A bocsánatos bűnök felett indított bánatnak, illetőleg erősfogadásnak szintén komolynak, természetfelettinek, sőt mindenekfelettinek kell lennie, hogy azok bocsánatát a gyónásban elnyerhessük. Nem szükséges azonban, hogy bánatunk s erősfogadásunk egyetemes is legyen. Abból az igazságból ugyanis, hogy egyik bocsánatos bűn bocsánatát megnyerhetjük a többi nélkül, világosan következik, hogy bánatunknak s erősfogadásunknak sem kell szükségképpen valamennyire kiterjednie. A gyónás érvénye tehát biztosítva van, hacsak egy bocsánatos bűn, vagy esetleg csupán a múltból hozzácsatolt vétek felett indítunk bánatot s erősfogadást. Nem tanácsos ugyan, hogy gyónásunkban oly hibáinkat is belefoglaljuk, amelyeket igazán nem bánunk; hiszen ezeket Isten úgysem bocsátja meg. De lehetnek okok, amelyek ezt az eljárást igazolják. Külön vétekről emiatt senkinek sem kell magát vádolnia.
A tapasztalás általában azt igazolja, hogy a bocsánatos bűnöknél minél egyetemesebb a bánat s erősfogadás, annál gyengébb s kevesebb értékű s minél szűkebb körre szorul, annál hatásosabb. Bölcsen jár el tehát az, aki a bocsánatos bűnei közül csak néhányát (2–3-at) gyónik meg, de azokat aztán annál izmosabb s határozottabb bánattal és erősfogadással.