Egy kép gyakrabban kerül Szent Pál tolla alá. Ez a kép még kifejezőbb, mert magából az életből való, különösen pedig azért, mert még mélyebb értelmét adja az Egyháznak: felfedi azokat a bensőséges kapcsolatokat, melyek Krisztushoz fűzik. Ezek a kapcsolatok az Apostol ezen kifejezésével foglalhatók össze: az Egyház test, melynek Krisztus a feje.1
Amikor Szent Pál az Egyházról, mint látható és hierarchikus társaságról beszél, megjegyzi, hogy Krisztus, e társaság alapítója, „némelyeket megtett apostoloknak, némelyeket pedig prófétáknak, másokat meg evangélistáknak, másokat pedig pásztoroknak és tanítóknak”. És mi célból? „Azért, – mondja, – hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat munkájára Krisztus testének kiépítése végett, mígnem mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, férfiúi tökéletességre, olyan életkorra, melynek mértéke Krisztus teljessége.”2 Mit jelentenek ezek a szavak?
Krisztussal egy testet alkotunk, mely folyton fejlődik, míg el nem éri tökéletességét. Természetesen itt nem Krisztus természetes, fizikai testéről van szó, mely Szűz Máriától született. Ez a test ugyanis már régen teljesen kifejlődött. Attól a pillanattól kezdve, hogy dicsőségesen feltámadt sírjából, Krisztus teste nem lehet többé tökéletesebb. Teljes tökéletessége birtokában van, mely meg is illeti.
De van Krisztusnak egy másik teste is, melyet Krisztus a századok folyamán alakít ki: ez a test az Egyház, azok a lelkek, akik Krisztus életéből élnek a kegyelemmel. – Krisztussal együtt egy testet, egy misztikus testet alkotnak,3 melynek Krisztus a feje. „Krisztus kialakul bennünk!”4 „Növekedjünk benne.”5 A nagy apostol ezt a kedves gondolatát domborítja ki, amikor Krisztus és az Egyház közösségét összehasonlítja a fej és a test összetartozásával az emberi szervezetben.6 Hallgassuk tehát: „Amint ugyanis egy testben sok testrészünk van, …azonképpen sokan vagyunk egy test Krisztusban…”7 Az Egyház a test és Krisztus a fő.8 Másutt az Egyházat „Krisztus teljességének” nevezi,9 mint ahogy a tagok is az emberi szervezet teljességéhez tartoznak. Majd ezzel végzi: „Ti mindnyájan egyek vagytok Krisztusban”.10
Az Egyháznak tehát egy élete van Krisztussal. Szent Ágostonnak, Szent Pál hűséges visszhangjának kifejezése szerint Krisztus nem érthető meg teljesen az Egyház nélkül: elválaszthatatlanok, miként a fej is elválaszthatatlan a testtől. Krisztus és Egyháza egy közös létet alkot, az egész Krisztust: „Az egész Krisztus fej és test: a fej az Isten egyszülött Fia és az ő teste az Egyház”.11
Miért feje Krisztus az Egyháznak? Mert övé az elsőség. – Legelőször is övé az elsőség a dicsőségben: „Isten igen felmagasztalta őt és oly nevet adott neki, mely minden más név fölött van”.12 Övé az elsőség a tekintélyben: „Minden hatalom nekem adatott” az Atyától.13 De különösen övé az élet és a misztikus testben való belső működés elsősége: Isten „mindent lába alá vetett és megtette őt mindenek fölött az Egyháznak fejévé”.14
Valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy Krisztus életéből éljünk; de ezt valamennyiünknek tőle kell várnunk. Mint már mondottuk, Krisztus halálával szerezte meg azt az elsőséget, azt a legfőbb hatalmat, hogy minden kegyelmet megadjon „minden világra jövő embernek”.15 De övé az isteni lélekformálás elsősége is, hiszen minden lélek számára, – bár különböző fokban – ő az éltető kegyelem egyetlen forrása.16 Szent Tamás szerint „Krisztus nemcsak a maga számára, hanem mint az Egyház feje is elnyerte a kegyelem teljességét”.17
Kétségtelen, hogy Krisztus nem egyformán osztja szét a lelkek között kegyelme kincseit. De Szent Tamás hozzáteszi: ez azért van, hogy ebből a fokozatból az Egyháznak, misztikus testének szépsége és tökéletessége még jobban kitűnjék.18 Ez Szent Pál gondolata. Miután kijelenti az Apostol, hogy a kegyelmet „mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint” kapta,19 felsorolja a lelkeket ékesítő különböző kegyelmeket és azzal végzi, hogy ezek „Krisztus testének kiépítése végett” adattak. Az egyes tagok különböznek, de ez a különbözőség az egység összhangjában forr össze.
