Isten végtelen; mindenkinek ad, senkitől sem kap.
Isten oly nagy, hogy a teremtmények – hozzá képest – olyanok, mintha nem is lennének.
Isten bölcsessége mellett a teremtmények minden bölcsessége tudatlanság.
Isten olyan gazdag, hogy gazdagságának nincs vége, és nem szűnhet meg soha; mert gazdagsága nem függ másoktól, hanem önmagában bírja azt, Ő maga viszont végtelen.
Isten tökéletessége végtelen, tehát az Ő szeretete is végtelen.
Az a jó, ami a mennyországot adja, a legfőbb Jó: tehát maga Isten.
Ha valami szép tárgyat, pompás kertet, szép virágot látunk, gondoljunk arra, hogy ezekből a teremtményekből Isten ama végtelen szépségének egy kis sugara ragyog, mely az Ő lényéhez tartozik.
Ha szép zenét hallgatunk, jó illatot érzünk, ízlik az étel és az ital, fontoljuk meg, hogy Isten adja ezt az örömet, hogy szívünket Hozzá emeljük s a mennyország örömeire áhítozunk.
Itt a földön szüleink voltak az elsők, akik szerettek bennünket; de ők is csak akkor szerettek, amikor már megismertek. Isten ellenben földi létünk előtt is szeretett; mert tudjuk, hogy öröktől fogva szeretett; azóta szeret, mióta Isten. Mióta önmagát szereti, minket is szeret.
Isten irgalmassága végtelen; irgalmasságának tanújele, az Úr irgalma azonban véges, és van határa.
Az Úr hallgat, de nem mindig; ha elérkezik a bosszú ideje, akkor már nem hallgat tovább.
Isten vár, de nem mindig.
Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, aki üdvözülni akar.
Isten egészen odaadja magát annak, aki egészen neki ajándékozza magát.
Isten szeretetével uralkodni akar a szívekben, de egyedül akar uralkodni; nem kíván társakat, mert azok megfosztják uralmának egy részétől, amelyre teljes joggal egymaga tart igényt.
Amint a napsugár sem hatolhat be a kristály edénybe, ha az homokkal van telve, úgy Isten sem világosíthatja meg a pénzhez, világi tisztességhez és érzéki örömökhöz ragaszkodó szívet.