Tudjuk, hogy Isten az első ember teremtésével valósította meg szándékát. Ádám mind a maga, mind neme számára elnyerte ezt a kegyelmet, mely Isten gyermekévé tette őt. De bűnével mind ő, mind neme elveszítette az isteni ajándékot. Lázadása óta valamennyien mint bűnösök születtünk, megfosztva attól a kegyelemtől, mely Isten gyermekeivé tett bennünket. Sőt Isten ellenségei és a harag fiai vagyunk.1 A bűn meghiúsította Isten tervét.
De az Isten – mondja az Egyház, – még csodálatosabb módon újította meg az emberi természetet, mint amilyen csodálatosan megalkotta.2 Hogyan? melyik ez az Egyháztól hirdetett csoda?
Ez a megtestesülés titka.
Isten a megtestesült Ige által akart mindent megújítani. Ez az „a mindeneket teremtő Istenben öröktől fogva elrejtett titok”,3 amelyet Szent Pál kijelent: Krisztus, az Istenember lesz a mi közbenjárónk. Ő békít ki bennünket Istennel és ő adja vissza nekünk a kegyelmet. És miként ez a nagy terv öröktől fogva el volt készítve, ugyanúgy joggal mondja Szent Pál, hogy mindig jelenlevő titok. Ez az utolsó nagy gondolat, mellyel az Apostol befejezi az isteni üdvösségterv ismertetését.
Hallgassuk hát hittel, mert itt érünk az isteni mű szívéhez.
Az az Isten gondolata, hogy Krisztus legyen a feje minden megváltottnak, mindennek, „amit csak említenek, nemcsak ezen a világon, hanem a jövendőben is”,4 hogy őáltala, ővele és őbenne valamennyien elérjük az Istennel való egyesülést és megvalósítsuk a természetfeletti életszentséget, melyet Isten kíván tőlünk.
Szent Pálnak nincs ennél világosabb gondolata leveleiben. Nincs még egy, amelyről annyira meg volna győződve, amelyet jobban kidomborítana. – Ha minden levelét elolvassuk, látni fogjuk, hogy ez a gondolata vissza-visszatér, mint tanításának úgyszólván egyetlen alapja. Lássuk, mit mond az a részlet, melyet legelőször idéztünk az efezusiakhoz írt levélből. „Krisztusban kiválasztott minket az Isten, hogy szentek legyünk; eleve arra rendelt minket, hogy fiainak fogadtassunk Jézus Krisztus által… kedvesek vagyunk színe előtt szeretett Fiában.”5 Isten elhatározta, hogy Fiában, „Krisztusban fog mindent helyreállítani”, vagy a görög szöveg szerint helyesebben: „egybefoglalni mindeneket Krisztus, mint egyetlen fő alá”.6 Krisztus mindig az isteni gondolatok homlokterében áll.
Hogyan válik ez valóra?
Az Ige, akinek örök születését imádjuk az Atya keblén, testté lett.7 A Szentháromság teremtett egy miénkhez hasonló emberséget. Ez teremtésének első pillanatától fogva kimondhatatlan és szétválaszthatatlan módon egyesült az Ige, a Fiú személyével, a Szentháromság második isteni személyével. Ez az Istenember Jézus Krisztus. Olyan szoros ez az egyesülés, hogy csak egy személy van, az Ige személye. Az Ige, aki isteni természete által tökéletes Isten, megtestesülése által tökéletes ember is lesz. Emberré lévén is Isten marad: „Ami volt, megmaradt, ami nem volt, azt fölvette”.8 Mikor emberi természetet vett fel, hogy vele egyesüljön, azzal nem kevesbítette istenségét.
Krisztus Jézusban, a megtestesült Igében keveredés, összezavarodás nélkül egyesült a két természet. Mindegyik különböző marad, bár egyesült a személy egységében. Ezen személyes egyesülésnél fogva Krisztus az Isten tulajdon Fia, akiben „megvan az Isten élete”: „Miként az Atyának élete vagyon önmagában, azonképpen adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában”.9 Ez ugyanaz az isteni élet, mely Istenben létezik és Jézus emberségét is betölti. Az Atya közli életét az Igével, a Fiúval; a Fiú pedig közli emberségével, mellyel személyesen egyesült. Ezért mikor az örök Atya Krisztus Urunkra tekint, „igaz Fiának” ismeri el: „Fiam vagy te, a mai napon nemzettelek én téged”.10 Mivel pedig az ő Fia, ez az emberség pedig Fiának embersége, azért teljes egészében közli vele összes isteni tökéletességeit. Krisztus lelke „telve van az Isten bölcsességének és tudományának összes kincseivel”.11 „Krisztusban – mondja Szent Pál, – lakozik az istenségnek egész teljessége valósággal.”12 Szent embersége telve van kegyelemmel és igazsággal.13
A testté lett Ige tehát mind emberségében, mind istenségében imádásraméltó, mert embersége alatt is isteni élete rejtőzik. Ó, Krisztus Jézus, megtestesült Ige, leborulok előtted, mert az Isten Fia vagy és Atyáddal egyenlő. Valóban Isten Fia vagy, „Isten az Istentől, világosság a világosságtól, igaz Isten az igaz Istentől”. Te vagy az Atya szeretett Fia, akiben neki kedve telt. Szeretlek és imádlak! „Jertek, imádjuk Őt!”