Krisztus tehát a mi fejünk és az Egyház egyetlen misztikus testet alkot vele, melynek ő a feje.20 Ez a közösség Krisztus és tagjai között a legteljesebb egység. – Ha azok a lelkek, akik a keresztség és kegyelmi életük révén az Egyház tagjai, kapcsolatba jutnak az Egyházzal, magával Krisztussal jutnak kapcsolatba. Ez látszik Szent Pál életéből is. Mikor üldözte az Egyházat és Damaszkusz felé vágtatott, hogy börtönbe hurcolja a keresztényeket, az úton lefordult lováról és egy hangot hallott, mely így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözesz engem?” Erre azt kérdezte: „Ki vagy, Uram?” És az Úr ezt feleli: „Én vagyok Jézus, akit te üldözesz”.21 Figyeljük meg, hogy Krisztus nem azt mondja: „Miért üldözöd tanítványaimat?” Pedig ezt inkább mondhatta volna, mivel már felment a mennybe, Szent Pál pedig csak a keresztényeket kereste. De mégis azt mondja: „Miért üldözesz engem?… Engem üldözesz”. Miért beszél így Krisztus? Mivel a tanítványok az ő tanítványai, közösségük az ő misztikus teste. Aki azokat a lelkeket üldözi, akik hisznek Jézus Krisztusban, az magát Krisztust üldözi.22
Szent Pál jól megértette ezt a tanítást. Milyen erővel fejtette ki, milyen nyomatékosan hangsúlyozta! „Soha senki sem gyűlöli a testét; – mondja, – sőt ellenkezőleg táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az Egyházat; mert mi az ő testének tagjai vagyunk, húsából és csontjaiból valók.”23 Éppen ezért, mivel oly szorosan egyesülünk Krisztussal, hogy egyetlen misztikus testet alkotunk vele, akarta Krisztus, hogy minden műve a miénk legyen.
Mélységes igazság ez, melyet gyakran szemünk elé kell állítanunk. Mint már mondottuk, az egész emberiség Krisztus, a megtestesült Ige közvetítésével, az ő személyében, az emberi nem fejében találta meg újra az Isten barátságát. Szent Tamás írja: Azon egység által, melyet a megtestesülés óta Krisztus hozott létre közte és köztünk, az a tény, hogy Krisztus helyettünk és nevünkben önként vállalta a szenvedést, annyira kedves Isten előtt, hogy ennek a kedvéért elfelejti mindazoknak a sértéseit, akik egyesülnek Krisztussal.24 Krisztus elégtétele és érdeme a miénk lett.25
Ettől a pillanattól kezdve elválaszthatatlanul Krisztushoz tartozunk.26 A mennyei Atya szemében egyek vagyunk Krisztussal. „Isten – mondja Szent Pál, – aki gazdag az irgalmasságban, … noha bűneink miatt holtak voltunk is, – Krisztussal együtt életrekeltett, vele együtt életrekeltett és Krisztus Jézussal együtt az égiek közé helyezett el, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát, hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban.”27 Krisztussal együtt életrekeltett, hogy „társörököseivé tegyen” bennünket. Az Atya szemében elválaszthatatlanok vagyunk Krisztustól. Szent Tamás azt mondja, hogy „isteni bölcsessége ugyanazon örök elhatározásával rendelte Krisztust és minket is az örök boldogságra”.28 Az Atyának kedve telik Krisztus minden tanítványában is, akik hisznek Fiában és kegyelméből élnek. Maga az Úr Jézus mondja: „Az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én az Istentől jöttem ki”.29
Szent Pál szerint Krisztus, akinek akarata mindig bensőségesen megegyezett Atyjáéval, ezért adta magát áldozatul Egyházáért: „Szerette az Egyházat és önmagát adta érette”,30 Mivel az Egyháznak egy misztikus testet kellett alkotnia vele, azért adta önmagát érette, hogy „dicsővé tegye magának az Egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtelen”.31 – És miután megváltotta, mindent neki adott.
