a) „Ezek után pedig rendele az Úr más hetvenkettőt is, és elküldé őket kettőnként maga előtt s mondá nekik: Az aratás nagyon sok, de a munkás kevés” (Luk. 10,2). A mezők fehérlenek, az aratás nagy. Jézus végignéz lélekben a világon. Beletekint nyomorába, bűneinek, szenvedélyeinek sötétségébe; élénken átérzi bajait; rokonérző, nagylelkű szívvel segíteni akar, azért arra utal, amire legnagyobb szükség van: kérjétek, hogy az Isten apostoli férfiakat küldjön; jelzi is, hogy milyeneket: erőszak és érdek nélkül, tisztalelkű embereket, kiknek a ragadozó, kegyetlen, önző világ temperamentumában nincsen részük; mezítlábú, békés embereket, kikből sugárzik a lélek; kiknek a világgal szemben csak egy tényük van, hogy vegye a békét, melyet ők adnak, s adjon viszont kenyeret. – Jézus lelkéből való a kereszténység; terjesztésére, fönntartására szintén hasonlelkű, „kongeniális” emberek kellenek. – Nézd e Krisztus-típust; tekints kristályos mélyeibe; töltsön el téged is ez a lélek; ha ez van benned, akkor nézz bizalommal a nagy aratásra, s suttogd magadban: Isten küld, lelke űz: megyek.
b) „Kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” Kérjétek az ilyen munkásokat. A „kongeniális” lelkek, a krisztusi rokonság nagy kegyelem, azt kérni kell. Az egyházban meglesz a jog szerinti apostoli utódlás; de a jog csak vasdrót, abból nem lesz koszorú; virág, erkölcs kell hozzá; a jog sziklaréteg, abból nem lesz szép világ; fenyves, erdő, moha, pázsit, rét kell hozzá; kérjétek hát. – Néha e géniuszból valami jelenik meg köztetek, s máris elragad; gondolhatjátok, ha a típus nem sötéten, nem egyoldalúan, nem tolsztoji passzivitásban, nem ibseni ködben, hanem az „Emberfia” eredeti szépségében köszönt be hozzátok, mennyire hódítja meg majd szíveiteket. Szentjeink e típus variációi. Kérjetek, kérjetek apostolokat, szenteket, s necsak kérjetek, hanem neveljetek. Hátha gyermekeitek arcán, ha Krisztusnak nevelitek, kiverődik a krisztusi hasonlóság!
c) Munkások kellenek, kik új világot teremtenek; élénken perceptív s keményen munkás lélekre van szükségünk. Munka kell; sziklákat kell fúrni, követ fejteni, aratni kell. Az apostoloknak nem hivatalban kell ülniök s várniok a tudakozódókat; ez egészen mellékes funkció. Tűzeső hull az apostoli férfiakra az apokaliptikus angyal füstölőjéből; nincs nyugalmuk; lelkük feszül, szemük lát, arcuk ég, szívük beszél; a szeretet tüze s a gondnak árnyéka jellemzi lelkületüket. Gyermekek, betegek, botrányosok, veszélyben forgók, bűnösök, jó lelkek, iskola, család, társadalom ezernyi szükséglete rajzik szemeik előtt; ők bíznak, imádkoznak, szenvednek, kitartanak.