Elérkeztünk a VIII. parancs leglényegesebb s legkimagaslóbb céljának s feladatának ismertetéséhez. Szólunk a becsület védelméről. Mióta ember él a földön, mindig nagy értéket s jelentőséget tulajdonított a becsületnek. És méltán! De talán soha még a becsületről annyit nem beszéltek s írtak, arra gyakrabban nem hivatkoztak, mint éppen napjainkban. Okát ennek nem nehéz megadni. A becsületet tartja ugyanis a modern, Istentől jórészt elpártolt világ az utolsó mentődeszkának, a mégis csak szükséges vallás pótlójának, helyettesítőjének.
„A hitelvek egyetemes hajótörésében – írja De Vigny – mi marad számunkra, ami szent? minő romok, melyeken a nemes lelkek még fenntarthatják magukat? Az örvény felszínén a percnyi jólét és fényűzés szeretetén kívül egyéb semmi sem látható. Azt hinnők az önzés mindent eltemetett. Hányan hullanak térdre? Az emberek élnek s meghalnak Isten gondolata nélkül…; e sötét tengeren egy szilárdnak látszó pontot véltem fölfedezni.” Ez a szilárdnak látszó pont szerinte a becsület. „Utolsó lámpafény ez az elpusztult templomban.” (Ugyanő.) Aztán ajánlja, hogy az új vallásnak, melyet az emberiség alkot magának, a főoltárán ez a fény ragyogjon. Más szóval a megújhodó emberiségnek a becsület legyen az istene.
„Gyakran látunk – írja egy másik hasonló szellemű író – valamely patak partján az idő által mélyen megrongált fát. Törzsén széles odú tátong, belseje korhadt; alig van benne egyéb kis pudvánál. De kérge még él, a nedvet még felvezetheti; és a vén fa minden évben új lombkoronát hajt, mint ifjúsága szép napjaiban; még büszkén áll s nem egy viharral képes dacolni. Ez hű képe a nemzetnek, melyet még a becsület fenntart, miután a vallás és erény visszavonultak.” (La France nouvelle. 358. oldal.)
Ámde méltán kérdezzük, van‑e egyáltalán becsület Istenben való hit s örök remények nélkül?
Mert mi bennünk becsülésre méltó, ha nem az, hogy mi Isten képe s gyermekei vagyunk s az ő örökségére számot tarthatunk? Ki ad nekünk jogot az életre és annak minden javára s így a becsületre is, ha nem az, ki minket teremtett?
Érdemel‑e becsületet az, aki legfőbb kötelességeit, amelyekkel Istenének tartozik, el nem ismeri s teljesíteni nem akarja? Végül honnan az erő s kitartás a becsület által megkövetelt, sokszor óriási áldozatok meghozására, ha nem az isteni hitből, reményből s szeretetből?
És tényleg látjuk nap-nap után, mire képes a becsület Isten nélkül, hit nélkül. Merő csalás, külszín, képmutatás az. A vallás nélkül az utolsó „lámpafény” is kialszik. Azok az ún. becsületes, de vallástalan emberek minden aggály nélkül csalnak és sikkasztanak, ha ügyesen lehet; nem szalasztják el az alkalmat meggazdagodni s magas polcra jutni, ha még oly aljas eszközöket is kell igénybe venni; szinte pirulás nélkül vetik sutba Isten VI. parancsát, s gyilkolják egymást halomra éppen a becsület címén.
Egyszóval a becsület pompás lámpája csupán a hit és az istenfélelem hatalmas pilléreire erősítve függhet biztosan. Ha e pillérek ledőlnek, a becsület lámpája is a földre hull, eltörik s szétfolyik minden olaja.