a) „Hol vagyon, ki született, a zsidók királya?” (Máté 2,2). Ez bátor kérdés, bátor, mert a közönség bosszankodik is s kacag is kórusban; hát még ha látná az istállót vagy épen a később ott leboruló bölcseket; mily kacagó nevetés venne erőt rajta. S mégis mily ünnepélyes e kérdés megokolása: „mert láttuk napkeleten csillagát”. – Fölséges hit, hit, melynek más világítása, más szeme van, mint a világnak! Fővárosban, palotában, udvari pompában kérdik, hogy hol van a király? hát nem imponál nekik a környező dicsőség? De ah, mi ez a dicsőség egy napkeleti csillaggal szemben!?… mi mást látunk; máskép ítélünk; a fölség, a világot porszemmé összezsugorító fölényesség benyomásai alatt állunk; ez az örök gondolatok stílusa s a halhatatlanság páthosza! Mi is kérdezzük: hol van az Isten, az Úr, a király? hol van a boldogság, az erő, az élet? hol van a bűnbocsánat és az örök világosság?… Kérdezzük mindezt hatalmas, virágzó kultúra ölében. S nincs-e igazunk?
b) „Hallván pedig ezt Heródes király, megháborodék”. Megzavarodott Heródes király nem a Megváltó fölségétől, hanem saját törpe gondolataitól s szívének titkos szenvedélyeitől, melyek fölszisszentek, mint a kígyók a szétrúgott kígyófészekben: ármány, gyűlölet, félelem, féltékenység, vérszomj, cselszövény karikáznak undok lelkében, s szemben áll a három bölcs, ki Krisztust keres. Mily gyöngeség ott, mily erő itt! Itt biztosítva vannak megalázó megzavarodásoktól; s ez a mi alázatos büszkeségünk. Ott lépten-nyomon meginog a béke; a szegénység, a sorscsapás, betegség és halál, kegyvesztés és megalázás fölborzasztják a lelket; fáznak minden áldozattól, óvakodnak minden érdesebb érintéstől, félnek szigorúbb igényektől. A nagylelkű hit s áldozatkészség pedig békét élvez! Ime a jóakaratú emberek békéje!
c) „És összegyüjtvén mind a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük.” S ők igazat mondtak, Betlehemre utaltak. Ismeret volt, de a tett hiányzott; a gyöngy nyálkás csigában pihent; föl nem ragyogott. – Mennyi most is a becsület erény nélkül, tisztesség tisztaság nélkül, lovagiasság következetesség nélkül; mennyi a tudás s mily kevés az élet. S mire való az ilyen tudás, mire való a lélek, ha nem szeret. „Scire amare est”, ezt tartom én; „tanto sa, quanto fa”, ezt vallom én; élni és szeretni, nemcsak tudni és nézni.