AH, HOL VAGY, MAGYAROK TÜNDÖKLŐ CSILLAGA…?
Hol vagy, István király?Téged magyar kíván! Gyászos öltözetben teelőtted sírván” – énekeljük minden évben apostoli királyunk ünnepén.
Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án (mint Magyarország fővédőszentjét) ünnepli.
Magyar embernek Szent István királyról nem kell magyarázatot írni. Hazánk szétszakítása óta ez a nap, amelyen a régi nagy Magyarország minden magyar szíve egyesül és ezen a napon lélekben újra együtt van Szent István régi országa, Szűz Mária virágoskertje.
Imádkozzunk kétszeresen, hogy ez a lelki egység szent királyunk jobbja által újra valódi, földrajzi és történelmi egység lehessen.
Oratio: Engedd, kérünk, mindenható Isten, hogy Egyházad kiérdemelje, hogy hitvallód, Szent István, aki király korában a földön terjesztette, a mennyben dicsőségesen védelmezze.
Tőlünk, magyaroktól talán már megszokta a világ, hogy siránkozunk, panaszkodunk – még vigadozni is csak sírva tud a magyar –, s hogy pesszimistán látjuk magunkat, a világot. Pedig annak a népnek, amelynek ilyen királya van, mint Szent István, semmi oka nem lenne a borúlátásra. Szent István két dolgot tudott nagyon jól: alapot vetni és építkezni. Sziklára, azaz Krisztusra épített országot, életet, egyházat, nemzetet. Nem csak a kőből épített templomokra volt gondja, hanem a lelkek templomát is jól meglapozta.
Bár megtépázták az évszázadok és a gonoszság erői, a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. „Újuljatok meg lélekben” – olvassuk a mai szentleckében.
Keresztény életünknek is folyamatos megújulásra, van szüksége. Igazi ünnepünk akkor lesz, ha levetjük magunkról a „gyászos öltözetet”, és felöltjük magunkra a megszentelő kegyelem köntösét.
Ha felhagyunk az önsajnálattal, ha vállaljuk magyarságunkat és kereszténységünket, ha nem csak elméletben fogadjuk el Jézus Krisztust és az általa kinyilatkoztatott igazságokat, hanem merjük azok szerint élni életünket.
„Ím eljött az áldott új napzengő üdvös ünnepeszent királyunk-Istvánunknak!
Míg tart e világ heve,örvendjen, ki őáltalalőn Urunk örököses érdeméből nyeri vala,
hogy a mennynek részese …”
Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Istvánt Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházkerületet alapított (12 volt tervbe véve), köztük két érsekséget: Esztergomban és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.
Két fájdalmas esemény árnyékolta be élete alkonyát, mindkettő legbensejéig érintette. Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és készítette elő trónörökösévé. Még halála előtt meg akarta vele osztani az uralmat. Imrét azonban közvetlenül uralkodótársává koronázása előtt, 1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta meg és sebezte halálra. István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem maradt közvetlen örököse.
Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király megkegyelmezett neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy még életében maga mellé veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra hallgató hálátlan rokon azonban egy galád összeesküvésbe keveredett, aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az országban visszaállítsák a pogányságot.
Ilyen gazságot István nem hagyhatott büntetlenül, életművét nem engedhette elpusztítani. A királygyilkosság szándékáért halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének kiszúratta a szemét és levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos gonosztevők szokásos büntetése volt, és a megérdemelt halálbüntetés esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.
Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük egyetértésben Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává. Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését. Közel hetven éves korában — a 11. században ritka magas korban –, 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített. Halála előtt neki ajánlotta az országot.
Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból sereglettek az emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított gyönyörű bazilikában – mely éppen akkor készült el, és ebből az alkalomból gyorsan fölszentelték – helyezték ünnepélyesen nyugalomra földi maradványait.
Az általános gyász igazi és szívből jövő volt. A nép érezte: István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette, és a még túlnyomóan vándorló, nomád életet élő népet a letelepedésre szoktatta. Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt azért, mert menekülteknek és más sorsüldözötteknek menedéket nyújtott, a Szentföldre, Konstantinápolyba, Ravennába vagy Rómába zarándokló idegeneknek pedig vendéglátást és kedvező átvonulást biztosított.
Mint uralkodó tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István templomában hivatalát évente letette, annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza.
Lelki arculata abban a „fejedelemtükörben” is visszatükrözödik, amelyet fiának hagyott hátra latin nyelven. Talán nem ő maga írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették.
Az Intelmek 10 fejezetből áll:
„…Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki TÍZ PARANCSBÓL!…”
I. A katolikus hit megőrzéséről
II. Az egyházi rend becsben tartásáról
III. A főpapoknak kijáró tiszteletről
IV. A főemberek és vitézek tiszteletéről
V. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról
VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról
VII. A tanács súlyáról
VIII. A fiak kövessék az elődöket
IX. Az imádság megtartásáról
„Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás.”