De van itt még egy csodálatos kinyilatkoztatás is, mely örömmel tölt el bennünket: az isteni életnek ez a teljessége, mely Jézus Krisztusban van, ki kell hogy áradjon belőle mindnyájunkra, az egész emberi nemre.
Krisztusnak természete szerint való isteni születése őt Isten saját, egyetlen Fiává avatja: ő „az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén vagyon”. Ez az isteni születés valamennyiünkre kiterjed a kegyelemmel, úgyhogy Krisztus az Isten elgondolása szerint „elsőszülött a sok testvér között”, kik szintén Isten fiai a kegyelem által, mint ő is az természete szerint. „Eleve arra rendelt minket, hogy hasonlók legyünk Fia formájához s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.”14
Itt vagyunk az isteni terv középpontjában: az istenfiúságot Jézustól, Jézus Krisztus által kapjuk vissza. „Isten elküldé Fiát, ki asszonyból lett,… hogy a fogadott fiúságot visszanyerjük”, – mondja Szent Pál.15 Krisztus, az Isten Fia azért közölte velünk kegyelmét, hogy az fogadott fiúságunk forrása legyen bennünk. Az isteni élet teljességéből és Krisztus Jézus kegyelméből kell mindannyiunknak merítenünk. Mikor Szent Pál azt mondotta, hogy Krisztusban az istenség egész teljessége lakozik valósággal, befejezésül rögtön hozzáteszi: „Benne nyertétek teljességteket, benne, ki minden fejedelemségnek és hatalmasságnak feje”16 Hasonlóképpen mondja Szent János is, mikor kimutatta, hogy a megtestesült Ige telve van kegyelemmel és igazsággal: „És mi mindnyájan az ő teljességéből vettünk”17
Így tehát az Atya nemcsak öröktől fogva „kiválasztott minket benne” (jegyezzük meg ezt a szót: „benne”. Azaz „Krisztusában” választott ki minket. Vagyis mindaz, ami Krisztuson kívül van, úgyszólván nem létezik az isteni elgondolásban!), – hanem a kegyelmet, a nekünk szánt istenfiúság eszközét is Jézus Krisztus által kapjuk: „Eleve arra rendelt minket, hogy fiainak fogadtassunk Jézus Krisztus által”.18 „Mi is, Jézus is fiai vagyunk; mi a kegyelem címén, ő természete szerint; ő saját Fia, mi fogadott fiai vagyunk; ő a Megváltó, mi a megváltottak vagyunk.”19 Krisztus által lépünk be Isten családjába; őtőle és őáltala kapjuk a kegyelmet és következésképpen az isteni életet: „Én vagyok az élet… Én azért jöttem, hogy életük legyen és minél több legyen”.20
Ez tehát életszentségünk forrása. – Amint Jézus Krisztus egész mivolta összefoglalható isteni születésében, ugyanúgy a keresztény ember egész mivolta is összefoglalható abban, hogy Jézus Krisztus által, Jézus Krisztusban részt kap ebből az istenfiúságból. Ez a mi életszentségünk: minél inkább részesedünk az isteni életben, Jézus Krisztus kegyelemközlése által, akiben öröktől fogva ennek a kegyelemnek teljessége van meg, annál magasabb fokra emelkedik életszentségünk. Krisztus nemcsak önmagában szent, ő a mi szentségünk. Minden szentség, amit Isten a lelkeknek szánt, Krisztus emberségében van fölhalmozva. Ebből a forrásból kell merítenünk.
Énekeljük az Egyházzal a szentmise Glóriájában: „Jézus Krisztus, te egyedül vagy szent”. – Egyedül szent, mert nálad van a kegyelmi élet teljessége. Egyedül szent, mert egyedül tőled várjuk életszentségünket. „Ő lett a mi bölcsességünkké és igazságunkká és megszentelődésünkké és megváltásunkká” – mondja a nagy apostol.21 Benned mindent megtalálunk, téged elnyerve minden a miénk, mert téged nekünk adva Atyád, aki a mi Atyánk is, mint magad mondtad,22 mindent nekünk adott.23 A megbocsátás és üdvösség minden kegyelme, minden gazdagság, minden természetfeletti termékenység, mely bőven jutott osztályrészül a lelkeknek, mindez egyedül tőled származik: „Krisztusban van a megváltás,… kegyelme gazdagságának megfelelően, mely igen bőségesen jutott nekünk osztályrészül”.24
Téged illet ezért minden dicséret, Krisztus! És általad szálljon fel minden dicséret Atyádhoz, azért a „kimondhatatlan ajándékért”, melyet általad nekünk adott!
1 Ef 2,3
2 A szentmise felajánlása.
3 Ef 3,9
4 Uo. 1,21
5 Ef 1,4-6
6 Uo. 1,10
7 Jn 1,14
8 Antifóna az újévi officiumban.
9 Jn 5,26
10 Zsolt 2,7
11 Kol 2,3
12 Uo. 2,9
13 Jn 1,14
14 Róm 8,29
15 Gal 4,4-5
16 Kol 2,10 – Vö. Ef 4,15: „Krisztus a fej”.
17 Jn 1,16
18 Ef 1,5
19 Migne, P. L. 68., 701.
20 Jn 10,10
21 1Kor 1,30
22 Jn 20,17
23 Róm 8,32
24 Ef 1,8.