Az isteni erényekhez csatlakozik aztán a négy sarkalatos erény, melyek mint főtípusok valamennyi erkölcsi erényt magukba foglalják. Mint nevük is mutatja, az egész keresztény élet rájuk támaszkodik s köröttük, rajtuk fordul, mint az ajtó a sarkain. Vegyük azért rövidesen sorra azokat.
Első közöttük az okosság, amely természetfeletti módon arra képesíti, hajlítja a lelket, hogy az örökkévaló javakat s az azok megszerzésére szolgáló eszközöket megismerje s főfigyelmét, gondját ezekre irányozza.
Midőn 1900-ban New York kikötőjében óriási hajóégés volt, a kegyetlen matrózok csak azokat mentették, kik fizetni tudtak, a többit veszni engedték. Nem gondoltak tehát az égi jutalomra, mely az irgalomnak ígérve volt. Hiányzott tehát belőlük az okosság sarkalatos erénye s ennek helyét a „világ fiainak eszessége”, a „test okossága”, melyet a Szentírás elítél, foglalta el. (Vö. Lk 16,8; Róm 8,6)
Viszont mennyire tündöklik az igazi okosság Isten szenteiben, kik az örökkévalók szempontjából rendezték be egész életüket, s Szent Alajossal mindenben csak azt kérdezték, mit használ ez vagy az az örök életre? Az okosság élethajónk kormányrúdja. Minden erényre elvezet. „Nélküle az erényből is bűn lesz.” (Szent Bernát)
Második az igazságosság, mely hajlamossá leszi az akaratot, hogy kinek-kinek megadja azt, ami megilleti.
Az igazságos tehát Istennek imádattal, elöljáróknak engedelmességgel, mindenkinek szeretettel adózik. Az alantasokat jutalmazza, avagy bünteti érdemük szerint.
A harmadik a mértékletesség, amely az embert arra indítja, hogy a teremtményeket csak eszközöknek tekintse s csupán abban a mértékben használja, amennyiben az örök javak elérésére szükségesek. A mértékletes hasonlít a sashoz, melynek otthona a magasság, ahonnan csak azért csap le a földre hében-korban, hogy szükséges táplálékához jusson. Földi élvezet, vagyon s dicsőség dolgában mérsékli vágyait, beéri a nélkülözhetetlennel. Szalézi Szent Ferenccel vallja: „Én a földiekből keveset szeretek s azt is csak kevéssé”.
A negyedik sarkerény az erősség, mely az akaratot felvértezi, hogy az örökkévalókért vívott küzdelmekben a helyét megállja.
Bátorság dolgában hasonlít az erős az oroszlánhoz, mely nem riad egykönnyen vissza a veszélytől, türelem szempontjából pedig olyan, mint a gyémánt, mely nem szenved karcolást. Ily erősek voltak a makkabeusi fiúk, kik „semmibe sem vették a hitükért kiállott kínokat”. (Vö. 2Makk 7,12) Az igazi erőnek az igaz hit az édesanyja. Azért valóságos mártírjai csak a katolikus Egyháznak vannak. Természetfeletti, isteni hit nélkül lehet valaki fanatikus vagy vakmerő, de sohasem igazán erős. A keresztény művészet olykor a négy sarkalatos erényt női alakokkal ábrázolja. Az okosság könyvet tart, az igazság mérleget, a mértékletesség aláfordított csészét, az erősség pedig kardot.
Íme a Szentlélek így építi templomát mibennünk. „A bölcsesség házat épített magának, hét oszlopot vágott ki.” (Péld 9,1) Ez a hét pompás oszlop a három isteni s a négy sarkalatos (erkölcsi) erény. Minő remekmű az ilyen megszentelő malaszt derűjében fénylő hétoszlopos szentély, melyben maga az Istenség trónol! Természetfeletti erők duzzadnak benne, készek munkára, áldozatra Isten dicsőségéért. És a Szentlélek nem is késik segítő malasztjaival az ily erényhajlamokkal s képességekkel felkészült lélekre hatni, az elültetett erénycsírákat rájuk bocsátott malasztsugarakkal ébresztgetni, az értelmet megvilágítani, az akaratot ösztökélni s erősíteni.
A Szentléleknek pazar bőkezűsége azonban még ezzel sem merült ki. Hogy segítő malasztjai szíves fogadtatásra találjanak s a lélek azokkal gyorsan, könnyen s örömmel működjék közre, a megszentelő malaszthoz és a hetedik természetfeletti erényhez csatolja az ő hét ajándékát.