A kereszténységnek egyik legszebb s legédesebb gyümölcse a visszatérítésben, kárpótlásban tanúsított gyengéd lelkiismeretesség. Alig ismeri meg Zacheus az Úr Jézust, íme négyszeres kárpótlást ígér mindazoknak, kiket igazságtalanul megrövidített. (Lk 19)
Midőn IX. vagy Szent Lajos francia király hadbavonul a Krisztus drága vérével megszentelt föld visszahódítására, előbb országában kihirdeti, hogy mindazt a kárt, amit ő vagy az ő nevében másvalaki avagy hadserege okozott, kész jóvátenni. A királyi példát követik alattvalói. Joinville lovag a következő nyilatkozatot teszi közzé: „A messze tengerre készülök s nem tudom, visszajövök‑e onnan. Ha tehát van valakinek rajtam követelése, álljon elő és én kész vagyok őt kielégíteni”.
Mindazonáltal lelkiismeretünk helyes irányítása céljából tudnunk kell, hogy a visszatérítés nem minden esetben egyforma szigorral kötelez.
Ha súlyos kárról van szó, akkor a visszatérítés is általában véve súlyos bűn terhe alatt kötelez; annak elmulasztása az örök kárhozatot vonja maga után. A gyóntató az olyannak, kit súlyos visszatérítési kötelezettség terhel, a feloldozást csak akkor adhatja meg érvényesen, ha komolyan megígéri, hogy az igazságosság követelményeinek erejéhez képest eleget tesz. Sőt lehetnek okok, melyek a gyóntatót arra kényszerítik, hogy a feloldozást elhalássza, míg csak a jóvátétel meg nem történt.
Kisebb kár jóvátétele viszont általában csak bocsánatos bűn terhe alatt kötelező.
Ezeket az általános szabályokat azonban nagyon módosíthatja annak szándéka, aki a kárt okozta. Így pl.:
Aki nagy kárt okozott oly bűnnel, amely a kellő megfontolás, illetőleg beleegyezés híján bocsánatos, pl. félig-meddig véletlenül gyújtott fel nagy asztag gabonát, visszatérítésre szorosan egyáltalán nem kötelezhető.