Ó, bárcsak hinnénk ezekben az igazságokban! Bárcsak megértenénk, mit jelent számunkra, hogy a keresztséggel beléphettünk az Egyházba, hogy a kegyelemmel Krisztus misztikus testének tagjai lehetünk! „Ujjongjunk és hálaadás áradjon szívünkből, – kiált fel Szent Ágoston, – mert nemcsak keresztényekké, hanem Krisztussá lettünk. Értitek, testvéreim, Isten kegyelmét? Csodálkozzunk és borzongjunk meg a gyönyörűségtől, hogy Krisztussá lettünk; ő a fej, mi vagyunk a tagok. Az egész ember: ő és mi… Kicsoda a fej és kik a tagok? Krisztus és az Egyház. Esztelen kevélység vakmerő kívánsága volna ez, – folytatja a nagy egyházdoktor, – ha nem maga Krisztus méltóztatott volna megígérni nekünk ezt a dicsőséget, amikor azt mondotta apostola, Szent Pál szájával: »Ti vagytok Krisztus teste és tagjai«”.32
Igen, köszönjük meg Krisztus Jézusnak, hogy oly bensőségesen belekapcsolt bennünket életébe. Mindenét közös kincsünkké tette: érdemeit, közbenjárását, javait, boldogságát, dicsőségét. – Ne ítéljük hát halálra magunkat a bűnnel, ne legyünk Krisztusnak holt tagjai, hanem a tőle nyert kegyelemmel, erényei szerint mintázott erényeinkkel, az övéből részesülő életszentségünkkel legyünk élő, természetfeletti szépségtől tündöklő tagjai. Olyan tagok, akikkel dicsekedhetik, akik méltók arra, hogy tagjai legyenek ennek a közösségnek, melyről azt akarta, hogy „ne legyen rajta sem folt, sem ránc, hanem legyen szent és szeplőtelen”.
És mivel „valamennyien egyek vagyunk Krisztusban”, mivel ugyanazon fő, Krisztus alatt ugyanazt a kegyelmi életet éljük, ugyanazon Szentlélek közreműködésével, bár az egyes tagoknak különböző feladatuk van, maradjunk mi is egyek egymás között. Egyesüljünk az összes szent lelkekkel, akik – akár az égben megdicsőült tagok, akár a tisztítótűzben szenvedő tagok, – egy testet alkotnak velünk, hogy teljesüljön Krisztus óhajtása: „…Hogy egyek legyenek”. Ez a szentek egyességének vigasztaló dogmája.
Szent Pál szerint azok a „szentek”, akik Krisztushoz tartoznak, akár elnyerték már az égi koronát és már az örök boldogság honában laknak, akár még itt a földön harcolnak. De ezek az összes tagok mind egy testhez tartoznak, mert az Egyház egy: összetartanak, mindenük közös. „Ha az egyik tag szenved valamit, együtt szenved vele valamennyi tag; vagy ha az egyik tag megdicsőül, együtt örvendez valamennyi tag.”33 Az egyik tag gazdagsága az egész test nyeresége és a test dicsősége kiárad mindegyik tagra.34 Milyen mélységes távlatokat tár föl ez a gondolat felelősségünk előtt!… Minő eleven forrása ez az apostoli életnek!… Azért buzdít bennünket Szent Pál, hogy dolgozzunk mindaddig, míg mindnyájan el nem jutunk Krisztus misztikus testének „teljes életkorára”.35
Ehhez azonban nem elég, ha mindig egyesülünk Krisztussal, aki a fő: szükséges az is, hogy „igyekezzünk megtartani az egyetértést (az egyetértés Lelkét, a szeretet Lelkét), a béke kötelékét”.36
Ez Krisztusnak is legfőbb vágya, mikor befejezi földi küldetését: „Hogy mindnyájan egyek legyenek, … amint mi, Atyám, egyek vagyunk, hogy tökéletesen eggyé legyenek”.37 Mert – mondja Szent Pál, – „mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által, mely Krisztus Jézusban vagyon.38 Nincs többé zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, … mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban”.39 – A végső cél: egység az Istenben, Krisztusban és Krisztus által: „Az Isten legyen minden mindenekben”.40
