„És minekutána megcsúfolák őt, levevék róla a bíbort és felöltözteték saját ruháiba és kivivék őt, hogy megfeszítsék” (Márk 15,20).
Jézus saját ruhájában megy a kálváriára, hogy mindenki ráismerjen; teljesen kiüríti a gyalázat poharát. E ruháiban, melyeket édesanyja szőtt és varrt, karolja át a keresztet. Mily megrendítő az az első szempillantás, melyet Jézus keresztjére vet, mikor meglátja, amit úgy keresett, úgy szeretett, s most Isten kezéből vesz.
a) Jézus kereste a keresztet; e gondolattal járt, ez volt szívébe vésve, úgy hogy felejteni nem tudta. A szentírás bele enged pillantani Jézus lelkébe, melynek a kereszt uralkodó gondolata. Mikor Péter Isten fiának vallja az Urat, hozzáteszi az Írás: „Attól fogva kezdé Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell menni és sokat szenvedni a vénektől és megöletni” (Máté 16,21). S ismét: „Magához vevé a tizenkét tanítványt külön és mondá: Ime fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia elárultatik…” (Máté 20,17). S a Táboron színeváltozásakor szintén erről beszél. Ime az Úr szerelmes lelke és az ő gondolata! Mária kenetében is a kereszt fuvalma csapja meg lelkét! Ó Istenem, szerelmem, megfeszítésed volt gondod, kereszted volt címered és zászlód… s ezt mind értem! Ha te nem felejted, hogy felejtsem én? Ó édes, csapongó lélek, hogy becsüllek!
b) Meglátta Jézus a keresztet, megcsókolta és szívéhez szorította e szent fát, mert mint Isten akaratát s kegyelmét az ő kezéből vette. Ha az embereket nézi, csúf, kaján, gyáva, alávaló alakokat lát; ha a kezeket nézi, porkolábok és hóhérok kezeit látja; hallja a tanítvány árulását, a hamis tanúk vádaskodását, a gúnyt, a szitkot; kegyetlen éjt virraszt át; a nagypéntek reggelét pirosra festi ostoroztatásában; eltikkadva a keresztre fekszik, epét s ecetet ízlel; de mindezt azzal a lélekkel teszi, hogy a keresztet neki Isten küldi, Isten, Isten; nem Judás, nem Pilátus, nem a zsidók; azok eszközök; ő az Isten tervét látja és nagy gondolatait imádja. Ezt kell látnunk, csak így sikerül élnünk és szenvednünk.
c) Szerette a keresztet, átkarolta, vitte; vérével öntözte; sebeivel, öt rózsával borította; hősies lelkének illatával elárasztotta; szemeiben a kereszt az élet fája, a mennyország kulcsa; trón és királyi pálca; kard és ekevas. – E keresztről tanított; evangéliumát, nyolc boldogságát itt foglalta egybe; kegyelmeinek forrását itt fakasztotta; keservei által itt szerzett örök örömöt. Keresztje Jeruzsálemtől el volt fordítva, felénk nézett, voltakép pedig az igazi örök
várost szemlélte, itt az anyaszentegyházat, ott a mennyországot. Ezt a két várost szerette! Ó Jézusom, szeretlek téged és keresztedet s országodat; szentmiséimben, fájdalmas olvasómban, keresztúti ájtatosságomban, bőjtömben e szeretetet élesztem!