Törvényteleneknek nevezzük azokat a gyermekeket, akik oly férfiútól s nőtől származnak, akiknek viszonyát érvényes vagy legalább jóhiszeműleg érvényesnek vélt házasság nem szentesíti, igazolja. (1114. kánon.) Minthogy e szerencsétlen gyermekek törvénytelen úton, vétek által lőnek az emberi társadalomba beledobva, reájuk a szülői hatalom olyként, mint a törvényes gyermekekre, ki nem terjed s a törvényes gyermekek jogaiban, örökségében, előnyeiben nem osztozkodnak.
Mindazonáltal a szeretet és engedelmesség törvénye alól ők sincsenek felmentve, mert ez a gyermeki viszony szoros folyománya s a nevelés lehetőségének szükséges feltétele. Viszont a szülők, és pedig a természetjog szerint mind a ketten, kötelesek a gyermeket az anya társadalmi viszonyai szerint vagy legalább is emberhez méltó módon ellátni, nevelni, jövőjéről gondoskodni.
Jóllehet a jog a törvénytelen gyermeket kénytelen – a közjó érdekében – megbélyegezni s bizonyos előnyöktől megfosztani, de azért a keresztény szeretet őt sem taszítja el kebléről. Hiszen a szegény gyermek, aki egyébként a legszebb, legnemesebb lelket kaphatta Istentől, szármázasáról mit sem tehet, a társadalom leghasznosabb tagjává s az ég szentjévé válhatik.
Jegyzet: Ha a fogantatáskor, születéskor, avagy a kettő közti időben (lásd 1116. kánont) a szülők érvényes házasságra léphettek, szóval bontó akadály köztük fenn nem forgott, a gyermek a reákövetkező házasság által törvényessé lesz. Midőn a származás törvényességét illetőleg kétség merül fel, a jog mindig a gyermek pártján áll s őt törvényesnek minősíti, míg csak az ellenkező be nem bizonyosodik.