Szent Pál, aki oly erőteljesen kidomborította Krisztusnak és Egyházának egységét, Jézus misztikus testének végső megdicsőüléséről is szólni akart. Azt mondja tehát,41 hogy az Isten meghatározta napon, amikor majd ez a misztikus test „eléri tökéletes életkorát, melynek mértéke Krisztus teljessége”,42 felvirrad majd számára a dicsőség hajnala, mely örökre megszenteli az Egyháznak és fejének egyesülését. Az Egyház, mely addig is oly bensőségesen egyesült Jézus életével, most már elérkezik végső beteljesüléséhez és „Krisztussal együtt megdicsőül”.43 A feltámadás diadalmaskodik a halálon, a legyőzendő utolsó ellenségen, azután Krisztus, – Szent Pál kifejezése! – hódoló áldozatul bemutatja Atyjának a kiválasztottakat, akik végre valamennyien egyesülnek isteni fejük alatt; bemutatja ezt a közösséget, mely már nem tökéletlen, nem küzd ezernyi nyomorúság, kísértés, harc, gyarlóság és megpróbáltatás közepett, nem szenved többé a tisztítóhely tüzétől, hanem átalakul és megdicsőül összes tagjaiban.
Ó, milyen fönséges látvány lesz majd, mikor Krisztus Jézus felajánlja az örök Atyának azokat a megszámlálhatatlan dicső győzelmi jelvényeket, melyek mind kegyelme hatalmát hirdetik! Minő látvány lesz majd ez az ország, melyet vérével szerzett és amely akkor szeplőtelen fényességben ragyog majd, mint annak az isteni életnek gyümölcse, mely a szentekben lüktet és boldogítja őket!
Most értjük csak meg, hogy Szent János, aki a Jelenések könyvében megsejtett valamit e csodákból és örömökből, miért hasonlította Jézus nyomán44 menyegzőhöz, „a Bárány menyegzős lakomájához” az örök életet.45 Megértjük végre, hogy a mennyei Jeruzsálem titokzatos leírásának méltó befejezésére miért írja le ugyancsak ő azt a lángoló vágyat, melyet Krisztus és az Egyház, a Vőlegény és Jegyese, mond most szüntelen egymásnak, várva a végső beteljesülés és a tökéletes egyesülés óráját: „Jöjj!”46
1 1Kor 12,12. és köv. Az Apostol még két kifejezést használ. Azt mondja, hogy úgy egyesülünk Krisztussal, mint a törzs és ágai (Róm 6,5), mint az építőanyag az épülettel (Ef 2,21-22); de különösen a fejjel egyesült test gondolatát domborítja ki.
2 Ef 4,11-13
3 A „misztikus” itt nem a „valóságossal”, hanem a „fizikaival” áll szemben, mint majd látni fogjuk. Misztikusnak nevezzük, nemcsak azért, hogy Krisztus természetes testétől megkülönböztessük, hanem azért is, hogy ezzel kifejezzük Krisztus és az Egyház közösségének természetfeletti és bensőséges jellegét, azét a közösségét, mely egyedül csak a hittel megközelíthető misztériumokon alapul és velük állandósul. Az Egyház élő szervezet, a Szentlélek élteti Krisztus kegyelmével.
4 Gal 4,19
5 Ef 4,15
6 Különösen az első korinthusi levélben (12,12-30) fejti ki ezt a gondolatot eleven erővel.
7 Róm 12,4-5
8 1Kor 12,12
9 Ef 1,23
10 Gal 3,28
11 De unitate Ecclesiae, 4 – Senki sem fejtette jobban ki ezt a tanítást Szent Ágostonnál. Különösen az Enarrationes in Psalmos c. művében tárgyalta.
