Mindama kincsek, melyeket Jézus neve rejt s a bizalom, mellyel milliók és milliók e név iránt viseltetnek, fakasztja szinte önkénytelenül milliónyi ajkról s szívből a köszöntést:
„Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké Ámen.” (50–50 nap búcsút kap, aki így köszönt s így felel.)
Midőn Klopstock, a híres protestáns költő Svájcnak katolikusoktól lakott vidékén utazott, meglepődve hallja, hogy itt is, ott is „Dicsértessék a Jézus Krisztus” szavakkal fogadják. Akkor még nem tudta, hogy ez köszöntés s még kevésbé sejtette, hogy mit kellene erre felelni. Később megmondták neki, hogy ezzel őt akarják üdvözölni, s hogy erre a köszöntésre „Mindörökké Ámen!” a szokásos felelet. És az ő hívő lelke oly meghatóan szépnek találta ezt a szokást s a feleletet oly természetesnek, hogy most már viszont azon csodálkozott, hogyan is nem találta ő ezt ki önmagától. És hő vágy töltötte el keblét, hogy:
„Minden ajk ezt visszhangozza hegyen s völgyön át
S töltse be szép zengzetével az egész hazát!”
(Klopstock levele Denis Mihályhoz Koppenhágából 1767. jan. 6.)
És valóban, mennyivel jobban illik keresztény ajkakra ez a felséges köszöntés, mint holmi üres „jó napot!” vagy „jó étvágyat!”