Valóban, maga akarta halálra adni magát: „Feláldoztatott, mert ő maga akarta”. Mikor az Istenember így önként, szeretetből egészen odaadta magát a kereszten, mikor meghalt és szeretetből, feltétlen szabadsággal bemutatta szeplőtlen áldozatát, – végtelen értékű elégtételt adott az isteni igazságosságnak. Krisztus kimeríthetetlen érdemeket szerzett számunkra, míg visszaadta az emberiségnek az örök életet. „És a befejezéshez jutván örök üdvösség oka lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek.” Joggal mondhatta Szent Pál: „Ezzel az akarattal szenteltettünk meg Jézus Krisztus testének egyszer való feláldozása által”.
Mert Krisztus „valamennyiünkért meghalt”. – Ő „engesztelés a mi bűneinkért, éspedig nemcsak a mieinkért, hanem az egész világéiért is”, úgyhogy ő az „egyetlen közvetítő Isten és az emberek között”.
Ha az isteni üdvösségtervet tanulmányozzuk, különösen Szent Pál leveleinek világánál, látjuk: Isten azt akarja, hogy üdvösségünket és életszentségünket csak Fia vérében keressük. Nincs más Megváltó. „Más név nem adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kellene”: mert halálának ereje végtelen: „Egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette azokat, akik meg akarnak szentelődni”. Az az Atya akarata, hogy Fia, Jézus, aki fájdalmas szenvedésével helyettesítette az egész emberiséget, feje legyen az összes kiválasztottaknak, akiket áldozatával és halálával megváltott.
Ezért zengi a megváltott emberiség az égben a dicséret és hálaadás énekét Krisztusnak: „Megváltottál minket Istennek önvéreddel, minden törzsből és nyelvből és népből és nemzetből”. Mikor majd az örök boldogságban leszünk, mi is szemléljük Krisztus Urunkat és mondjuk neki: Te váltottál meg drága véreddel; hála neked, hála szenvedésednek, keresztáldozatodnak, elégtételednek, érdemeidnek, hogy megmentettél minket a haláltól és az örök kárhozattól. Krisztus Jézus, feláldozott Bárány, tiéd legyen a dicséret, tisztelet, dicsőség és áldás mindörökké!