Igazunk van tehát, midőn a boldogságos Szüzet reménységünknek nevezzük; mert azt reméljük Bellarmin bíboros szerint az ő közbenjárása révén, amit pusztán saját imádságunk által meg nem kaphattunk volna. „Könyörgünk szószólásáért – mondja Szent Anzelm – hogy a közbenjáró méltósága pótolja szegénységünket.” (De Ex. Virgr. c. 6.) „Azért, ha ily reménységgel fordulunk Máriához – fűzi hozzá, ugyane szent – nem tanúsítjuk Isten irgalmassága iránti bizalmatlanságunkat, hanem csak saját méltatlanságunk miatti félelmünknek adunk kifejezést ” (Id. Ib.)
Az Egyház joggal vonatkoztatja Máriára Sirák fia (24,24) ama szavait, melyekkel őt szent reménység anyjának nevezi, mivel ő oly anya, ki nem e földi élet nyomorult és mulandó javai, hanem a túlvilági élet végtelen és örök dicsősége után való reménységet szítja fel bennünk. Szent Efrém így kiált fel Máriához: „Üdvözlégy lelkemnek reménysége, keresztények biztos üdve, bűnösök pártfogója, hívők védője, világnak üdvössége.” (S. Ephrem de Laud. Virg.) Szent Vazul azt állítja, hogy Isten után nincs más reménységünk, mint Mária, s ezért őt Isten után egyedüli reménységünknek hívja. Midőn Szent Efrém Isten előrelátó gondviselése felett elmélkedett, ki úgy határozta, hogy mindnyájan Mária által üdvözüljünk (miként ezt Szent Bernát állítja, s magam is be fogom később bizonyítani), így kiáltott fel: „Ó királynőm, óvj és oltalmazz meg bennünket védő palástoddal, mert Isten után kívüled nincs más reménységünk.” (Id. Ibid.) Ugyanígy fohászkodott fel Villanovai Szent Tamás is, ki Máriát menedékünknek, oltalmazónknak, mentsvárunknak nevezte. (Conc. 3. de Concept. Virg.)
Hogy miért akarta ezt így Isten, annak okát Szent Bernát a következő szavakkal tanítja nekünk (Serm. de Nat.): „Ó ember, ismerd meg e dologban Isten szándékát! Íme azt óhajtotta ő, hogy kegyelmeiben nagyobb mértékben részesülhessünk, mert midőn az embereket megváltani akarta, Mária kezébe tette le a váltságdíjat, hogy ő azt saját legjobb belátása szerint osztogassa.”