A legfontosabb s nélkülözhetetlen nevelő eszköz a szülő részéről, a gyermekeinek adott jópélda.
Midőn a híres Pasteurnek (Pasztőr) dôlei szülőházát emléktáblával jelölték meg, a szerény férfiú, akiben a kiváló tudomány mélységes hittel párosult, az összes dicsőséget, amellyel őt hálás honfitársai elárasztották, a kedves szülőitől kapott jópéldára hárította. „Ó, drága atyám és anyám – fohászkodott – akik oly szerényen éltetek ebben a kis hajlékban, nektek köszönök mindent. Ihletes szellemedet, derék anyám, te ruháztad reám; hogy gondolataimban a tudomány fensége mindig egy volt a haza nagyságával, azt te hagytad örökül nekem. És te, drága atyám, kinek élete épp oly nehéz volt, mint a mestersége, te megmutattad nekem, mire képes a szívós türelem. Neked köszönöm a mindennapi munkában való kitartást…”
Viszont a legtöbb gyermeki lélek romlását a szülőitől látott helytelen példa, a tőlük hallott istenkáromló, hitetlen, fajtalan, hazug beszéd okozta. Grillparzer, ez az eltévedt lángész, állítja magáról: „Vallásosan neveltek, ámde egyik vallástalan társaságban apám csak nevetett a beszédhez. Ha akkor felszólal, meg lettem volna mentve”.