12 Fil 2,9
13 Mt 28,18
14 Ef 1,22
15 Jn 1,9
16 Krisztusnak ez a bensőséges, isteni működése azokban a lelkekben, akik misztikus testét alkotják, különbözik attól a pusztán erkölcsi közösségtől, amely valamilyen emberi egyesület legfőbb feje és az egyesület tagjai között fennáll. Az utóbbinál a fő befolyása csak külsőleges és csak az a szerepe, hogy az egyes tagok különböző energiáit egyesítse és a közös cél felé irányítsa. Krisztus működése az Egyházban sokkal bensőségesebb és mélyrehatóbb. Kiterjed maguknak a lelkeknek az életére. Ezért a misztikus test gondolata nem eszünk koholmánya, hanem egyike a legmélységesebb valóságoknak.
17 III., q. 48. a. 1.
18 I-II., q. 112. a. 4.
19 Ef 4,7
20 „Miként egy ép emberi szervezet a maga egységében egyesíti a különböző tagokat, ugyanúgy az Egyház is, mely Krisztus misztikus teste, csak egy erkölcsi személyt alkot vele.” Szent Tamás: III., q. 49. a. 1.
21 ApCsel 9,4-5
22 Non enim Saulus ipsum (Christum), sed membra ejus, id est, fideles ejus, in terra persequebatur. Noluit tamen dicere: sanctos meos, servos meos, postremo honorabilius fratres meos; sed me, hoc est membra mea, quibus ego sum caput. Szent Ágoston; Tract. in Joan. 28, 1.
23 Ef 5,29-30
24 III., q. 49. a. 4.
25 Caput et membra sunt quasi una persona mystica et ideo satisfactio Christi ad omnes fideles pertinet, sicut ad sua membra. Szent Tamás: III., q. 48. a. 2. ad 1.
26 P. Prat S.J. La théologie de S. Paul (Szent Pál teológiája) c. kiváló tudományos könyvében (2. köt., 52. l.) felsorol „egy csomó különös szót, melyek közül a legtöbb csak idegenszerűséggel vagy körülírással fordítható le más nyelvre. Az Apostol azért alkotta meg vagy újította fel ezeket a kifejezéseket, hogy szemléltető módon tudja kifejezni a keresztényeknek Krisztussal és Krisztusban való kimondhatatlan közösségét. Ilyenek: együtt szenvedni Jézus Krisztussal; vele együtt keresztre feszíttetni; vele együtt meghalni; vele együtt életre kelni; vele együtt feltámadni; vele együtt élni; megosztani alakját, megosztani dicsőségét, vele együtt győzni, vele együtt uralkodni; egyesülni alakjával, egyesülni életével, vele együtt örökölni. Ezekhez számíthatók még az együtt részesedés, testébe kapcsolódás, ráépülés kifejezései és még mások, melyek ugyan közvetlenül nem a keresztényeknek Krisztussal való egyesülését fejezik ki, hanem a keresztényeknek Krisztusban való egymásközti bensőséges egységét jelölik”.
27 Ef 2,4-7; vö. Róm 6,4; Kol 2,12-13
28 Cum uno et eodem actu Deus praedestinaverit ipsum et nos. III. q. 24. a. 4.
29 Jn 16,27
30 Ef 5,25
31 Uo. 27.
32 Christus facti sumus; si enim caput ille, nos membra, totus homo, ille et nos… Tract. in Joan. 21,8-9. És másutt: Secum nos faciens unum hominem caput et corpus. Enarrationes in Ps. 85. c. 1. Továbbá: Unus homo caput et corpus, unus homo Christus et Ecclesia, vir perfectus. Enarrat. in Ps. 18., c. 10.
33 1Kor 12,26
34 Sicut in corpore naturali operatio unius membri cedit in bonum totius corporis, ita et in corpore spirituali, scilicet Ecclesia, quia omnes fideles sunt unum corpus, bonum unius alteri communicatur. Szent Tamás: Opusc. 7., Expositio Symboli, c. 13. Vö. I-II. q., 21. a. 3.
35 Ef 4,13
36 Ef 4,3
37 Jn 17,21-23
38 Gal 3,26
39 Kol 3,11
40 1Kor 15,28
41 Uo. 24-28
42 Ef 4,13
43 2Tim 2,12; Róm 8,17
44 Mt 22,2
45 Jel 19,9
46 Uo. 22,16-17