„Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy mennyekben” (Máté 6,9).
a) Mi Atyánk… Te erős, édes, személyes szellem… telve jósággal; mikor Atyánknak hívunk, akkor közelítünk meg téged legjobban. Szívünk sugallata kell hozzá; falábakon járó eszünk csetlik-botlik az Isten-keresés útjain. Az „Isten-fogalmak” azért olyan vérszegény vagy épen torz képletek. Szellem és élet az Isten, s a fogalom halavány s a képzelet megtévesztő. – Jézus e szóval „Atyánk”, mutatott rá az útra, melyen Isten felé mehetünk. Mással ne igen gyötörd magad: szeress s légy gyermek. Adjuk át magunkat Atyánknak, s akit küldött, Krisztusnak, mint ahogy az evangélium ösztönöz és tanít. Szerető hittel menjünk feléje, alázatos, hódolatos, engesztelő, vágyódó akarattal. Ez érzületben a lélek finom érzékenységet mutat; e nélkül elsötétül s elszárad. Tehát föl az Isten-közelségbe, az ő oltalmazó, biztató, megnyugtató közelségébe. Atyám ő s erőm; erőt szívok belőle, csak úgy boldogulok; ő egészíti ki elégtelenségemet; ha átleng rajtam, föléledek. Egy csepp az ő édes szeretetéből többet ér, mint a tudásnak óceánja. Ó szólj gyermekedhez; tölts el vigasszal s megnyugvással. Pater mi, pater mi!
b) „Szenteltessék a te neved.” Inspirált tiszteletre van szükségünk az örök, végtelen Fölséggel szemben: imádnunk kell őt. Kicsiny, véges vagyok; te, Atyám, végtelen vagy; időben élek, te örök vagy. Te a nagy Úr, én szolgád, s bennem lesz öntudattá a te nagyságod s a világ függése. Tisztellek s mély hódolattal tekintek föl rád, ki a mélység fölött tartasz, nem azért, hogy ledobj, hanem hogy üdvözíts. Azért tiszteletem szeretetbe csap át s örvendezve mondom: Szent, szent, szent a seregek Ura Istene. Teljes a föld s az ég az ő dicsőségével. Igen, teljes, akinek te betöltöd; teljes gondolattal, alakkal, erővel, szépséggel annak, ki téged ismer; aki pedig nem ismer, annak teljes a föld érthetetlenséggel, kínnal, sötétséggel. Ó vonzz, hogy érezzelek, emelj, hogy dícsérjelek s dicsőítselek örökké. Iparkodlak megdicsőíteni magamban… mily kegyelem s boldogság, hogy ezt tehetem.
c) „Jöjjön te országod”, a tied. Másoknak is vannak országai; a nemzeteknek, a tudománynak s kultúrának. Ezek az országok ki nem elégítenek; térben s időben terjeszkednek, de a szív mélységeit s magaslatait meg nem közelítik. A te országod e mélységeket tölti ki s e magaslatokra vezet! a te országod erő, élet, öröm a lélekben; továbbá a te országod az igazságosabb, nemesebb, emberibb, földi lét; – a te országod a lelkek nagy közössége, az anyaszentegyház s végre az örökkévalóság. Valami már van ez országodból bennünk s körülöttünk; kérünk, foglaljon tért jobban; fejlődjék lelkünk, fejlődjék a világ a te gondolataid szerint, fejlődjék ki minden. Legyen kevesebb sötétség, kín, pusztulás, halál körülöttünk; ismerjünk rá műveidben a te végtelen jóságodra! Ez adventben, az Isten-ország terjedésének reményében élünk s dolgozunk… jöjjön el országod, azt sóhajtja minden imánk, minden munkánk s küzködésünk!
d) „Legyen te akaratod, miképen mennyben, azonképen a földön is!” Te a létben föltétlen s akaratodban szent s kifogástalan vagy! De a te akaratod nem emberi, s az emberi tervek, gondolatok s érzések méreteit végtelenül fölülmúlod. Te igazítsz el mindent, jót, rosszat. Rosszat is, abból ki nem menekülhetünk, mert a világ mechanikájának malmában őrlődünk, de te a rosszat is erkölcsi jóra rendeled. Nem szabad tehát a bajoktól s küzdelmektől elernyednünk; ha át is csap rajtunk a keserűség hulláma, kérdezzük mindjárt: mit tegyünk, hogy az Isten akarata legyen? A tompa szenvedés nem az; a küzdő, tűrő, bízó szenvedés igen. – Minden másban is azt teszem, amit az ész s a hit, a természet s a kegyelem javasol. Ez az Úr akarata. Mindig meglesz az Úr akarata ha a hívő, bízó lelket érvényesítem s világ, keserűség, munka, küzdelem fölé emelem.
