„Hír, név, hit, szem nem tud tréfát” – tartja a közmondás. Nevezetesen ami becsületünket illeti, az élet után ez kétségkívül egyik legnagyobb földi javunk, miért is nem csupán szabad, hanem kötelező is annak fenntartására s gyarapítására törekednünk. Ez Istennek határozott akarata. „Gondod legyen a jó névre, mert az inkább megmarad, mint ezer drága, nagy kincsek” (Sir 41,15), úgymond az Úr. Evégből hatalmas rugót is adott a Teremtő valamennyiünk szívébe, mely szüntelen éberen s féltékenyen őrködik e javunk felett s folyton ösztökél, hogy annak oltalmára s növelésére tőlünk telhetőleg mindent elkövessünk. Az Üdvözítő is nem ok nélkül hangsúlyozza: „Úgy világosodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket s dicsőítsék Atyátokat, ki mennyekben vagyon”. (Mt 5,16)
Ez igékben mindjárt az is ki van fejezve, hogy főképpen miben s miáltal keressük becsületünket.
Világoskodnunk kell, vagyis jó példát adnunk, a rossznak még az árnyékától, látszatától is óvakodnunk,1 hogy senkinek botrányt ne okozzunk.2 Szerénységünk pedig ismeretes legyen minden ember előtt.3
Továbbá jót kell cselekednünk jóbaráttal, sőt, ha a körülmények megengedik s javallják, még ellenségeinkkel is.4
A cél pedig mindebben ne a saját dicsőségünk legyen, hanem az Atyáé, ki a mennyekben van.5
Így, igen! így szerzünk igazi becsületet, mert eláruljuk lelkünk nagyságát, nemességét, erényeit.
1 1Tessz 5,22
2 2Kor 6,3
3 Fil 4,5
4 Mt 5,44
5 Mt 5,16