A penitencia nem csupán a lélekmentésnek egyetlen s nélkülözhetetlen horgonya azokra nézve, kik súlyos bűnbe estek, hanem – miként már láttuk – valóságos keresztény erény, melynek fokozatai vannak egészen a hősiességig. Sőt mi több, az emberi nem jelen bukott állapotában nincs is igazi erkölcsi erény, amelynek gyökerei nem a penitencia szellemébe nyúlnának le. Hiszen minden szerzett erény,– miként e neve is elárulja – főleg eleinte bizonyos erőkifejtéssel, áldozattal, önmegtagadással jár, amire pedig csakis a penitencia szelleme tesz képessé. A katolikus Egyházban tehát, amely az erénynek virágos kertje s iskolája, a penitencia gyakorlatai nem hiányozhatnak. Minden katolikusnak, ki Egyháza szelleme szerint akar élni, meg kell barátkoznia az erejéhez s viszonyaihoz alkalmazott vezekléssel.