e) „Mindennapi kenyerünket adjad nekünk ma.” Szükségleteink s igényeink vannak; kenyérre, ruhára, hajlékra szorulunk; egy darab világ kell nekünk, hogy rajta lelkünk szépen kifejlődjék. Ne borítsa el a föld, a világ a lelket, de viszont ne sorvadjon el a lélek a világ hiányától. Adj nekünk annyit, amennyit az egyszerű, igénytelen, nemes élet kíván. – Sok lélek nem a hiánytól, hanem a bőségtől vagy a szükségletnek túlságos hajszolásától sorvad el. Minek a sok ideginger s élvezet, mely tönkreteszi az erős életet? Igaz Bouffon szava: az emberek nem halnak meg, hanem megölik magukat… esztelen életmóddal. „Tedd, hogy a kövek kenyérré legyenek”, mondja a modern, lelket-testet ölő munka; de mi haszna, ha e sok kenyértől meghalunk! A kenyér is kő lett nekünk. Becsüljük meg az egyszerű ételt, a jó vizet, levegőt, éji álmot; taníts minket élni, Uram!
f) „És bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket, mikép mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek.” Ahogy élni akarunk testileg, úgy még inkább lelkileg. Ez a kívánság a szív legmélyebb s legizzóbb vágya, a lélek kiáltása: „Hallgasd meg Isten az én imádságomat és ne vesd meg könyörgésemet, figyelmezz rám és hallgass meg engem”. Bocsásd meg bűneimet… ezt kérem tőled. Ezt csak kérnem lehet, mert rám nézve sem érdemnek, sem küzdelemnek, csak kegyelemnek tárgya lehet. Te adhatod meg. Ha megadod, élek; ha nem adod, meghalok örökre. Szívesen megteszek mindent, amihez e kegyelmet kötötted; bánok, gyónom, eleget teszek, s még valamit: én is úgy teszek, amint hogy nekem tégy, remélem; én is megbocsátok szívből, igazán; megszólítom, kire neheztelek. Te mondtad máshol, hogy templom, oltár, áldozat nem segítenek rajtam, ha a testvérre haragszom. S valóban mit is kérek bocsánatot, vagyis könyörülő szeretetet, ha a szeretet, jóindulat s a közösség lelkét mással szemben nem érvényesítem. „Irgalmat akarok s nem áldozatot.”
g) „És ne vigy minket a kísértetbe.” Az életben sok a sötétség, nehézség, küzdelem és érthetetlenség; ezek lelkemnek kísértései. Imádkozom s nem hallgat meg az Úr; szenvedek igazságtalanul; türelemre van szükségem természettel s emberrel szemben; lelkem egyensúlya meghibban; nem értem magamat s a világot; Istenem, ne vigy a kísértetbe; ne boríts rám sötétséget; ne éreztesd a lét s a küzdelmek kegyetlenségét. Kísértésem lesz, ösztöneim ellene mondanak lelkiismeretemnek; a test, a világ, az ördög nem némák; de add, hogy megálljam helyemet; adj a kísértésekben kitartó, el nem sötétedő, bátor, áldozatkész lelket. – Legyen bátorságunk a jóhoz, a kötelességhez! De részünkről is tegyünk meg mindent, hogy a kísértetbe bele ne kerüljünk; óvakodjunk gondolatainkban, érzéseinkben, képzeletünkben a rossznak útjaitól. Bizalmatlankodjunk minden iránt, ami a lélek békéjét zavarja. A lelki egyensúly megzavarodását könnyen követi a hajótörés.
h) „De szabadíts meg a gonosztól.” A személyes gonosz az ördög. A szentírás rámutat; s nincs pszichológia, mely meg tudná magyarázni lelki életünk elsötétedéseit s keserves megzavarodásait; belőle való sokszor a kétely s bizalmatlanság; közelségének tulajdoníthatni a sötét, hideg gondolatokat Istenről s kegyelméről. – Szabadíts meg a földön járó gonosztól, mely máris ily sötét s hideg s kiöli az életet, s még inkább a gonosztól a másvilágon; óvj meg, hogy ne essünk hatalmába! Ez az, mely testet s lelket a gehenna tüzére vet. Ments meg, Uram, minket az örök haláltól. – Itt a „gonosz” átka a bűn s a halál, ott túl pedig a kárhozat.