a) A Szent Szűz e kiváltságán épül föl a mi gyermekded, kegyeletes lelkületünk iránta. Bár a Szent Szűz mint lelkünk anyja anyasága fájdalmait a kereszt alatt szenvedte el, de hivatása a szeplőtelen fogantatásban kezdődik. Mint új Éva, mint az élet anyja itt ragyog felénk. Ha a vérét nem is osztjuk, osszuk mindenesetre lelkületét; de azt sem kapjuk készen, azt ki kell dolgoznunk érzéseink tisztázásában. – Fohászkodjunk sokszor: tiszta szívet teremts belém, Uram!
b) A Szent Szűz szeplőtelen fölsége öntudatunkra hozza a mi szeplős nyomorúságunkat. A hegyek lábánál érezzük kicsiségünket; de magaslataik provokálnak; a tenger mondja: evezz a mélybe; a hegyek mondják: jöjj föl. Ne panaszkodjál; galambszárnyaid lesznek imádban s evezőcsapásod lesz önmegtagadásod gyakorlásában. Légy ruganyos testben s lélekben.
c) Ugyancsak megtanuljuk nagyrabecsülni a kegyelmet. Kegyelem által lett ő naggyá. E kegyelemben gondozta az Urat, gondosan gondozta; lelke csupa érzék. Érzék kell nekem is; finomodnom kell; diszkrétnek kell lennem önmagammal, hajlamaimmal s szemérmemmel szemben; szemmel kell kísérnem lelkiismeretem följajdulásait, nemcsak abban, hogy ez vagy az bűn, hanem abban is, hogy mi vezet a bűnre. – Az ilyen finomság biztosítja a kegyelmet; érzékem lesz az Isten illetései iránt.