Mióta a keresztség, mint isteni parancs, ki van hirdetve – ami legkésőbb az első pünkösd napján megtörtént – azóta minden embernek lélekbenjáró kötelessége mielőbb megkeresztelkedni. Hogy azonban mekkora halasztás minősítendő e tekintetben súlyos véteknek, csupán a körülmények tekintetbevételével s mérlegelésével állapítható meg több-kisebb bizonyossággal. Lehetnek esetek, midőn a fenyegető erkölcsi vagy anyagi veszélyek a keresztségnek évekre szóló kitolását is megokolttá teszik. Azonban semmi esetre sem halasztható – miként ezt hajdanában nem ritkán tették – a halál órájáig. Már a szentatyák felemelték szavukat eme visszaélés ellen s az erkölcstani írók feltétlenül súlyos bűnnek ítélik azt.
Az új törvénykönyv előírása szerint felnőttet csak akkor szabad a keresztkúthoz bocsátani, ha a hit dolgaiban alaposan oktatva s a szent cselekvényre kellőleg elő van készítve. (752. k.) Ismernie s hinnie kell a Szentháromság, a megtestesülés és a megváltás titkait, az Egyházról, szentségekről, szentmiséről s imádságról szóló katolikus tanokat, az Isten s Egyház főbb parancsait s általában mindazt, ami őt a keresztény életre képessé teszi. Ki kell arra is oktatni, hogy a keresztség előtt élete bűneit meg kell bánnia.
Halálveszély esetén elégséges, ha a legfőbb hitigazságokat, a Szentháromságot, megtestesülést s megváltást eléje tartjuk, vele elfogadtatjuk s megígértetjük, hogy keresztény módon akar élni. (752. k.)
Önkívületi állapotban levőt csak akkor szabad megkeresztelni, ha valószínű, hogy megkeresztelkedési szándékát már megelőzőleg kifejezésre juttatta vagy most valami módon jelzi. Az ilyet azonban, ha felgyógyul s a keresztség érvényéhez gyanú fér, feltételesen újra meg kell keresztelni.
A kezdettől fogva esztelenek, hülyék, őrültek a kisdedekkel egyformán bírálandók el s feltétlenül megkeresztelendők. Ha azonban vannak világos pillanataik, a keresztségben csak akkor részesítendők, ha ily alkalmakkor vágyukat, szándékukat eziránt kifejezték.