a) „Mikor pedig bőjtöltök, ne legyetek szomorúak, mint a képmutatók. Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg fejedet” (Máté 6,16,17). Ne szemre, mire jó ez? Mindent csak a lélekért. A bőjt a lélek megsegítése a test ellen. A test nehézkes, laza, lusta, ösztönös és szertelen, s ezzel a súlyával s pszichológiájával ráül a lélekre s nyomja. Lelket bele, lelket, mely könnyed, formás, készséges, fegyelmes, ügyes, erős, gyors, szívós; mely nem lapul, hanem feszül s lendül. Ha igazán bőjtölsz, szívesebben imádkozol; tisztultabb a lelki világod, nincs annyi gőz és köd lelkeden; ösztönöd nem oly tüzes és erőszakos, hanem isteniesebb. Azután a bőjt penitenciád is; mert bünteted magadat; azt mondod, amit a tanító a rossz gyermeknek: ma nem eszel; rászolgáltál.
b) „Mikor alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt” (Máté 6,2). Elvész a szemek szolgálatában a szív, a lélek. A balkéz ellopja a jót a jobbtól. Csupa tolvaj az emberi tekintet. Úgy tesznek itt, mint a kiállítási palackborokkal; a palack, a címke megvan, de különben víz lotyog bennük… víz, víz, állott, ízetlen víz. Az erkölcsi érték kiesett; üres a szív. A jóindulat, a szívnemesség az alamizsna értéke; e nélkül igazán utcára dobod pénzedet.
c) Tele vagyunk formalizmussal; megvannak a jócselekedet hüvelyei, de magvaik kihulltak. Szívünk üres edény; lelkünk hideg tükrözés. Tehát ki kell tölteni érzéssel s élettel. Hogy ma húst eszem vagy nem, azzal a törvény betűjét követem, de induljak ki ebben is mély érzelmekből, bűneimnek, Krisztus szenvedésének átérzéséből, mindent ki lehet szőni lélekké s érzéssé; a bőjtöt is engeszteléssé, hódolattá, alázattá, szóval isteni életté. E meleg életről feledkezik meg az ember; kevés benne a vallás, mint átérzett gondolat; vannak emóciói, de nem tud belőlük „Isten-országot” alakítani; nem tud bennük örvendezni. Nem tud sem hinni, sem megnyugodni, sem lelkesülni, sem örülni. Örvendjen az alázatos hódolatnak, örüljön a lélektisztulásnak, mely által jegyesi szeretetre tesz szert. Ó igen, átérezni, fölemelkedni, örvendezni, mert különben ránk olvassa a középkori Eckhardt: „Was nützte es, ich wäre ein König und wüsste es nicht”. Lelkemet átélem.