A legtermészetesebb dolog, hogy a gyermek fejlődő munkaerejével szüleit, ha ezek rászorulnak, támogatni és istápolni köteles. Nem csupán a hála követeli ezt meg tőle, hanem a méltányosság és igazságosság is.
Megható eset jut itt eszünkbe. 1776. év november hó 21-én történt. Varvich grófságnak majdnem minden előkelősége Burg Fanny lady kastélyába gyűlt egybe, hogy Johnson orvost ünnepelje, ki tudományával és sikerült gyógyításaival akkortájt hazájára, Angolországra, nem kis dicsőséget hozott. Már mindenki együtt volt, csak még maga a kitűnő doktor hiányzott. Végre hosszú várakozás után megérkezik Johnson dr. De minő állapotban? A víz csak úgy csurgott átázott ruhájáról s lefödött tisztes fejéről. A ház úrnője elé lépve így szólott: „Bocsásson meg, nagyságos asszonyom, hogy ígéretemnek csak ily megkésve teszek eleget. Elfeledtem ugyanis, hogy ma november 21. van”. A vendégek meglepődve néznek egymásra. A doktor folytatja: „Igen, asszonyom, éppen ilyen nap volt az is, mint a mai. Esett az eső és a hó. Atyám így szólott hozzám: „Fiam, rosszul érzem magamat, kérlek, menj te ma ki a valstalli vásárra s áruld helyettem a könyveket a bódémban”. És én, asszonyom, én, a hálátlan, megtagadtam a kérést. Atyám újra kérni kezdett: „De lásd, fiam, rosszul vagyok s rászorulunk az árusításra, mert szegények vagyunk”. De én, asszonyom, telve büszkeséggel a tudásra, melyet apám verítékének köszönhettem, kívánságát megtagadtam, igen, megtagadtam. Erre apám maga vánszorgott ki a vásárra és ott halt meg az én édesapám. Ennek most 40 esztendeje, asszonyom, és én 40 év óta minden november 21-én étlen-szomjan zarándoklok el Lichtfieldbe. Ott állok négy órán át födetlen fővel a valstalli vásáron, azon a helyen, ahol harminc éven keresztül árult atyám bódéjában, ahonnan táplált engem, ahol meghalt. És én nem tudok meghalni! Késő már, ó, igen! már késő!” A vendégsereg kivétel nélkül sírt, zokogott. Valóban megszívlelhetné ezt a kis történetet nem egy gyermek, ki szülői foglalkozását szégyenli, azokat nem segíti, hanem csupán verítékes munkájukból uraskodni akar.
Amit tehát a gyermek, legyen az kis- vagy nagykorú, otthon dolgozik, annak haszna, értéke általában véve a közösbe megy s a gyermek eltartását fedezi. Ugyanezt kell állítanunk a házonkívüli keresményről is, ha ugyan az a szülőknek gyermekükre fordított költségeit felül nem múlja.