Az ősi imákat ajánlja Imre figyelmébe, mert csak ezek által válhat nagy királlyá. Inti továbbá, hogy imádkozzon a tétlenség, a tudatlanság ellen és az erény elnyerésért, valamint azért, hogy legyőzhesse ellenségeit, és békében élhessen.
X. A kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről
Az akkori Magyarországon mindenképpen a legjelentősebb irodalmi alkotás. Ezekben az Intelmekben (Admonitiones) többek között a következő uralkodói szabályok találhatók:
„Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!”
Szent István király intelme: Járjunk az igaz úton
Példabeszédek könyve – 4. fejezet 10-15, 18-27.
„Hallgasd meg, fiam, fogadd el szavaimat, akkor megsokasodnak életed esztendei.
Megmutatom neked a bölcsesség útját, egyenes lesz az út, amelyen vezetlek.
Semmi sem gátolja lépteidet, amikor jársz, és ha gyorsan szaladsz, akkor sem botlasz meg.
Tartsd meg intelmemet, ne tágíts tőle! Őrizd meg, hiszen ez a te életed!
Ne lépj a gonoszok ösvényére, és a gonosztevők útján ne járj!
Hagyd el s ne menj rajta tovább, kanyarodj el tőle, úgy folytasd utadat!
Az igaz ember útja olyan, mint a hajnal pirkadása, amely egyre világosabb, míg fényes nappal nem lesz.
A gonoszok útja olyan, mint a sötét éjszaka, maguk sem tudják, miben botlanak meg.
Fiam, figyelj szavaimra, nyisd ki füledet a beszédeimre!
Ne téveszd el őket soha a szemed elől, és őrizd meg a szíved közepében!
Mert élet annak, aki megleli őket, gyógyulás az egész testének.
Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.
Tartsd távol magadtól a száj hamisságát, távolítsd el az ajkak álnokságát!
Egyenest előre nézzen a szemed, legyen egyenes a szemed pillantása.
Egyengess sima utat a lábadnak, legyenek biztosak mind az útjaid.
Se jobbra, se balra ne térj le az útról, és a gonosztól tartsd távol a lábad.”
SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ
Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz.
Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól:
Hallgass, fiam, atyád intelmére,s ne vedd semmibe anyád tanítását!…
[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]akkor nagy lesz száma élted éveinek.
Részletek István király, fiához, Imre herceghez írt intelmeiből…
… szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul.Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: ‘Irgalmasságot akarok és nem áldozatot’.
„Uralkodjál mindnyájuknak felette békességesen, alázatosan, szelíden, haragnak, kevélynek és gyűlölségnek nélküle, mindiglen elmédben tartván, hogy mind az embereknek egy állapotjuk vagyon, és hogy semmi föl nem emel, hanemha az alázatosság, és hogy semmi meg nem aláz, hanemha a kevélység és gyűlölség.
Ha békességes lész, akkor királynak mondatol és király fiának, és szeretve lész mind a vitézektől. Ha haragos, kevély, gyűlölködő, békétlen lész, nyakadat az ispánoknak és fő jobbágy uraknak felébe felemeled, bizony a vitézeknek ereje a királyi méltóságoknak lankadására lészen és idegeneknek adatik a te országod.
Ettől félvén, az ispánoknak életét jó erkölcsöknek rendtartásával kormányozzad, hogy is szereteteddel felövezetten a királyság méltóságához mindiglen hívségest ragaszkodjanak, hogy országlásod mindiglen békességes legyen.
Ha bírni akarod a királyságnak tisztességét, szeressed az igaz ítéletet. Ha bírni akarod a te lelkedet, légy türelmes… mert a békességtűrő királyok uralkodnak, a türelmetlenek pedig kegyetlenkednek. Valamikor is adatik néked valamiben ítélned, mi te méltóságodhoz illő, békességes tűréssel és irgalmassággal, avagy szánakodással ítéljed meg, hogy dicséretes és ékes legyen a te koronád.
Azért tehát, szerelmetes fiam, én szívemnek édessége, jövendő sarjak reménysége, kérlek, parancsolom, hogy mindenütt és mindenben malaszttól gyámolíttatva nemcsak atyádfiaihoz és rokonaidhoz, avagy fő emberekhez vagy vezérekhez, vagy szomszédokhoz és lakosokhoz légy kegyelmes, hanemha az idegenekhez is és mindenekhez, kik te hozzád jőnek.Mert a kegyességnek míve téged mindeneknél nagyobb boldogságra vezet…„
István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is.
István 1038. augusztus 15-én halt meg, holttestét az általa emeltetett székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra.
Haláláról a Képes Krónika (2. krónika, 70.) a következőképpen ír:
SZENT ISTVÁN KIRÁLY MEGHAL, ELTEMETIK FEHÉRVÁROTT!
A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.
Istenünk, aki Szent István királyt, a te hitvallódat a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted, kérünk, add meg, hogy aki a hit terjesztője volt Pannóniában, Egyházad védelmezője legyen a mennyben!