A XVI. század ún. reformátoraival szemben az Egyház a tridenti szent zsinaton világosan s részletesen kifejtette, hogy a józan eszét használni tudó, felnőtt egyén csupán saját közreműködésével nyerheti el a megszentelő malasztot. Szóval az embernek magának – Isten segítő malasztjától támogatva – fel kell készülnie s magát alkalmassá tennie eme nagy ajándék elfogadására.
Az első, amit Isten e végből, mint nélkülözhetetlen feltételt megkövetel: a hit. „Az Istenhez járulónak hinnie kell” – hangsúlyozza Szent Pál –, mert „hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni az Istennél.” (Vö. Zsid 11,6)
Akinek tehát eddig nem volt hite, vagy azt szerencsétlenül elvesztette, annak hitet kell indítania. Kétségtelen igaznak kell elfogadnia, amit a végtelenül bölcs, szent, igazmondó Isten kinyilatkoztatott s Egyháza által, hogy higgyünk, elénk ad. Meg kell hódolnia a kinyilatkoztató Isten végtelen tekintélye előtt.
A felébredt hitbe kapcsolódik aztán a többi előkészítő cselekedet. A bűnöst ugyanis a hit szent félelembe ejti, mely érzelembe azonban az Isten végtelen irgalmába vetett reménység vegyül. Ez megint utat nyit a szeretetnek, mely a lelket melegíti, lágyítja, bánatba olvasztja az elkövetett bűnök felett s gyökeres életjobbításra sarkallja. Kész ezentúl a lélek mindenben Isten szent akaratához alkalmazkodni, tehát a lehetőség szerint a szentségekhez is járulni, amelyek által Isten malasztját közölni szokta s amelyektől a megigazulást valamiképpen függővé tette.
Mindez azonban csakis előkészület, mely a megigazulást nem hozza létre s csupán tágabb értelemben érdemli meg. A lélek, mint kiüresített edény, várja, epedve várja, hogy Isten malasztját beleöntse. A keresztség, a gyónás azok a csatornák, amelyek alá ezt a tátongó edényt tartani kell, hogy megteljék kegyelemmel. Még a tökéletes szeretet s bánat is csak akkor szolgál rá Isten malasztjára, ha – bár talán öntudatlanul – a szentségek utáni vágy csíráit rejtegeti magában.
Hogy a megigazulásra nem elég a Krisztus érdemeibe vetett bizalmas remény – miként azt Luther s a protestánsok tanítják –, hanem végbe kell mennie a leírt folyamatnak, az Írás s hagyomány egyhangúan tanúsítják.
Íme Péter hatalmas pünkösdi prédikációjára hallgatói „megilletődének szívükben és mondák Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk? atyánkfiai, férfiak! Péter pedig mondá nekik: Tartsatok bűnbánatot, és kereszteltessék meg mindenitek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; és elveszitek a Szentlélek ajándékát”. (ApCsel 2,37.38)