Mindaz, ami csak az igazmondást szóban vagy jelben szándékosan megsérti, a hazugság neve alatt foglalható egybe.
Mióta a „hazugság atyja”, a sátán ezzel az ő sajátos bűnével az egész világot nyomorba döntötte, alig van szennyfolt, mely az emberiség arcát oly sűrűn ellepné s annyira elrútítaná, mint a hazugság. Oly annyira általános ez a vétek, hogy az apostol a zsoltárossal egybehangzóan minden embert hazugnak nevez. (Róm 3,4; Zsolt 115,11)
A gyermek, miután a természet első ellenkezését legyőzte s átesett az első piruláson, nyakra-főre hazudik, ahogy éppen kicsinyes érdekei megkívánják. Szent Ágoston bevallja magáról, hogy csupa játékszenvedélyből számtalanszor hazudott szüleinek. III. Napóleonnak anyja pedig azt állítá fiáról, hogy még akkor is hazudik, mikor hallgat. Mennyit hazudnak össze a kofák, kereskedők, a cigányok, a harctérről hazakerült modern Háry Jánosok, a vadászok, a politikusok s diplomaták, akiknek úgy látszik csak arra használ a nyelvük, hogy vele elleplezzék gondolataikat. Abraham a S. Clara szerint annyit hazudnak az emberek, hogyha minden egyes hamis kijelentésük egy-egy tégla volna, hamarosan fel lehetne építeni velük az égig érő bábeli tornyot. „Ha valami helytelen a torkunkra kerül, mondja Hufeland, a világhírű berlini doktor, köhögnünk kell; de ha minden helytelen miatt, ami torkunkból előkerül szintén köhögnünk kellene, bezzeg se vége, se hossza nem volna e világon a köhögésnek.”