Midőn a tékozló fiúnak a messze idegenben sertéseket kellett őriznie és nagy nyomorúságba jutott, magába szállott és ezt mondotta: „Hány béres dúskál kenyérben atyám házában, én pedig itt éhen veszek. Fölkelek és atyámhoz megyek és mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” (lásd: Lk 15,11-19)
Mielőtt a bűnbánat szentségéhez járulnánk, megvizsgáljuk lelkiismeretünket. Eszünkbe idézzük a bűnöket, amelyeket utolsó gyónásunk óta elkövettünk; megvizsgáljuk, hogy mivel sértettük meg Istent gondolatban, szóban és cselekedetben és mi jót mulasztottunk el. Súlyos bűnök esetében meg kell vizsgálnunk azok számát és fontos körülményeit is. Fontos körülmények azok, amelyek egy bocsánatos bűnt halálossá tesznek (például nagy lopás), vagy pedig egy bűnnek a fajtáját jelentősen megváltoztatják, mert ugyanazzal a bűnnel még egy másik parancsot is áthágunk (például egy misekehely ellopása).
A bűnbánat szentségének vételénél legfontosabb a bánat. Bánat nélkül nem nyerhetjük el bűneink bocsánatát. Akinek halálos bűnei vannak, meg kell bánnia legalább a halálos bűnöket. Aki csak bocsánatos bűnöket gyón, annak azok közül legalább egyet szívből meg kell bánnia. A bűnbánat szentségéhez elegendő ugyan a kevésbé tökéletes bánat, de azon kell lennünk, hogy bűneinket Isten szeretetéből bánjuk meg. Amikor a bűnbánat szentségéhez járulunk, erősen meg kell fogadnunk, hogy minden bűnt kerülünk, az okozott károkat jóvátesszük és Istennek ismét hűségesen szolgálunk. Meg kell fogadnunk legalább azt, hogy kerülünk minden súlyos bűnt és mindent, ami valószínűleg súlyos bűnre vezetne minket (bűnre vezető alkalom). Azonkívül meg kell fogadnunk azt is, hogy az okozott súlyos károkat jóvátesszük. Aki nem tesz erős fogadást, annak gyónása érvénytelen.
A gyónásban meg kell vallanunk legalább a halálos bűnöket, lehetőleg elkövetésük számával és fontos körülményeivel együtt. Világosan és őszintén kell megvallanunk bűneinket, anélkül, hogy bármit is elhallgatnánk vagy szépítenénk. A gyóntató pap a meggyónt bűnöket soha senkinek sem árulhatja el, inkább meghal, mintsem a legcsekélyebb titkot is elárulja abból, amit a gyónásban hallott (gyónási titok).
Aki a maga hibáján kívül egy fontos dolgot kihagyott a gyónásból, annak ezt csak a következő gyónásban kell megmondania, mert ez a bűn a többivel együtt már az első gyónásban bocsánatot nyert. – Aki viszont szándékosan kihagy egy halálos bűnt, annak gyónása érvénytelen, bűneinek súlyától nem szabadul meg és elkövet még egy súlyos bűnt: a szentségtörést. Aki érvénytelenül gyónt, annak minél előbb érvényes gyónást kell végeznie és ebben be kell vallania legalább azokat a halálos bűnöket, amelyeket utolsó érvényes gyónása óta elkövetett. Azt a gyónást, amelyben több gyónást megismétlünk, egyetemes (élet) gyónásnak nevezzük. Önszántunkból is végezhetünk egyetemes gyónást. Ez nagyon ajánlatos életünk egy új szakaszának megkezdése (például házasságkötés) előtt, misszió alatt, lelkigyakorlatokon vagy veszélyes betegségben.
Bűneink bevallása után elnyerjük a feloldozást. Isten irgalma megszabadít minket bűneinktől és új erőt ad a jóra. A feloldozás a gyónás legszentebb pillanata. Gyónás után elvégezzük az elégtételt, amelyet a pap kiszabott ránk. Helyes, ha önkéntes bűnbánati cselekményt is vállalunk magunkra. Az elégtételt az Úr Jézus engesztelő szenvedésével egyesítve vezeklésként vállaljuk magunkra. Nem szabad elfelednünk, hogy az okozott károkat erőnkhöz mérten jóvá kell tennünk.
Némelyek így beszélnek: „Te nagyon sokszor gyónsz. Mi értelme van ennek?” – Válasz: A gyónás kibékít Istennel, megajándékoz a tiszta lelkiismeret örömével, erőt ad a kísértés legyőzésére és támogat a küzdelemben hibáim ellen. Segít a magam megismerésében és Krisztus követésében.
Te minden tettünket tudod,
A szíveket te kutatod
S bűnbánatunk buzgón zokog;
Add meg nekünk bocsánatod!
(Szent Ambrus)