„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők … mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15,5) – mondja Krisztus. Hogyan? A tapasztalás ennek – úgy látszik – ellene mond. Hiszen a világon sok minden jót s rosszat cselekszenek az emberek. Mindez a krisztusi szőlőtöke termése, a malaszt műve volna? Sőt nincs az a pogány, zsidó, eretnek, bűnös, ki egyben-másban helyeset, elismerésreméltót ne cselekednék. Mindezt a malasztnak kell-e tulajdonítanunk? Szó sincs róla! Működhetünk mi Krisztus nélkül is. Még jót s erényeset is gyakorolhatunk anélkül, hogy ehhez az isteni szőlőtőkéből szívnók a nedvet. Ámde ilyenkor mindez csupán a természet hajtása lesz. Természetes érték, amely az üdvösség rendjében mit sem számít, égi, örök jutalmat nem remélhet.
Malaszt nélkül ugyanis az üdvösség s a lelki élet szempontjából süketek, némák, vakok és bénák vagyunk; valóságos lelki holttetemek. Szent Pál szerint még csak azt sem mondhatjuk ki: „Úr Jézus!” (üdvösségesen), „hanem csak a Szentlélek által”. (Vö. 1Kor 12,3)
A Szentatyák, mint a hagyomány képviselői, a malaszt nagy tudósával, Szent Ágostonnal élükön, mind egybehangzóan így tanítanak.
„Felülről jövő malasztos ösztönzés és segély nélkül – mondja Szent Ágoston – semmi üdvre méltót nem tehettek. Semmit! Sem kicsinyt, sem nagyot, sem könnyűt, sem nehezet. Tehát a parancsokat sem tarthatjátok meg úgy, amint azt Isten követeli, sem nem üdvözülhettek.” (Lib. 2. de. peccat., merit., et remiss.)
Erőteljesen juttatja kifejezésre ugyanezt az igazságot Szent Makárius (Hom. 25.): „Miként nem élhet a hal víz nélkül, miként nem járhat az ember láb nélkül, nem láthat szem nélkül, nem beszélhet nyelv nélkül, nem hallhat fül nélkül: úgy az ember az Úr Jézus és az isteni erő hatása nélkül meg nem ismerheti Isten titkait és bölcsességét, sem lelkileg gazdag vagy keresztény nem lehet”.
A puszta természet tehetetlenségét az üdvösségre való törekvésben, az ég útján való haladásban még jobban érthetővé teszi, ha a malaszt hármas szerepét szemügyre vesszük. Szent Bernát jól s szépen jellemzi. „A malaszt hármas áldására van – úgymond – szükségünk: a megelőző, segítő és bevégző áldásra. Az első az irgalom áldása, a második a kegyelemé, a harmadik a dicsőségé. Az irgalom megelőz a megtérítés által, a kegyelem segít haladni, a dicsőség betetőz mindent. Ha Isten nem adja e hármas malasztot, nem teremhetjük az üdvösség gyümölcsét.” A mézajkú tudós végül a megelőző malasztot az édesség áldásának, a segítőt (kísérőt) az erősség áldásának, a bevégzőt a teljesség áldásának nevezi.
A madárka szabadon emelkedhetik s szállonghat a saját légkörében, ámde ezenkívül egyetlen szárnylebbenést sem tehet. Így az ember abba a magasztos légkörbe, amely természetén fölül áll, a saját erejéből, malaszt nélkül sem be nem léphet, sem abban magát fenntartani s megmaradni nem képes. Lássuk most már kissé részletesebben.