Az ókor egyik bölcsének oly nagy volt tekintélye, hogy az ő véleményére való hivatkozás lezárt minden vitatkozást. „Autosz éfa” – mondották a tanítványok – „ő mondotta” s ezzel útja volt vágva minden további ellenvetésnek. Nekünk is van bölcsünk, nagyobb minden emberi tekintélynél. És ő szólott: „Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket”. (Mt 5,44) És ezzel el kell némulnia minden vitának, s minden kifogásnak. Sőt isteni Mesterünknek ez volt úgyszólván az utolsó kívánsága, a végrendelet, melyet nekünk hagyott. Mert midőn a keresztfán ellenségeiért fennhangon imádkozott, ezzel hő óhaját is kifejezte, hogy tanítványai őt ebben utánozzák: „Példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem, ti is úgy cselekedjetek”. (Jn 13,15)
Ez tehát a haldokló édesapának utolsó kérése, melyet a kereszt halálos ágyáról szederjes, kékülő ajkával hozzánk, gyermekeihez intéz: „Szeressétek ellenségeiteket”. Nincs s nem lehet közöttünk oly hálátlan, elfajult gyermek, ki ennek a kérésnek hűséges teljesítését ne tartaná legszentebb fiúi kötelességének.