Krisztus elégtételét és érdemeit azonban az teszi igazán széppé és teljessé, hogy önként és szeretetből vállalta szenvedéseit. A szabadság lényeges föltétele az érdemnek: hiszen csak az a tett méltó dicséretre, amelyért felelős az, aki véghezvitte: „Ahol nincs szabad elhatározás, ott érdem sincs”, – mondja Szent Bernát.
Ez a szabadság jellemzi Jézus egész megváltói küldetését. Az Istenember, Krisztus szabad elhatározásával vállalta magára a szenvedést halandó testében, mellyel érezhette a fájdalmat. – Mikor a világra jött, azt mondta Atyjának: „Íme eljövök!… hogy megcselekedjem, ó Isten, a te akaratodat”. Előre látta minden megaláztatását, szenvedése és halála minden fájdalmát és szabadon, szívében Atyja iránt és irántunk való mélységes szeretetével mindent elvállalt: „Igen, ezt akarom, én Istenem, törvényed itt van szívemben”.
Ezt az elhatározását Krisztus egész életében sértetlenül megtartja. – Áldozatának órája szüntelenül előtte lebeg. Türelmetlenül várja. „Az ő órájának” nevezi, mintha csak az lett volna neki a legfontosabb egész életében. Tanítványainak előre megjövendöli halálát, körülményeit nagyon is világos szavakkal előre megrajzolja előttük, hogy ne csalódjanak benne. Amikor Szent Péter egészen megrendül Mestere halálának a gondolatától és meg akarja akadályozni szenvedéseit, Jézus visszautasítja: „Te nem az Isten dolgával gondolsz!” De ő ismeri Atyját. Iránta és irántunk való szeretetéből szent lelke egész buzgóságával siet szenvedése elé, de egyúttal föltétlen szabadságának és méltóságának teljes tudatában. Szerető elhatározása élénken él ugyan benne, mint a tűzhely. Vér „keresztségével kell megkereszteltetnem”, – mondja, de életét senki sem veheti el tőle; önként adja oda. Lássuk, hogyan világítja meg e szavak igazságát. Egyszer Názáret lakói le akarták lökni egy magas szikláról: Jézus csodálatos nyugalommal eltűnt közülük; egy másik alkalommal Jeruzsálemben meg akarták kövezni a zsidók, mert tanúságot tett istenségéről; elrejtőzött és kiment a templomból. Még nem jött el az ő órája.
De mikor elérkezett, kiszolgáltatja magát. – Nézzük az Olajfák-hegyén, halála előestéjén. Közeledik feléje a fegyveres csapat, hogy elfogják és halálra ítéljék. „Kit kerestek?” – kérdezi tőlük. Feleletükre: „A názáreti Jézust”, egyszerűen ezt válaszolja: „Én vagyok”. Ez az ajkairól elhangzott egyetlen szó elég arra, hogy földre sújtsa ellenségeit. Ott tarthatta volna őket a földön vagy mint maga mondta, „kérhette volna Atyját aki az angyalok légióit küldötte volna el megszabadítására”. Éppen ebben a pillanatban emlékezteti őket, hogy mindennap látták a templomban és senki sem emelte rá kezét: akkor még nem jött el az ő órája. Ezért nem engedte meg, hogy elfogják. Most ütött az óra, amikor ki kell szolgáltatnia magát hóhérainak, akik csak a pokol hatalmának eszközei: „Ez a ti órátok és a sötétség hatalma”. A katonák egyik törvényszékről a másikra hurcolják: tűri. De a Főtanács, a zsidók legfőbb törvényszéke előtt még kijelenti az Isten Fiának jogait, azután átadja magát ellenségei dühének, egészen addig a pillanatig, míg a kereszten be nem fejezi áldozatát.