és orgonistáknak, hogy a liturgia alatt az oltár előtt foglalják el az angyalok helyét… Emlékeztess mindnyájunkat, hogy az életünk ének legyen, Magnificat, azokért a hatalmas tettekért, amelyeket Isten tesz értünk…
Urunk, Istenünk, légy irgalmas hozzád könyörgő népedhez, és Szent Cecília szűz és vértanú közbenjárására hallgasd meg jóságosan imádságunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
IMA SZENT CECÍLIA KÖZBENJÁRÁSÁÉRT
Urunk, Jézus Krisztus! Te oly nagy szeretetet adtál Cecília szívébe, hogy önként meghozott minden áldozatot, és készséggel vállalta a vértanú-halált. Kérünk, az ő közbenjárására növeld szeretetünket, hogy önkéntes áldozatvállalásunk kedves legyen Előtted, és megadja nekünk az örök életet. Aki élsz és uralkodsz mindörökkön örökké. Amen.
IMA SZENT JÓZSEFHEZ
Isten kedves szentje, boldogságos Szent József!
Te a Gondviseléstől kijelölt minden helyzetben példát mutattál arra, hogy élethivatásunkat Istennek tetsző módon töltsük be. Mint ifjú az önfegyelmezésre, mint hitves az önfeláldozásra, mint kenyérkereső a munkás életre, mint családfő a magáról megfeledkező gondoskodásra tanítottál.
Királyi őseidet felülmúltad azzal, hogy karodon hordoztad és oltalmaztad Isten Szent Fiát, de a názáreti szegényes hajlékban is jól érezted magad, és megelégedtél verejtékes munkád szerény áldásával, a mindennapi kenyérrel. Amikor pedig a kisded Jézust halálra kereső gonoszság otthonodtól is megfosztott, boldog maradtál, mert feléd ragyogott szeretteid szeméből a bizalom, a megelégedés és a hálás ragaszkodás.
Az Üdvözítő Jézus és a Boldogságos Szűzanya példájára ezért kérünk mi is, hogy pártfogónk és oltalmazónk légy! Taníts bennünket életbölcsességre, hogy egyformán kegyelemnek ismerjük a szegénységet és a jómódot, a szerencsét és a megaláztatást, hogy sohase veszítsük el kedvünket és türelmünket az élethez.
Segíts, hogy alázatos egyszerűséggel mindig megtegyük azt, ami kötelességünk. Úgy, ahogy Isten akarja, ott, ahol az Úr akarja, akkor és addig, amikor és ameddig ő akarja.
A földi életből való elköltözésed emléke életünk utolsó órája iránt tölt el bizalommal, haldoklók védője, boldogságos Szent József! Az Úr Jézus karjai közt a legáldottabb halálban lett részed, és a szeplőtelen Szűzanya bánatos tekintete figyelte utolsó sóhajodat. E halál páratlan kegyelmére kérünk, végy pártfogásodba utolsó óránkon! Ámen.
Szalézi Szent Ferenc imája Szent Józsefhez
Dicsőséges Szent József, Mária Jegyese,
Jézus Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve által kérünk,
Részesíts minket atyai oltalmadban!
Te, akinek hatalma minden szükségletünkre kiterjed,
És akinek a leglehetetlenebb dolgok is lehetségesek,
Nyisd ki atyai szemed és tekints gyermekeid érdekeire.
Ránk nehezedő gyötrelmünkben
Bizalommal fordulunk hozzád.
Méltóztass szerető oltalmadba venni,
Fontos és nehéz szükségletünket,
Ami annyira nyomaszt minket: ‘itt említsük szükségletünket’
Add, hogy ezek boldog elnyerése Isten dicsőségére
És jámbor szolgáid javára váljon.
Ó, szeretetreméltó József, kit sohasem szólítunk hiába,
Te, kiben Isten oly nagyon megbízik, hogy azt mondhatjuk:
‘A Mennyben József inkább parancsol, mint kér’,
Gyöngéd atya, imádkozz értünk Jézushoz és Máriához.
Légy szószólónk Isteni Fiadnál,
Akinek itt a földön figyelmes, szerető nevelője
És hűséges oltalmazója voltál.
Légy szószólónk Máriánál,
Kinek szerető és gyöngéden szeretett Jegyese voltál.
Növelje dicsőségedet, hogy meghallgatásra lel
Nehéz kérésünk, melyet most Rád bízunk.
Hisszük, igen, hisszük, hogy meghallgatod
Kívánságunkat, és megszabadítasz
Mindattól a nélkülözéstől és keserűségtől,
Amely lelkünket elárasztja.
Szilárdan bízunk abban is,
Hogy semmit sem vonsz meg a hozzád könyörgőktől.
Mi, akik alázattal borulunk lábaidhoz,
Drága Szent József, esedezve kérünk,
Könyörülj meg sóhajtásainkon és könnyeinken.
Borítsd ránk irgalmad köpenyét,
És áldj meg minket. Amen.